Semmiért egészen

A Fővárosi Törvényszék úgy döntött, hogy az SZFE-n folyó sztrájk jogellenes. Erre a sztrájkolók, a hallgatók, és minden lázadó reagált, hogy nem. Nagyon okos nyilatkozatban magyarázták el, miért is, ami szövegből kitűnt, a renitens fiatalok érettebbek, higgadtabbak és felkészültebbek mint a komplett, őket bekebelezni kívánó kormány. S hogy még morálisan is messze azok fölött állnak, az nyilatkozatuk befejező, megsemmisítő mondatából világlik ki, bár eddig sem volt kétséges:

„A munkáltatói jogkörökkel való hatalmi visszaélés lehetőségének fitogtatását nemzeti ünnepnapon, amikor egy önkényes elnyomó rendszer ellen hősi forradalmat vívott magyarokra emlékezünk, nem csak ironikusnak, de méltatlannak is tartjuk.” – Innen nézvést a tegnapi összes hamis pátosz semmisnek mondható. Bár eddig is az volt, ha belegondolunk abba, Orbán Viktor Nagy Imre koporsóján tapodva kezdte meg kétséges és mára gyalázatossá vált politikai pályafutását.

Hogy ne dőlhessen hátra elégedetten böfögve sem ő, sem a talpasai, arról pedig az esti tüntetésen Vilmos Noémi gondoskodott, aki megüzente a despotának, hogy forradalmat csinálni lehetséges. Nagy valószínűséggel Vilmos Noémit a napokban ocsmány ódon fogja megtalálni az Orbán-média és a Bayer félék, mint előtte már oly sok más társát, azzal az alapvető különbséggel, hogy az SZFE – és ő – már most szabad, kívül esik a NER-en, és nemcsak azért, mert különálló tanköztársaságot alapítottak.

Nem állom meg, hogy fel ne idézzem Orbán Viktor egyik kis színesét, amit a Terror Háza avatásakor szíveskedett előadni nagy gyönyörűségünkre – ha már a kommunizmus elleni lázadás –, mikor is Szabó Lőrinc szerelmes verséből idézett a bávatag, politikai tartalmúnak vélve, vagy próbálva meg beállítani azt. „Mint lámpa, ha lecsavarom,/ Ne élj, mikor nem akarom”- csillogtatta meg akkor irodalmi műveltségét miniszterelnök elvtárs mindezzel a nép ellenségeire utalva, holott csak egy lányról van szó.

Ilyen horizonttal érthető a szotyola, a trottyos gatya meg a demizson vőmurammal, de én hajlandó vagyok belemenni ebbe a játékba, és folytatom a szerelmi vallomás társadalmiasítását. Ugyane versben (Semmiért egészen) található ugyanis ez is: „Törvényen kívül, mint az állat,/ Olyan légy, hogy szeresselek” – És íme, el is érkeztünk Neriába a képzelet szárnyain, és éppen oda, hogy az SZFE sztrájkját jogellenesnek ítélte a bíróság, kívül helyezve mintegy a törvényesség keretein az ott folyó dolgokat.

Így állít elő a rezsim Robin Hoodokat, azokat a keveseket, akik eszmélésükben eljutottak odáig, hogy a NER törvényei nem mindig érvényesek, és most nem azt értve ebben a kontextusban, hogy szabad ölni vagy lopni – bár sokaknak igen –, hanem a társadalomszervező irányelvek nem mindig tartandók be, mert a NER ezeket leginkább a társadalom ellen hozza a saját érdekében és hasznára. Eljött – vagy egyszer majd eljön – az a pont, amikor nyíltan szembe lehet vagy kell helyezkedni a káros törvényekkel.

Ezt az állapotot egyébként röviden forradalmi helyzetnek hívják, Leninnel szólván (vagy Marxszal, tök mindegy), amikor az alul lévők nem tudnak a régi módon élni, a felül lévők esetünkben meg már rég nem tudnak kormányozni sehogyan sem. A helyzet azonban, bár mókásnak tűnik, mégsem az, mert semmiféle szabadságharc nem lehet az, esetleg felemelő. Viszont épp ennek a közepén vagyunk, illetve az SZFE van ott, a nagy többség csak bámulja, még többen pedig még csak nem is hallottak róla.

Azonban majd épp ezekben a napokban dől el, a despota meddig tűri szabályainak be nem tartását, és mikor véli úgy, ez már a hatalmát veszélyezteti, és végül, ha így érzi, akkor annak megóvása érdekében meddig képes és hajlandó elmenni. Hogy hová jut mindez, az attól is függ, a többi jogfosztott, hogy úgy ne mondjam, megalázott és megnyomorított ember és réteg – van belőlük rengeteg – mikor képes vagy mikor karja felemelni a víz alá nyomott fejét. (De szép kép sikerült megint.)

Voltaképp erről szólnak az eljövendő napok, hogy a Bélák, Józsik és Mariskák belássák, ami az SZFE-n történik, az értük is van, és nem pár fiatal hőbörgése, ahogyan azt a hatalom beállítani igyekszik. Ilyen egyszerű a határvonal aközött, hogy élünk vagy megdöglünk, tessenek választani. Olyan egyszerű elmenni az erdőbe Robin Hood mellé, és élvezni azt, hogy nem minden és nem úgy kötelező, ahogyan azt Orbán és bűnbandája elképzeli. Még a reggeli testnevelés, meg a vasárnapi mise sem.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum