Csányi elhajolt

Ilyen ország még egy nincsen. Vázolom a cifrát: Bayer Tagkönyv lecseszte Csányi Sándort, mert az békülékeny hangon meccsre hívta Karácsonyt és Fekete-Győrt, azért mert Budai Gyuszi bácsi meg kitiltotta őket onnan, és így zárul be a kör, amelyben eljutunk Budaitól Bayerig meg vissza. A Fidesz kemény magja vicsorog. Budai Gyuszi bácsi már volt a mese tárgya, máma Bayer Tagkönyv következik, illetve nem is ő igazán. Hanem a jelenség, illetve a vonal, amit képvisel, s amelyben minden nehézség nélkül fedezzük fel Virág elvtársat, aki Pelikán gátőrt ekképp oktatta az irányra: „Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló.”

Nem kellene ennek feltétlenül így lenni, mégis így van. Annak idején Rákosi alatt – ami kort most újra éljük – voltak belső ellenségek, elhajlók, árulók és még ki tudja milyen vétkesek, akiknek önkritikát kellett gyakorolni, hogy életben maradhassanak, és sokszor még úgy sem sikerült. Ahogyan Bayer Csányiról beszél, fölsejlik az elhajlás szigorú vétke, mint aki – Csányi – nem tartja magát bigottan a pártfegyelemhez, és kicsit is másképpen gondolkodik, mint az ebben az ügyben zsinórmértéknek tekintett Budai Gyuszi bácsi, akinek az az ideája, hogy dögöljön meg mindenki, akinek nem narancsból van a feje. Tudtuk, hogy Bayer keményvonalas, de az nem volt sejthető, annyira ostoba is, hogy egy vitában a jól láthatóan degenerált eszméket valló Budainak adjon igazat.

Pedig ezt teszi, amiből nem a saját nyomora sejlik fel csupán, hanem a Fidesz esszenciája is, mint már utaltam rá, azaz, rajtuk kívül élet nincsen, mert „aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló.” Tudtuk, hogy nagyjából itt tartunk, de az nem volt látható, hogy ennyire. Mert Bayer legújabb dolgozatában, amelyben a Budai-féle eszement ideákat védi, ez irányban indul el, döntögeti Csányi szobrát, felróva neki olyan bűnöket, amiket ezek szerint eddig is nyilván tartottak, csak még nem volt rá elég ok, hogy előkotorják a kartotékot. Vagy Virág elvtárssal szólva megint: „Mutasson nekem egyetlen embert ebben a tetves országban, akire ha kell, öt perc alatt nem bizonyítom rá, hogy bűnös! Magára is, magamra is, mindenkire!” – És már helyben is vagyunk.

Bayer felrója Csányinak, hogy „S próbálok emlékezni, mikor is szólalt fel elnök úr felháborodottan, hogy a baloldal hagyja már abba a stadion építések elleni őrjöngését. És próbálok emlékezni, mikor és mekkora vehemenciával állt ki elnök úr (meg a többi sportvezető) a kormány sportot támogató politikája mellett”. Viszont előttünk vannak a képek, amelyeken Csányi Orbánnal szotyolázik a VIP-ben, így most az a kérdés, hogy ezekről az OTP és MLSZ vezér le lesz-e retusálva, vagy maradhat még, egyáltalán Bayer Tagkönyvnek joga van-e selyemzsinórt küldeni, vagy csak a saját megnyugtatására habzik a szája. Bizonyítja, hogy én itt vagyok neked kedves gazdám.

Bayer zárása is figyelemre méltó, amiben Csányi helyezkedését vizionálja, miszerint „Meg aztán, közelednek a választások is, igaz, elnök úr?”. Bayer rátette a stigmát Csányi homlokára, ami az elhajlástól az árulásig hozhat magával ítéletet, már, ha Bayernek a tagkönyve mellett szava is van. A mechanizmus azonban a klasszikus ötvenes évek, de ez sem nagy nóvum, ezt is tudjuk rég. Bayer legújabb dolgozata ennek csak egy lehangoló fejezete. Ami érdekes viszont, hogy ebben nem kutyapicsázott, és nem használta a szokásos alpári szókészletet. Mert – így vélekedünk – Csányira még nincs rábizonyítva a bűn. Majd, ha igen, akkor el lehet harapni a torkát. Ez pedig azt mutatja, hogy Bayer beszari alak. Amíg nincs hivatalos irányvonal, csak szordínósan aljas.

Majd aztán lehet teljes mellszélességgel, hogy Csányi megemlegesse Orbán istenét. Viszont ne higgyük, hogy Bayer Tagkönyv beérné uszítás nélküli dumával. Csányit stigmatizálja, Karácsonyt és Fekete-Győrt viszont fenyegeti, illetve hergel ellenük. Ők ugyanis elfogadták az MLSZ vezér invitálását, és azt mondták, elmennek arra a nyüves meccsre. Bayer ezzel kapcsolatban így adja ki az utasítást, hogy a válogatott következő meccsén részesítsék „megfelelő fogadtatásban a stadionba kilátogató Karácsonyt meg Fekete-Győrt”. Az olvasóit kérte erre, akik ezek szerint a futballjáró közösség. Ők szoktak heil hitlerezni és más hasonló cuki kurvaságok. És már itthon is vagyunk az elcseszett fasiszta Magyarországunkon.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum