Orbán Viktor lengyel elvtársai, úgy is mint bratankik, akikkel vállvetve menetel szembe a civilizált világgal, átlépték a Rubicont. S ha most ők azok, akik miatt el kell gondolkodnunk életről és halálról, sőt, keresztény kultúránkról is, azért van, mert a mi rezsimünk szellemiségében épp megfelel a lengyelének, s ami ott történik, az bármikor megeshet velünk is. Másrészt a humánum és – urambocsá és sajnálatosan – a felvilágosodás nevében kell megmutatni és tiltakozni az ellen, ami ott már valóság, viszont a fentiek miatt ránk is bármikor várhat.
Mint ismeretes, a lengyel NER-ben megszüntették a nők saját testük felett való rendelkezésének jogát, életbe lépett az abortusztörvény, amely ezt az aktust még akkor is tiltja, ha a magzat fogyatékos vagy életképtelen. Országszerte tüntetések voltak emiatt, de a NER-ek szerte a világban olyanok, hogy meg nem hátrálnak, főleg, ha a vallási fanatizmus a fundamentumuk, mint ott már – Lengyelország – igen, s itt – kies hazánk – egyre jobban. A vallási vezetés pedig összefonódva az állammal mint erőszakszervezettel, elképesztő cinizmusokra képes.
Örömmel tudatták, a lengyel kormány dolgozik már azon, hogy „megkönnyítse” azoknak a nőknek a helyzetét, akiknek gondot okoz, hogy ezentúl a súlyosan fogyatékos, illetve életképtelen magzataikat is meg kell szülniük. Ennek a csomagnak az egyik fontos eleme lenne, hogy a kórházakban ki kellene alakítani „sírószobákat”, ahol a súlyosan beteg, életképtelen magzatuk megszülésére kötelezett nők a kíváncsi tekintetektől félrevonulva sírhatnának. „Ecrasez l’infâme!” (Tapossátok el a gyalázatost!) – Mondá Voltaire bácsi, miközben a maga Erdő Péterére gondolt.
A lengyel kormány keresztény kultúrája mutatkozik meg a fenti intézkedésben, de benne van a keresztény egyház – vö. Semjén – , sőt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2019-ben kiadott körlevele a megfogant élet védelméről, amiből kitetszik, hogy a Lengyelországban történtek egyáltalán nem állnak távol tőlünk sem. „Megdöbbenéssel kell megállapítanunk, hogy több honfitársunk halt meg terhességmegszakítás következtében a XX. században, mint amennyi magyar esett el a világháborúkban.” – írják a püspökök citálva álnokul Jeremiást.
„Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt megszülettél volna, megszenteltelek” (Jer 1,5), s még annyit tesznek hozzá: A Katolikus Egyház Katekizmusa 2270. pontjában ez áll: „Az emberi életet fogantatása pillanatától feltételek nélkül tisztelni és védeni kell. Az emberi lény személyi jogait létének első pillanatától fogva el kell ismerni, ezek közé tartozik minden ártatlan lény sérthetetlen joga az élethez”. – Mindebből kitetszik, ha Orbán hatalmi tébolyában egyre több jogot ad nekik, mi is lehetünk lengyelek.
Voltaképp mindezt tudtuk, ám ami miatt bennem az írás kényszeréig vivő felhorgadás kialakult, az a „sírószobák” elvetemült cinizmusa, ahol a vallási fanatikusoknak kiszolgáltatott nő a világ elől elvonulva bőgheti ki magát a rákényszerített szenvedés után. Majd ekképp megnyugodva és megtisztulva újra porondra lép készen megint a szaporodásra, amiben és ami miatt most például Kövér László és az ő eszméi ötlenek az eszembe, és mind az összes álkeresztény trógeré Harrachtól Rétváriig, sőt, most már Varga Jucusig a minapi pörformanszával.
Ecrasez l’infâme! – Nincs több mondandóm, s ha már keresztény kultúra, akkor ideteszem a szarháziaknak az Ómagyar Mária siralom című első magyar nyelvű verset, ami többet mond el rólunk, mint Mátyás összes csontjai. Ebben pedig a fia halála fölött zokogó anya örök fájdalma fogalmazódik meg, és nem „sírószobában”, hanem beleordítva a világ retkes pofájába. És az a tragédiánk, hogy ilyet csak a lenézett részeges bölcsészek ismernek, míg ellenben a nerlovagok és lovaginák meg csak egymás talpait tapodják.
Mutatom, ahogyan hétszáz éve hangozhatott, s ahogyan ma mondanánk.
„Volék sirolm tudotlon./ Sirolmol sepedik,/ buol oszuk, epedek,/ Választ világumtuul,/ zsidou fiodumtuul,/ ézes ürümemtüül./ Ó én ézes urodum,/ eggyen-igy fiodum,/ sírou anyát teküncsed,/ buabeleül kinyuhhad!/ Szemem künyüel árad,/ junhum buol fárad./ Te vérüd hullottya/ én junhum olélottya./ Világ világa,/ virágnak virága,/ keserüen kinzatul,/ vos szegekkel veretül!/ Uh nekem, én fiom,/ ézes mézüül,/ szégyenül szépségüd,/ vírüd hioll vizeül./ Sirolmom, fuhászatum/ tertetik kiül,/ én junhumnok bel bua,/ ki sumha nim hiül./ Végy halál engümet,/ eggyedűm íllyen,/ maraggyun urodum,/ kit világ féllyen!/ Ó, igoz Simeonnok/ bezzeg szovo ére:/ én érzem ez bútürüt,/ kit níha egíre./ Tüüled válnum;/ de nüm valállal,/ hul igy kinzassál,/ fiom, halállal!/ Zsidou, mit téssz türvéntelen,/ Fiom mert hol biüntelen./ Fugvá, husztuzvá,/ üklelvé, ketvé ülüd!/ Kegyüggyetük fiomnok,/ ne légy kegyülm mogomnok!/ Ovogy halál kináal/ anyát ézes fiáal/ egyembelű üllyétük!”
„Nem ismertem a siralmat,/ Most siralom sebez,/ Fájdalom gyötör, epeszt./ Zsidók világosságomtól,/ Elválasztanak fiamtól,/ Édes örömemtől./ Ó, én édes Uram,/ Egyetlen egy fiam,/ Síró anyát tekintsed,/ Fájdalmából kivonjad! Szememből könny árad,/ Szívem kíntól fárad,/ Te véred hullása,/ Szívem alélása./ Világ világa,/ Virágnak virága,/ Keservesen kínoznak,/ Vas szegekkel átvernek!/ Jaj nekem, én fiam,/ Édes, mint a méz,/ Megrútul szépséged,/ Vízként hull véred!/ Siralmam, fohászkodásom/ Láttatik kívül,/ Szívem belső fájdalma/ Soha nem enyhül./ Végy halál engemet,/ Egyetlenem éljen,/ Maradjon meg Uram,/ Kit a világ féljen!/ Ó, az igaz Simeonnak/ Biztos szava elért,/ Érzem e fájdalom-tőrt,/ Amit egykor jövendölt./ Ne váljak el tőled,/ Életben maradva,/ Mikor így kínoznak/ Fiam, halálra!/ Zsidó, mit tész törvénytelen!/ Fiam meghal, de bűntelen!/ Megfogva, rángatva,/ Öklözve, megkötve/ Ölöd meg!/ Kegyelmezzetek meg fiamnak,/ Ne legyen kegyelem magamnak,/ Avagy halál kínjával,/ Anyát édes fiával/ Együtt öljétek meg!”
Vélemény, hozzászólás?