Nyolc évvel ezelőtt, március 14-én egyszer csak lehűlt az idő, betört mintegy a sarkvidék az egymás talpára lépni készülő országba, amelyiknek kokárda volt a feje helyén, és elkezdett hulldogálni a hó. Majd rákapcsolt, baromi hideg lett, fújt a szél piszkosul, balesetek voltak, hóban rekedések idusra, totális volt a káosz, aminek nem volt gazdája. Ha belegondolunk, nyolc évvel ezelőtt is volt egyfajta oltakozás, csak nem az utcán álltak az emberek, hanem az autók az utakon, és már akkor is kiderült, hogy az állam nem működik. Semjén Kézdivásárhelyen lovagolt a pörge kalapjában, Orbán Brüsszelben sorosozott, Pintér pedig, nos, Pintér sms-t küldözgetett, miszerint „Segítünk! Ne hagyja el a gépjárművét! Ha elfogy az üzemanyaga, üljön át másik gépjárműbe! Belügyminisztérium”.
Erre futotta neki, de még ez sem sikerült igazán. Mert, ha belegondolunk, midőn az ember nem hagyja el a gépjárművét, ahogyan kérve volt, akkor át sem tud ülni egy másikba, hacsak nem osztódással megszaporodik, kettő lesz belőle hirtelen, és itt is ül egy meg ott is, két gépjárműben két Béla, el kell menni az ember eszének, ha volt egyáltalán neki valaha is. Akkor is elmaradt a március 15-i ünnepség, mint most, és még a zászlót is alig tudták fölvonni a Kossuth téren, mert befagyott a fölvonó drót, a CÖF meghívott lengyeljeinek nem volt hová menni, csak tébláboltak a hóban. Aztán befutott Orbán Viktor is. Mint a rendszerváltáskor, akkor Oxfordból sietett haza megérezve a vérszagot, 2013-ban pedig a propaganda lehetőségét, mert ő mindenhol ott van. Áradáskor, havazásnál, meg a ruszkik elzavarásánál.
Mindenhez egyforma köze van: semmi sem. Amikor a legnagyobb volt a baj, az osztrákok küldtek hókotrókat, amelyek behatoltak az országba, pucerálták a havat, ahol érték, de ők sem lehettek ott mindenhol. Így az ország más szegleteiben a hóban rekedtek várták Pintért, aki nem jött, aztán már csak a napsütést, ami gyógyír a fagyos bajokra. Minden megoldódik, kapkodni nem kell, de úgy csinálni sem, mintha tennénk valamit. Erre a kataklizmára tehető talán, hogy Orbán elkezdett nyüzsögni. Amikor mosolygott a csalfa nap, olvadt a kásás hó, és cseperészgetett a bádogeresz már, tehát harmadnapján elindult a hős menteni az ő népét, amiről film is forgott. Autót vezetett a rettenthetetlen a száraz autópályán, stopposokat vett fel, ilyenek. És senki még csak el sem röhögte magát.
Mint amikor árvízi hajóst játszott, akkor sem, amikor oltakozott, szkafanderben szaladgált a kórházban vagy legfrissebben vakcinákat fogadott a reptéren, akkor sem. Mindenhol ott van a manus, következésképp sehol sem, forog a film a nyüzsiről, amivel a föladat letudva, csak épp az ország fullad bele vagy a hóba vagy a szarba. Ez egy mintha ember. A nagy havazási mentésről készült filmalkotást akkor a Mancs elemezte tömören és velősen: „A cél: megmutatni a tevékeny, gondoskodó, mindenütt jelen lévő, mindent megoldó Orbán Viktort, amint éppen aktívan miniszterelnököl, megold, elhárít, segít, jót tesz, barátságos, férfias, határozott és dinamikus.” – A helyzet azóta csak romlott, most nem hó borítja az országot, hanem vírus, a módszerek viszont ugyanazok.
Tündökölni, úgy tenni mintha, viszont semmit sem csinálni, csak propagandázni. Nyolc évvel ezelőtt azonban az osztrákokat beengedték az országba a hókotróikkal, ma viszont nem hagyják a városoknak, hogy helyettük végezzék el, amit ők nem tudnak, holott minden náluk van. Nyolc évvel ezelőtt nem mondták az osztrákoknak, hogy hóellenes kampányuk részeként zavart akarnak kelteni a kormány hóellenes munkájában, mert belátták, hogy elcseszték, nem kicsit, hanem nagyon. Akárcsak most. Az osztrákoknak nem mondták, hogy nem segíteni akarnak, hanem a politikai haszonszerzés vezérli őket, mint most az ellenzéki városoknak. Nem tudni, hogy ennyivel lettek aljasabbak, vagy ez már a tehetetlenség végső vonyítása, egy azonban bizonyos: akkor is alkalmatlanok voltak, most is. És felettébb kártékonyak.
Vélemény, hozzászólás?