Megrekedt

„Megközelítette a harmadik vágányt, majd a peronról két kerékkel a sínekre lógva megrekedt.” – A rendőrség honlapja írt így egy részeg honfitársunkról, valamint az autójáról, akik ketten előadták a mondatbéli mutatványt. Különös eset, sajátos metafora, ami a dabasi vasútállomáson történt, hogy emberünk a kilátástalan, sehová sem vezető, bizonytalan aszfaltcsík helyett a síneket óhajtotta választani mint valahová vivő biztos ösvényt, mert nem hallott arról, egyszer az acélút is véget ér.

Netán kiment a felesége elé az állomásra, s mindezt, hogy a peronon landolt, a túlbuzgalom okozta, hogy még egy pöttyet se kelljen gyalogolni az asszonykának. Ez volt az ő vörös szőnyege, a hódolat, ahogyan billeg az ég és a hívogató mélység között, ami viszont csak ilyen kicsit savanyúbb és kicsit sárga, de az övé. Nem minden hely alkalmas a nagy tragédiákra, olykor a buzgalom bohózatba hajlik. Az átmenet a kettő között könnyebb, mint gondolnánk, ezt a peremvidéket nevezik groteszknek.

Viszont egyáltalán nem tudjuk, mi játszódik le embertársaink fejében, édes, jó Lajosom. Az autó a sínek és a gödör peremvidékén, amely egyaránt lehet tohubavohu (1. Mózes 1.2: tohu va-bohu: üresség), illetve az entrópia maga, a totális rendezetlenség. Gusztus és filozófiai megközelítés kérdése, hogy életünkben, amit hazánk nyújt nekünk, a semmit, vagy a káoszt látjuk. Tegnap a mohácsi Kisfaludy Károly Gimnáziumban három napnyi tanítás után rendkívüli szünetet rendeltek el, mert koronavírusos az egyik tanár.

Ma vagy holnap ilyen bármelyik iskolában megeshet, percek alatt állhat fejre az oktatás, mert a társadalom nincs erre felkészítve. És nincs is forgatókönyve, hogy mit tegyen ilyenkor, mert nem kapott világos útmutatást és kereteket az ország irányítóitól, akiket vagy amit kormánynak neveznek. Ennek pedig fogalma sincs arról, mit csinál, nem látja, egyes intézkedései hová vezetnek. Kinyitja a határokat, bezárja, kivételeket fabrikál politikai alapon, sodródik az árral, lélegeztetőgépeket osztogat ide-oda.

A kormány egyetlen gondja ebben a helyzetben az SZFE legyalulása. Ehhez bocskaiba öltözött bohócokat használ, akik ugyan nem tudják, de olyan helyzetben vannak, mint az autó a dabasi peronon. Odavezette őket a részeg sofőr, és lógnak a semmi fölött. Ez a mózesi tohu va-hobu, a nemzeti-keresztény ideológia, aminek az ég egy világon semmi konkrét tartalma nincsen, leginkább lózungnak nevezhető. A kedves vezető eszköztárában ilyen volt régebben a polgár, annak előtte az ifjú, meg a demokrata.

Nem hordozott tartalmat egyik sem, mert maszkok voltak, ilyen nevetősek-sírósak, amelyek a színházak jelképei is sajátos-sajnálatos módon. A kedves vezető ezidáig elvolt ilyen tartalom nélkül. Vitte az országot a lendület, a csinovnyikok működtették, adtak tartalmat a semminek, voltaképp kormányzás sem volt, csak folytatták. Törvények testre szabása történt a zavartalan lopás érdekében, ehhez idomult az aktuális ideológia, ehhez fabrikálták a közigazgatást, és formálták államvallássá a kereszténységet.

Sok más után most a SZFE készül ennek áldozata lenni. Ez a kultúrharc tartalma is, semmi egyéb, azzal a teherrel, hogy ugyan tudják, mit akarnak eltörölni, de nincs mijük, amit a helyébe tehetnének a lózungokon kívül. Ez a semmi, amivel országunk szembenéz orbáni – és csatlósai – előadásában. Ám sajnálatosan ugyanez a semmi néz velünk fakasszemet, amikor valamit cselekedni is kellene például járványügyileg. Képtelenek rá, mert tíz év alatt semmit sem kellett csinálniuk a hőbörgésen kívül.

Most is csak ezt tudják, és az ország robog a káosz felé. Az összeomló oktatás, az összecsukló gazdaság és egészségügy felé. Soha nem látott költségvetési hiány, vágtató infláció, eltagadott munkanélküliség van itt velünk az őszön, amit egyre kevésbé fed el és be a keresztény, hazafias pátosz. Minél nagyobb a baj, annál keresztényebbek, miatyánkkal gyógyítanak és ezt kínálják a zsák krumpli mellé választások előtt. Ott laffogunk mi is, mint magára hagyott autó a peronon, sofőrünk pedig részeg és ostoba.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “Megrekedt
  1. Yeti szerint:

    Gyáva nyúl verseny egyetlen nyerési stratégiája, ha a részeg sofőrrel szemben nem térünk ki.
    Felvesszük a fekete napszemüveget és kidobjuk a kormányt, majd teljes gázzal előre!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!