Frissen, fiatalosan a szombathelyi oltópontokról

Tegnap a friss.hu című sajtóipari termékben megjelent egy szöveg, amelyben a szerző, bizonyos Csizmadia Tamás fogta a macsétéjét, nekilátott pörögni, akárha egy ájult dervis, és igyekezett lekaszabolni a szombathelyi, Fideszen kívüli világot. Az ok és indok annyi volt, hogy Nemény András megkapta az oltást, amihez nem is volt szükség városi oltópontra (na, ugye), következésképp mindenki hülye, aki valaha ilyet akart. A macsétés pörgésben kapott László alpolgármester, az ugytudjuk.hu, a nyugat.hu, s ami aztán kiborította a bilit, az a kávéfőzésre alkalmas könyvtáros és levéltáros ideája volt, ami fél mondatban benne van a Fidesz enbloc értelmiségellenes attitűdje. Csak ezt Csizmadia nem érzi, ő ugyanis az első vonalban hadakozik.

„…Bár gyanítom, a múzeumban egy jó levéltáros, netán könyvtár szakos diplomás egészen fergeteges tempóban tudott volna kávét vinni a dokiknak..” – Voltaképp ez volt az, ami a jobb érzésű embereket felháborította, hogy sajtóközleményt adott ki róla Ungár Péter (LMP), Bana Tibor (független), illetve Nemény András is a Facebook oldalán azzal a józansággal, hogy az nem érdekli, ha őt mocskolják, de a munkatársait, illetve a levéltárosokat, könyvtárosokat nem hagyja. Elolvastam hát a Csizmadia-féle műalkotást, amihez fel kellett keresni a friss.hu oldalt. Ez óriási nóvum volt számomra, mert amúgy nem üti át az ingerküszöbömet a Fidesz hirdetőtáblája, ami akkor is így van, ha az impresszumban ez nem szerepel.

Az M1 is, a Kossuth is „közszolgálati”. Tudjuk, ezek ilyen mókás színdarabok a statisztikának meg a bávatag népeknek, amit illiberáliában el lehet játszani, mosolyognánk is rajta, csak cserepes a szánk. Viszont ez a Csizmadia sem szerepel az impresszumban, nem munkatárs, nem főnök. Akkor vajon ki lehet, hogy mégis ilyen harsányan otthonos a felületen (majdnem redakciót mondtam, de az eufemisztikus magasztalása lett volna a propagandagépezet kis, szombathelyi csápjának). Nos, ez a Csizmadia Hende Csaba fideszképviselő sajtósa, előtte pedig az EMMI-ben töltött be hasonló hivatalt, tehát jó elvtárs. Ezt miheztartás végett kellett rögzíteni, mert ez a Csizmadia a szombathelyi városvezetést párttitkározza.

Pedig sem László Győző, sem Nemény András nem volt Orbán apukája, sőt, a nyugat.hu-t és az ugytudjuk.hu-t sem az adófizetők tartják el, míg viszont őt igen Hende mellett és korábban az EMMI-ben is. Az elébbi két portálnak senki nem adja utasításba, mit írjon, Csizmadiának a státusából fakadóan igen, bár elnézve a mocskolódó stílust, ő ezt felettébb élvezi is. Van a fideszes „újságírásnak” egyfajta hangja, látszik rajtuk a műhely, ami a Pesti Srácoké, az Origóé, a pökhendi, nagyképű, kioktató, lekezelő, lazának tűnő, mégis egyfajta zupás őrmester stíl, amiből kiviláglik az ember jelleme is. Az analfabéta ávósok voltak ilyenek, amikor megkapták a derékszíjat és a géppisztolyt, a Faludynál szalamandrát kéjjel gyilkolászó lágerőr volt ilyen.

Ebbe az alomba tartozik Csizmadia nevű hősünk is a lelkes kaszabolásával, s azzal, hogy mindenkiről úgy nyilatkozik meg, mintha a kapcarongya volna, de ezt már megszoktuk. Viszont ostoba is, amit ordibálással leplez. Az írásmű, amit létrehozott, arról szól ugyanis, hogy na ugye, nincs is szükség Szombathelyen városi oltópontra, Nemény is megkapta Orbántól, mit hisztizik. Miheztartás végett azért idézzük fel az utcán álló sorokat, a sok, oltásra váró embert a városban, akik egy sem Nemény volt, hanem a város lakosai. S attól, hogy egy embernek sikerült beadni a szurit, több ezernek még mindig nem, és Nemény ideája nekik segített volna. Csizmadiát (és a Fideszt) azonban az emberek nem érdeklik egyáltalán.

„Az orvosnál, az orvosi rendelőben oltották be a mi Andrásunkat. Kellett oltópont? Nem. Vakcina kellett. Meg telefon. Micsoda meglepetések.” – zárja míves gondolatait Csizmadia feledve azt, hogy ennek ellenére kellene az oltópont, Szombathelyen ugyanis sok ember él Neményen kívül is. Kit érdekelnek? Neményt igen, a Fideszt és Csizmadiát kevésbé. Ám neki mindegy, a napi penzum kipipálva, lehet a pénztárhoz fáradni. Hogy mindeközben belerúgott a könyvtárosokba és levéltárosokba, az mellékszál, a resztli, a férgese hullása. Mára tőlük elnézést is kért egy újabb szövegben, amiben viszont már arra jut, hogy őt Fekete-Győr eltiltaná az írástól, ha győzne. Megnyugtatom, nem lesz rá szükség. Ilyen készségekkel és jellemmel nem lesz hová írnia, ha a Fidesz pénze kicsúszik alóla. Bizony, az élet csak ilyen nagy mókamester.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum