Enyhe malíciával az érzületünkben, úgyis mint velőspacal ízű hányás sárgarépával, illetve hisztérikus röhögés zokogással elegyest, valamint maflásba torkolló lemondó legyintés, vettük azt a közlést, miszerint Szijjártó külügyes és egyben futsalos immár birtokba veszi a végtelen Univerzumot is. De egészen a kezdetekig, ahogyan az ősrobbanás háttérsugárzása vibrál szürkén, és serceg a Kékes típusú televízióban, amitől a jómunkásember elszontyolodik, hogy mi van má’ megin’. Mert nem tudja, hogy a végtelent sugározza neki a Kékes típusú televízió, meg ezután majd a Szijjártót a Göncölökből.
Szijjártó külügyes tudós emberekkel folytatott videocsevejen elébe ment az értetlenkedő kérdéseknek, és megvilágította a magyari ember csavaros észjárását, mondván: „Felvetődhet a kérdés, hogy lehet, hogy egy külügyminiszter foglalkozik az űrrel kapcsolatos kérdésekkel. Erre az a válaszunk, hogy mivel az űr Magyarország határain kívül található, ezért külügyi kérdés”. – Lehet, hogy mikrofon mellé még hozzá tette, bakfitty, vagy hinnye, vagy más, hasonló falvédős igazságokat, majd hallva az elfojtott röhögést, tiszteletet követelt a magyaroknak. Más nemzet fia nem tudta volna ilyen frappánsan előadni a debilt, csakis ő.
Aztán desszertnek berendelt három tucat nagykövetet is szájukban citrommal, nyakukban piros-fehér-zöld masnival, fülük ropogósra sütve. Én nem tudom mi ez, de jó nagyon, fájása édes hadd fájjon, ahogyan látom, midőn Szijjártó, világűrért felelős külügyes meggörbül a térrel együtt, ideje lelassul, és elemlámpával keresi a biztosítékot egy fekete luk közepén (by: Sheldon). Megverte Szijjártót az Isten ezzel a végtelen űrrel, minket pediglen vele, együtt száguldunk, keressük a sötét anyagot és energiát, Szijjártó taraja lobog a napszéltől, mígnem szembejön a kínai légihíd százmillió maszkkal, mutatva, hogy hazaértünk.
Végtelen okosságok vannak itten, annyi a napkeleti bölcs az ugaron, mint égen a csillag, vagy inkább Svejk hasonlatával, mint Burgban a hercegkisasszony, és első is közülük a kedves vezető. Ő alámerült tegnap a futball és minden más, valamint összes tudományok kapcsolatába, és levonta az egyetlen lehetséges következtetést, miszerint „a magyar futball alapvetően a zseniális megsejtések és ihletettség története, vagyis maga a művészet. A futball maga az élet, igazságos, nyílt sisakos játék, amelyet szabályok mentén vívnak a felek és mindig a pályán dőlnek el a dolgok”. Annyit csak, hogy ezek szerint bundáról nem hallott a lelkem, ahogyan a dedós bölcsesség kijött a száján.
„A futball mindig vigasz és elégtétel volt a magyar ember számára.” – Egészítette ki még a doktoriját, amit a jámbor szurkolók, akik cigányoztak pár napja szerte a nagy Budapesten, megértenek és jó szívvel is vesznek. Sőt, ha Szijjártó beígéri nekik az utat a szíriuszi őshazába egy Szputnyikon, még a kockakövet is felszedik, mint 2006-ban. Mi pedig fohászkodunk atyánkhoz, kérdjük őt, miért hagyott el minket, de nem leljük, hiába, se itt, se Fokföldön se Ázsiába’. Ilyen ez élet, ami a futball maga, amiként a kedves vezető ontológiailag levezette szeretett népének, viszont magyar akkor nem vagyok. Soha se vigaszt, se elégtételt nem éreztem futballt látván. Baj lehet velem.
Felsejlik azonban Szijjártó kül-, és világűrügyes kozmoszos buzgalmának lehetséges oka és indoka, ha eszünkbe ötlik, hogy a Holdon unatkozó milliárdosok már vettek telkeket és piciny hétvégi házakat, így máris látjuk, mi mindent szerezhet ott a Lölő. Sőt, ha belegondolunk, fölvásárolhatja az egész Naprendszert is, szereli majd a gázt a Jupiteren, belépti díjat szed, ha érkezik valami üstökös, ilyenek. A lehetőségek, akár az űr, végtelen és végtelenek, ha pedig léteznek a párhuzamos univerzumok, még inkább. Csak találni kell egy féreglyukat, amelyen át térden csúszva jönnek bocsánatot kérni mindenféle elfajzott tudósok.
Így kell ennek lenni, mert Kovácsmail így akarja. A nemzet levelezője most tudósoknak irkál szerte a világon, felszólítja őket, kérjenek bocsánatot, mert lediktatúrázták a NER-t. Kovácsmail pedig azzal érvel, hogy lám, véget fog érni a felhatalmazási móka, és még csak ki sem végeztek senkit. Sőt, a Nap is süt néha, el se takarták. Pedig megtehették volna, amióta Szijjártó az űrfelelős, vagy csak csettint egyet, és a korong leesik az égről. Ilyen három előadás volt tegnap, amitől az ember nem tudja, sírjon, nevessen vagy lője főbe magát. S ami a legszebb, Cili néni, Kásler és pláne Kósa még csak meg sem szólalt. Mert ha történt volna ilyen, akkor elhervadtak volna a csillagok.
Vélemény, hozzászólás?