Voltaképp olyan mindegy már, hogy Matolcsy bankja most épp háromszázhúsz millióért vásárolt festményeket. Az is érdektelen már, hogy ebben az évben már jóval milliárd fölött rendezgették be a saját kis múzeumukat, hogy ez a pénz közpénz-e, vagy elvesztette ebbéli jellegét, azon is kár vitázni. Farhátat, csirkelábat sem hozok fel vele szemben érvül, mert ezen is túl vagyunk már nagyon régen. Tudjuk, amit tudunk. Hogy a rablás folyamatos és alapos, a NER elit pedig most azon munkálkodik, hogy otthonossá tegye magának a magyari hazát a saját ízlése, ítélete és gusztusa szerint.
Bazi nagy Miska huszárokkal, nerreál szobrokkal, amelyek a giccsbe ojtott fasiszta tipizálás és héroszábrázolás keverékei a szocreál öntőmunkáséval, plusz a keresztényi ájtatosság. Kapunk szerte a hazában világító kereszteket, térkövet és kivágott fákat, amelyek ugyanúgy a NER-esztétika kellékei, mint az egymásra lépő talpak és a Nélküled mint himnusz, megfejelve a népviseletbe öltöztetett lányokkal, asszonyokkal, akik szalagtartó oszlopként funkcionálnak útátadáskor. És mégsem a NER esztétikája vagy ennek totális hiánya most az élcelődés tárgya, hanem az ontológia, a keletkezéstörténet mintegy.
A Gucci táskában cipelt szaros pelenka, azaz a bennük rekedt paraszt, és nem földmívesi értelemben, hanem morálisan. Tudjuk, hogy csak az első millió ellopása nehéz, aztán a fölhalmozás már könnyebb, és a maffia működésmodellje szerint bőven vetve a keresztet a következő lépcső a pénz tisztába tétele, és a gyermekek, unokák kiganajozása, elit egyetemre küldése, hogy az ő házuk elejét már szó se érje. Ki gondol már Ferdinand Porsche indulására, Hugo Boss náci egyenruha tervezésére. Mészáros Lőrinc unokája sem fog emlékezni a közbeszerzésekre.
Eltartott kisujjal issza majd a teáját gazdagságának ormain. A mi mostani és leendő elitünk azonban egy óriási hibát vétett és vét, hogy mindezt a kereszténység nevében követi el. Mert amennyire hasznos ideológia volt ez ezer évvel ezelőtt a sámánizmussal szemeben, mert rendet teremtett a rendetlen világban, a XXI. században a hitet tenni meg kiinduló és befejező célnak és tételnek, morális és intellektuális restségre utal. A megismerés vágyának hiányára, a belülről fakadó erkölcsi mérce híjára. Ez a bambaság minősített állapota, és ezen a ponton mondjuk Németh Szilárdra tekintünk.
Jó katona ő, mindent elvégez, amit rábíznak, minden a legfontosabb életcéljává válik, amit a lehető legalaposabban teljesít, legyen az a rezsi dolga vagy a honvédelemé. Németh Szilárdban kétségek nincsenek, kérdések sem, arra fordul, amerre a szél fújja, nem kérdi, mivégre van a világon, ami benne az állandó, az a velőspacal receptje, és ma ez elég egy viszonylag fényes karrierhez. Matolcsy még csak nem is jó közgazdász, ami a dolga volna, nem végzi el, mert nem tudja, helyette festményekre és szobrokra szórja el a rábízott pénzt. Matolcsy a mi Medicink.
Új elitünk dőzsöl a frissen lopott pénzben. Késsel, villával enni még nem tanult meg, öltönye ugyan drága de rosszul szabott, műveletlen és ízlésficamos, de leginkább erkölcstelen. A slepp nem kevésbé, de nem tudja. Épp az emlegetett, hamis hitből fakadó restség, morális és észbéli renyheség teszi vele ezt, sem magával, sem a világgal szembe nézni nem tud és nem is akar. Hiányzik belőle az erkölcs azon egyetemessége, amelyet Füst Milán fogalmazott meg, miszerint a földi és túlvilági jutalom reménye nélkül jónak lenni a legigazabb erény.
És nincs meg benne Schopenhauer etikája sem, aki képes volt annak belátására, hogy ürücombot zabálva nincs joga az éhezésről elmélkedni. Minálunk ez azzal a toldással működik, hogy teli hassal még az éhezést is tagadják, így azt hiszik, nincs gond azzal, ha a pénzünket drága festményekre verik el. De, van. Nagy baj van. Viszont számon fogjuk kérni – vigasztaljuk magunkat nagy naivan, ami biztosan nem lesz így. Annak ugyanis lassacskán elmúlik a szezonja, a vetés beérett, a pénzünket eltették és már más neve van. Ráadásul a festmények is ott lógnak a szalonjaik falán.
Vélemény, hozzászólás?