Gentlemen’s agreement

Az SZFE lemondott vezetősége találkozott Vidnyánszkyval, hogy jussanak valamire az egyetem einstandolása ügyében – nem jutottak –, viszont egyetlen feltételük és kikötésük volt: a beszélgetést változatlan visszaidézésre alkalmas módon rögzítsék. Hogy ez mi, önvédelem, később előveendő bizonyíték, történelmi dokumentáció vagy egy filmdráma része, nem tudjuk, mert egyszerűen is összefoglalható: ez Magyarország. Amikor és ahol kulcsra kell zárni a valóságot, nehogy ellopják. Viszont úgyis letagadják. Ez a bizalmatlanság az ország – és annak urai – morális nihiljéről állít ki bizonyítványt.

Ez a NER sandasága, a NER nevében eljáró Vidnyánszky minősítése, ez maga a sivatag. Ugyanakkor a SZEF – immár volt – vezetőinek naivsága is, hiszen ezek a csillagot is letagadják az égről, ha a felvételen azt mondja, igen, adásba kerülvén nem lesz belőle. A valóság a NER-ben illékony valami, hajlítható a kedves vezető kénye-kedve szerint, illetve ő és a hívek egyáltalán nem is törődnek vele. Ha mond valamit reggel, az estére érvényét veszíti. Az igazság felezési ideje felgyorsult, illetve már nincs is. Lucskos hazugságok vannak, tocsog bennük a Fidesz és mindenki, aki közel kerül hozzájuk.

Ennél fertőzőbb, ártalmasabb, erkölcstelenebb, a velejéig romlott társaság nem irányította még Magyarországot (nem köztársaságot). A fasisztáknak, kommunistáknak ha torzak is, de legalább elveik voltak, ezek azt is cserélgetik, mint a szakadt gúnyát. Lehet felvételt készíteni arról, mit beszéltek Vidnyánszkyval, ámde a fentiek miatt teljességgel felesleges, Irreleváns. Ha jól eldugnak egy kópiát, majd a rendszerváltás utáni bírósági tárgyaláson lehet bizonyíték. Jelen időben semmire sem jó, maximum a lelkiismeret megnyugtatására, igaz, már az is valami, ha ilyennel rendelkezik az ember.

Vidnyánszkynak ilyen készségből nem jutott, ezért is illeszkedik a NER-be, ami hiány ebben alapfeltétel. Csak így lehet elviselni azt a mocskot, amit jelent. Hogy Vidnyánszky passzol bele, semmi sem bizonyítja jobban, mint, hogy nem mondott le a kuratóriumi elnökségről. Ha engem valahol ennyire utálnak, nem hívtak, nem látnak szívesen, sőt, szépen kérnek, menjek el, akkor nem terpeszkedek el a kanapén, vagy, ha mégis, akkor hülye vagyok. Esetleg gonosz, vagy mindkettő. Vidnyánszky mint Orbán farka erőszakot akar elkövetni, viszont elvárja, hogy élvezzék is. Beteges.

Visszatérve azonban erre a feltételre, amely a tárgyalások alapfeltétele volt, az ehhez való ragaszkodás azt is mutatja, hogy a NER – és annak kiszolgálói és egyben haszonélvezői – erkölcseikben még a mintául vett Horthy rendszer urambátyámos világát sem ütik meg. Abban az adott szónak valami perverz büszkeségből volt súlya, a kártyaadósságok miatt legalább főbe lőtték magukat, ezek már nem is kártyáznak. Kokóznak Ibizán, kurváznak az Adrián, meccsre röpködnek nem is kormánygépen, aztán letagadják. Ez itt a totális morális, nihil.

A gentlemen’s agreement nem írásba foglalt, az adott szóra épülő megállapodás, amit hősiesebb korokban minden körülmények közt be szoktak tartani. Ma már az írásnak sincs súlya, minden csak egy darab fecni. Nincsenek értékek, nincsenek erkölcsök, nincsenek hitek, voltaképp semmi sincs, csak handabandázás van, pátoszos lózungok. Mert még Vidnyánszky sem tudja megmondani, mi lehet az a nemzeti, keresztény színjátszás, aminek az oktatását a SZEF-re akarja kényszeríteni, amit viszont ők nagyon nem akarnak. Mindenkinek bocskaiban kell járni, és avas szagúnak lenni talán.

De ehhez én nem értek. Ahhoz viszont igen, hogy lássam, milyen hely lett Magyarország – nem köztársaság –, ami a NER. Hitszegők, hazugok, senkiháziak játszótere és homokozója, ahol rögzíteni kell a mondatokat azzal a veszéllyel, hogy még azt is letagadják, amit látnak, ami bizonyítottan van. A NER veleje a hit, de nem Istenben, hanem Orbánban, a nem hívők pedig a megégetni való pogányok, vagy megtérítésre várók. Ilyen megtérítő iparos ez a Vidnyánszky is, ő annak a szimbóluma, hogy a lelkünket is akarják. Hogy hazug is, az csak hab életünk redves tortáján.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “Gentlemen’s agreement
  1. Yeti szerint:

    Írás helyett ideiglenesen rögzített elektronikus jelek vannak.
    Amik esetenként papír alapra is átvezethetőek, de attól még a valóságtartalmuk ugyanúgy megváltoztatható.
    Az végképp értelmetlen, hogy erőszakos tolvajjal (vagy képviselőjével)szóba álljon valaki károsult az elkövetés után.

  2. Jane Doe szerint:

    Gentlemen’s agreement és a miniszterügynök szellemi verőlegényei egy mondaton-gondolaton belül említve: az minimum oxymoron.

  3. remete szerint:

    Egyáltalán: egy ilyen kuszaszemű ártány miért nem bujdosik a kerek erdő közepibe? Talán be se fér a bejáraton… 30 fölött már mindenki felelős az arcáért (ismeretlen szerző), de “ezeknek” már a férfias tartás se számít.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!