Spontaneitás és konvenció

Kövér házelnök a házban büdös bunkózott. Jakab Péter jobbikos frakcióvezetőt büdös bunkózta le, és ezt most megvizsgáljuk szenvtelen hűvösséggel. Nem a Kövér mondjon le meggondolatlan indulatával – úgysem fog –, hanem esztétikai szempontból, amelyhez a muníciót Hauser Arnold adja nekünk, aki A művészet szociológiája című alapművében egy egész fejezetet szentelt a spontaneitás és konvenció kérdéskörének. Hogy mi ezek szerepe a mű létrejöttében. A mű esetünkben Kövér házelnök a csimbókos bajuszával, vérben úszó, puffadt szemeivel, de legfőképp azokkal a gőzökkel, amelyek a koponyája űrjét kitöltik. Gomolyognak a duzzadt szeme mögött.

Kövér házelnökből kiszakadt az énje a büdös bunkózáskor. Megmutatkozott a maga pőre valójában az, amit a társadalmi megszokás, a szerep, amit kapott, ennek kötelmei, hogy például késsel, villával eszünk a klubban, taknyunkat nem a földre kenjük és más formaságok amúgy eltakarnak. Ezek a konvenció részei, amit nevezhetünk civilizációnak is, ami az évtízezrek alatt a homo sapiensre ragadt, az Orbán által ideálul állított homo christianusra viszont ezek szerint nem. Az a pillanat, midőn Kövérből a büdös bunkózás kiszakadt, a spontaneitás győzelme volt a konvenció felett, leomlottak a gátak, és ott állott előttünk házelnök úr pőrén és csupaszon.

Az ilyesmi organizmust a sarki csehóban bekhendből vágják pofán, búcsúkban és ájtatos körmeneteken vasvellával hajkurásszák, ehhez képest hősünk glóriával a fején ücsörög a házban, mint közjogi méltóság, és egyre másra kiderül, hogy bő rá ez a gatya. Kibukik belőle a vadbarom úgymond, amikor nőket aláz meg, ellenzéki képviselőket egrecíroztat a kamaszok állatkínzó gonoszságával, vagy épp, mint a múltban, amikor negédesen megkért minket, hogy fáradjunk a padlásra fölkötni magunkat. Ezek mind az ő leglényege. Hogy olykor nem bőg, mint egy rossz tulok, az a megszokásnak – másképpen konvenció – köszönhető, civilizációs gátlásoknak, ostoba formaságoknak.

Viszont, ha kiterjesztjük vizsgálódásunk körét, ugyanezeket a késztetéseket találjuk mindahány nerhuszárban. Orbán közelebbről – szotyival, pálesszel és kalbásszal – egy falusi párttitkár képét mutatja, trottyos gatyája akár a barna öltönyhöz felöltött fekete cipő, vagy szandálhoz húzott fehér zokni. Németh Szilárd, nos, ő meg Németh Szilárd, hogy például Kósáról már ne is beszéljünk. Amikor lehullanak a díszletek, mind ott áll csupaszon mindenféle érték nélkül, mert képzelt fennköltségüket csupán a hatalomból nyerik. Ha nem méltatlan, Sziddharthát is idehozom igazolásomul, aki, amikor mindenféle hercegkisasszonyokat kínálgattak neki, csak elhúzta a száját.

Mind tele vannak ők is nyakig vizelettel és ürülékkel csak, tisztázta így a buddhaság felé menetelve a látszat és való dichotómiáját. És magunk is, amikor kövéreket, orbánokat, és nem utolsó sorban rezsiszilárdokat kínálgatnak nekünk, hogy szeressük őket, lemondóan kell legyintenünk, hogy arra ezek méltatlanok. Hogy momentán épp valami hamis és képzelt ködökben ülnek a maguk Olümposzán, az csak a véletlen és a hülye választók műve, aminek vége lesz. Semmi sem örök, még az istenek is születnek és halnak minduntalan, házelnökök és párttitkárok meg pláne, így, ha Kövérre az örökkévalóság módján – aeterno modo – nézünk, mosolygunk csak rajta.

Ebből a szemszögből ő csak egy felkapaszkodott és felfuvalkodott senki, amit az is bizonyít, hogy még csak formálisan sem tud megfelelni annak a szerepnek, amit a konvenció számára ott a pulpituson előírna. Minduntalan kibukik belőle az őstulok, de ezzel mi kezdeni semmit sem tudunk. Félreállunk, letöröljük a tölgyek alatt, ahol szeretünk pihenni. Például én azon is csak mosolygok, hogy ünnep lévén micsoda fennköltségek történnek és hangzanak el máma, és ezzel a tudással, ahogyan pőrén állnak előttünk felfuvalkodott ostobaságukban, már mindegy lesz, mit fognak mondani. Pedig el fog hangozni néhány méretes baromság. De Kövérnek – is – köszönve képesek leszünk a helyén kezelni majd.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum