Különbözet

Ismerjük mindannyian a kamarás Parragh elvtársat, aki Orbán hangjaként elképesztő ötletekkel vágja tönkre az életünket. Az oktatásról például, hogy legyen egy szakma a gyerek kezében, jódógos, jómunkás magyari bérrabszolga legyen, más szellemi képességekre az életben szüksége nincsen. Mint kitetszik, Parragh elvtársnak sem volt, úgy maradt, és még mindig úgy is van. Ő tolmácsolta Orbán azon aljas óhaját is, hogy fosszák ki a városokat elvéve az iparűzési adójukat, és még ezen kívül is ötletel ezerrel. Parragh, kamarás elvtárs egy kommunista brigád összes kognitív nívóján van, viszont egy dzsentri, sőt, a Márai-féle keresztény úri középosztály habitusával és erkölcseivel rendelkezik, hogy az anyagi javak, autók, paloták, utak és minden egyéb neki jár, mert csak.

Ennyiben tökéletes fideszes. Amikor Parragh kamarás előállt a városok tönkretételének ideájával, akkor megkérdezték tőle, ha már ennyire a szívén viseli a jódógos magyari munkásember sorsát, akkor tán a kamarai tagdíjat is elengedhetné, hogy teljes legyen a járványügyi Kánaán. De ezt elvetette kijelentve azt, hogy „ha valaki nem tud egy év alatt ötezer forintot kifizetni, az ne menjen el vállalkozni”. Érezzük a szavakban a gőgöt ugye, és azt is látjuk, mindenki más megdögölhet, de neki azért jusson vajas kalácsra (keresztény, magyar, úri középosztály). Mindezek után kezdtek sorosista újságírók utána nézni annak, mire költi kamarás Parragh a jómunkás magyari emberek pénzét, az ötezer forintját, mert amúgy túl sok mindent nem ad érte, csak zsebre rakja a kiszabott adót.

A sorosista újságírókkal meg csak a baj van, általában az igazat akarják. Szemetek ezek. Nos, különös tételekre bukkantak a libsi firkászok, például röpcsijegyekre Sao Paolóba, több tízmillió a bizonytalan identitású s célzatú „mentális felkészítésekre”, milliók infografikára, autókra. (Akinek nincs ötezre, ne vállalkozzon, ha van, mi majd elcsesszük). Megjelentek a médiában ezek a huncutságok, amit Parragh kamarás méltatlannak és rosszindulatúnak nevezett, még jó, hogy nem sajtótámadásnak a családja ellen, mint Varga igazságügyis, amikor kibuktak az erkölcsös és jogszerű ingatlanvásárlásai. Mindig ez van, amikor kiderül valami stikli, mindig csak a bántás. Nem tudható, miért várnak simogatást, de értjük, miért van a KESMA.

Visszatérve a kamarás emberre, például a Brazíliába szóló repjegyekről elmesélte, hogy gyerekeket vittek az őserdőbe tanulmányi kirándulásra, ahol a helybéli indiánoktól tanulták a reszelő helyes használatát, meg a szalagmunka fortélyait is biztosan. Ez részemről csak a kajla gonoszság, de az már érdekesebb, hogy Parragh kamarás feleségestől első osztályon repült Sao Paolóba. S hiába hebeg most, hogy ő a különbözetet az első és turistaosztály közt kifizette, meg a feleségéét is, érdektelen. Az az érdekes, hogy miért cipelte az asszonyt, mert ez így nem tanulmányi, hanem családi kirándulás, mint a KDNP-sek 2019-es oroszországi túrája a feleségekkel, közpénzből. Viszont ez a feleségestől első osztályon röpülés az érdekes, mert ez a rendszer.

Az, hogy Parragh kamarás olyan magasan hiszi magát az uborkafán, hogy a turistaosztály már zsenánt. Ilyen habitussal helikoffereznek, jachtoznak, nem is kormánygépeznek, s amikor megkérdik, ezt mégis hogy, akkor azt felelik Orbán szájával: harminc éve is így jártak. Nem, nem jártak. Parragh csempét árult, Orbán a Fidesz székházat, Rogán tökmagot az Őrségben, az új hullám meg a kis pajtásai kiflijét az oviban. Parragh szó szerint így mosta most a szennyesét. „Én minden kamarai utazásnál kifizetem a jegynek azt a részét, ami az első osztály.” Cuki pofa, és még mindig nem érti mi a baj. Hogy a másik részét meg mi fizetjük, aki kicsit nagyobb hal a tóban, annak az egészet. Sőt, Orbán egész nyüves, felesleges életét mi fizettük.

Parragh úgy érzi, neki jár az első osztály, Orbánnak a vár meg a stadionja, a többieknek is kastélyok, szállodák, földek, ha már mást sem csinálnak, mint folyamatosan cselekszik velünk a jót. Akinek meg nincsen semmije az annyit is ér, ha nincsen ötezred, ne vállalkozzál, csezmeg, hanem dögölj meg, míg én első osztályon röpülök az asszonnyal Sao Paolóba. A nem is kormánygép meg mostanában kétnaponta jár a Maldív-szigetekre, ami messzebb van, mint az Adria, így odáig nem tudnak utánuk menni lefényképezni őket a jachton. Így titokban maradhat a magánélet szentsége, vagy a kurvák, itthon meg lehet szónokolni a keresztény, erkölcsös életről. A maga módján az összes egy Szájer. A Fidesz és holdudvara a züllöttség maga.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum