Nagy volt az öröm tegnap minálunk, a fatornyos kis városomban, merthogy megérkezett a temetőbe a hűtőkonténer. Muszáj volt neki, előtte a kórházban a proszektúrán halomban álltak a hullák ugyanis. Egymás hegyén hátán. Mert nem vagyunk szokva ahhoz, hogy hullunk, mint ősszel a legyek, hogy mindenki csak a teremtőjéhez igyekszik látni kívánván őtet, a bozontos szakállát neki. Ilyen Gyalog galoppos feeling volt, amely filmalkotásban, mint emlékezhetünk, kordéra gyűjtötték a málladozó testeket, mint valami kapcarongyokat, visszük a hullákat, hozzátok a halottakat kántálással. Az élet maradéktalanul szép ugyanis.
Odaállították ezt a hűtőkonténert a temető közepére, akárha dekadens rotterdami kikötő volna a holtak birodalma, ám a temető szépsége így odalett, nagyipari külsőt kapott, ahol nehéz elképzelni a sírok közt az anyókát, aki halkan sírogat. Olyan ez a konténerhűtő mint a konténerkórház, külseje, funkciója is hasonló, kajla életek állomása. Lehet a végső mindkettő, vagy csak közbeeső a de profundisig. Mindebből kitetszik, ebből a nézőpontból az, hogy Szájer József a Rotterdamhoz hasonlatosan dekadens Brüsszel egy lakásában milyen férfiak karja közt élvez el, teljességgel másodlagos. Hogy ez valahol más kuckajában van az életnek, és csak az ínyenceket érdekli igazán.
Még így is lehet. De Szájer alkotmányozó féreg hatással van mégis a magunkfajta porbafingó organizmusokra is egészen elképesztő módon. Szintén tegnap, és szintén a fatornyos kis városomban esett meg ugyanis, hogy a mi helyi Szájer Józsefünk kiakadt. Megesik, hogy valakinek a neve ugyanaz épp, mint aki más hírbe került, és tele van minden vele. A népek pedig egyszerűek, Szájer, Szájer secko jedno, és már veszik is elő a kaszát, fokost, fenik a kést, hogy ezt most kiheréljük. A mi Szájer Józsefünket annyira nagyon nekiláttak fenyegetni ugyanis, hogy képet kellett közzé tennie, hogy ő nem az, hanem egészen más, és hagyják őtet békén a haragjukkal, herélési buzgalmukkal.
Mindebből pedig az fakad, hogy hanyatló népünk ugyan nem egészen pontos iránnyal, de bő indulatokkal rendelkezik. Tele van a töke Szájerrel, s ami vele egy, a Fidesszel is talán, tehát fölébredt évtizedes szunnyadásából, bár a bambaság még benne van. Kivonná a kardját, és lerohanná mind az összes Szájereket, akiket most elkezdtünk félteni. Vannak korok és vannak nevek, amelyekkel azokban a korokban élni nem illik, és lám, a Szájer megnevezés lett harcba hívó kürtszó ezek szerint, ami azt mutatja, remény, az van, ha halovány is. De nem ártana azért tisztázni a seregeknek az ellen pontos személyét, innentől tehát sajnálhatjuk a Szájer Józsefeket.
Így élünk mi Neriában, kedves néném. Illetve így halunk, mint a konténeres sztoriból is kitetszik. Fura mód azonban, míg a nép egyszerű fiai a maguk romlatlan erkölcseivel, mint valami számos Arisztotelészek Nikomakhoszban, úgy éreznek, vagy Ferenc a madaraival, sejtvén a bűnök hatalmas súlyát. Országunk vezénylő tábornoka és más kormányzó erői azonban csak hümmögnek, jól tette az ő Szájerük, hogy eltakarodott. Ennyi, pedig romlottságát tudták emberöltőnyi idő óta, ők takargatták keresztény takaróval, családdal, ájtatos és hamis pátoszokkal. Ilyképp, az indulat, amely a mi szerencsétlen Szájerünkre vetül, őket is illeti.
No most, az a népművelői feladat, hogy ezt elmeséljük mind az összes Jóskának, Sárának, Tercsinek, Fercsinek, Katának, Klárának és valahány névnek a naptárban, hogy aztán ők tudják majd mondani kórusban, hogy viszontlátásra pajtások, véget ért a móka mára. (Móka Miki után szabadon.) Lám, milyen takarosan summáztuk az életünket az ovitól a sírig – dupla hullazsákban –, a közepe viszont, ami most zajlik épp, teljességgel lukas. Az van benne momentán buzgalmasan, hogy fel, Szájerre, és kezdetnek ez épp megteszi. Annyi volna hátra csupán tehát, hogy alaposan fel kellene térképezni, mely nevek azok, amelyekkel korunkban nem illendő flangálni. És máris lépnénk egyet előre.
Vélemény, hozzászólás?