Lárifári, Gulyás miniszter elvtárs

Kocsis-Cake Olivio képviselő (Párbeszéd) azt kérdezte az ország gyűlésében, lesz-e következménye annak, hogy a minielnöki intés ellenére március 15-én Mészáros Lőrinc dubajozott. Egyem a lelkét Kocsis-Cake képviselőnek (Párbeszéd), aki vagy nem tudja, hol is él, vagy annyira romlatlan, mint egy hamvas tavaszi szűz, esetleg tréfának szánta érdeklődését. De ami kikerekedett belőle, az olyan mozi volt, amit ritkán láthatni még 3D-s szemüvegben is. A miniszterelnökséget vezető pufók, csillogó szemcsis ovis, úgy is mint Gulyás Gergely, felelőtlenségnek nevezte az utat. Lárifári, vetítette előre a következményeket, megjegyezve, hiába nevezi Kocsis-Cake a minielnök barátjának a dubajozót, rossz ajtón kopogtat, mert ő nem ismeri az érintett barátait.

Ezzel megteremtődött a hazugságnak az a lenge közege, amelyben minden megtörténhet, és azok ellenkezője is. Az a nihil tehát, ami állapotot az AE Bizottság Tánczenekar hajdan ekképp összegzett: „Dagdugó, varázslólekvár, minden számít, semmi sem használ” – egyfelől, és ráerősített azzal, hogy: „De jó a kedvem, ha kifolyik a nedvem”, s ezzel már olyan kerek a világ, mint egy ezer oldalas regényben, mondjuk Musilnál. És most, hogy elmeséltem Magyarországot, térjünk vissza az aktuális mocsokra benne, ami Gulyás miniszter maga. Ám mielőtt szembesülnénk a napi tagadással, emlékezzünk arra, nem más, mint éppen ő volt az, aki Varga miniszter zűrös házvásárlását erkölcsileg kifogásolhatatlannak tartotta.

Ehhöz képest mázolt a képünkbe egy újabb flasht, miszerint a kormány elvi, erkölcsi útmutatást adott a dubajozással kapcsolatban, ami állítás maga a paradoxon. Egy mondatban szerepeltetni, sőt, egymással összefüggésben emlegetni olyan fogalmakat, mint kormány és elv, kormány és erkölcs, nagyon merész és kreatív asszociációs készségekre utal. Meglepő, hogy Gulyás miniszter ilyennel bír, bár maga nem tud róla azon egyszerű oknál fogva, hogy amit mondott, azt komolyan is gondolta. Nos, itt kezdődnek a bajok. Mert ki vagyok én, hogy emlékeztessem őt, ám mégis megteszem, hogy a minielnök – akinek a barátait ő nem ismeri – egészen pontosan azt mondta, ha van rá pénzük, hadd menjenek.

Másképp szólva, ha megvette, hadd vigye, mint a vurstliban. Innentől fogva pedig nem az a kérdés, Mészáros miért volt a menyasszonyával az araboknál, hanem, inkább: miből. Ezt kellene firtatni Kocsis-Cake képviselőnek, de nem bántom őt, az ilyen kérdés ugyanis teljesen felesleges. Tudjuk miből, ellenben tényleg nem tudjuk, miért. Viszont következményekről érdeklődni valóban dőreség, mert mi lehet a legnagyobb bünti nemzetünk Lőrincének, nem kínálja meg őt a szotyijából a főni a meccsen? Ennél nagyobb bántás nem érheti egészen addig, amíg ő is el nem bődül, hogy O1G, ám ilyentől tartani nem igazán kell. Néha azon is elcsodálkozunk, ha meg bír szólalni, innen is látszik, hogy éppen ezek a hiányok repítették őt a magasba.

Fontos fogaskerék ő, és egészen addig így is marad, míg öntudatra nem ébred. Ilyen veszélyek azonban nincsenek egyáltalán. Úgy vélem, karakánul körbeértük a témát, s ugyan tanulságot nem vontunk le belőle, azért bizonyára érezhető az a tehetetlen legyintés, ami benne rejtezik. Főleg azért, mert kies hazánk, s benne az emberek úgy eltompultak, hogy egy ilyen asszó és annak mélységei már meg sem birizgálják az ingerküszöböt, amit azzal a képpel tudnék érzékletesen megmutatni, amikor az egyik Bud Spencer film bunyójában Terence Hill mondta a barátjának, hogy a hátadon töri össze a széket. És tényleg a hátán törte össze, míg hősünk meg nem fordult, és adott az incselkedőnek egy hatalmas maflást.

Ezt mindenki fordítsa le magának gusztus és filozófiai hajlam szerint. Tegnap azonban még az is volt a világban, hogy minielnükünk nagy hangon kijelentette, nyáron visszanyerjük a szabadságunkat. Most megint az van, hogy bennem ez más képzeteket kelt, mint benne. Ő úgy érti, hogy a népek megint szidhatják a játékvezető édesanyját a futballmeccsen, este nyolc után is lehet csókolózni a parkban, ilyenek. Ami folyományaként mint győzelmes hadvezér pózolhat, mondogathatja, hogy na, ugye, ahogyan ácsorog az ország füstölgő romjain. Nékem meg az jelentené a katarzist, ha például Gulyás miniszter nem hazudhatna a képembe zavartalanul erkölcsöket. De mindig is telhetetlen voltam.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!