Gondolj apádra

Bizonyára él bennünk a kép, amelyben Müllerné viszi tolószéken Svejket a sorozóbizottság elé. Eközben ő lengeti a mankóját, és „Fel, Belgrádra” ordibálással veri fel a csendes prágai utcákat, elégedettséget csalva az akkori hülyék arcaira, miközben csak ő tudta, hogy mire készül. Mindezek előtt, mint emlékezhetünk, történt egy s más a Kehelyben. Elvitték Paliveczet, mert a legyek leszarták császár őfelsége arcképét, Svejket is átmenetileg, mert rémhírt terjesztett, egyszóval így, hogy épp bevonulás közben találkozunk a derék katonával, ha nem is in medias res vagyunk, de már majdnem.

Épp az Operatív Törzs tegnapi sajtótájékoztatóján, ahol megjelent Németh Szilárd is, és előadta a toborzónótáját azzal a kérlelhetetlen csökönyösséggel, amivel minden, a Párt által rátestált feladatot végez, legyen az rezsiharc, pacalkotyvasztás vagy most a verbunk. Ő az a pártkatona, aki nem kérdőjelez meg semmit, sőt, száztíz százalékon ég, ő a mi Dub hadnagyunk, ha már Svejket hívtuk mankónak, és még fogjuk is ma sokszor, mert katonásdit játszunk a hetedik napon. Németh Szilárd – mint azt Ceci néni helyén állva kifejtette – várja a seregbe a deli magyar férfiakat tizennyolc és ötvenöt év közt.

Arról szó nem esett, hogy jó lesz-e Svejk módján, tolószékben, mankóval integetve, s épp azt ordibálva, aktualizálva a történelmet, hogy „Fel, Brüsszelre”. Ha így érkeznék meg a béna hadfi, egyből akár kórházparancsnok is lehetne, kerítésfelügyelő vagy mit tudom én, mindenki mehet, aki lélegezni tud. A magyar különben is egészséges fajta, a féllábú sem rokkant, mint emlékezhetünk, az ilyen szimulánsok, mint Svejknél, teljes diétával, beöntéssel és hidegvizes borogatással hadra foghatók, sírva könyörgik magukat a menetszázadba. Ha delibbek, sajtótájékoztatón is pózolhatnak, esetleg huszármentében, lovon, akármi, mert már minden lehet.

Egyébként ez a téboly, ami kibontakozóban van hadsereg és katonaság ürügyén, szót sem érne, ha nem mondta volna Németh elvtárs, hogy ötvenöt éves férfiakat várnak kiképzésre. Másutt ilyen korban kapják meg az obsitot, és még Hitler is csak végső kétségbeesésében, Berlin ostromakor nyúlt ehhez a korosztályhoz a gyerekek mellett, annyira is ment vele, amennyire. Ötvenöt éves nagypapákat csuklóztatna a magyar állam honvédelem ürügyén, szemüveges, nadrágtartós, hónaljig húzott mackógatyás deli hadfikat faragna, mert az ilyen sereg elől sírva fut el minden ellenség.

„Gondolj apádra,/ Ha rákerülsz a lapátra./ Megmondtam előre,/ Hogy fel ne menj a tetőre!/ Egyszer kell leesni, már nincs mit keresni!”
– danászta a másik klasszikus, Hofi, és ezt épp ideillőnek vélem, amikor olyan ürüggyel, hogy elveszítette a munkáját, embereket terelnek bakának. Mert vagy nincs más ötletük, vagy, mert ezt kívánja a militáns lelkük, ez majd kiderül. Az egyik kitétel, hogy Dub hadnagyon mindenki röhögött, a másik, hogy a spanyol miniszterelnök tegnap bejelentette, a jövő héten bevezetik országában a létfenntartáshoz szükséges alapjövedelmet.

Csak azt hisszük, hogy ez nem tartozik ide, és mégis. Mert ugyanis, a spanyolok szívbéli jóságból és józan megfontolásokból tesznek azért, hogy az állampolgár ne vesszen éhen, míg pedig a magyar állam, ezt is feltételekhez köti. Az ötvenöt éves katona az egyáltalán nem ér semmit katonailag, viszont ugyanúgy fizetnek neki, mintha nem kellene katonáskodnia. Ez is pénzbe kerül, az is. A spanyolok odaadják, Orbán előtte megalázza az alattvalót, és ez nem kicsiny különbség. Sőt, még amikor haptákba állítja, akkor sem ad annyit neki, amiből megélhetne.

Közmunkás lehetsz vagy katona. Kínálja az állam a polgárainak, s ha a közmunkát – jó okkal – árokvakarásnak tételezzük, akkor a vele egyenrangú katonaság vajon mi lehet. Ebből az egészből csak egy dolog következik, az állam, következésképp Orbán bábunak tekinti az állampolgárt, akit most a járvány miatt úgy kezel, mintha a seggéből rángatta volna elő. Eddig is így volt, csak nem tűnt ki ilyen egyértelműen, s mindehhez állítanak oda katonabábukat. Rókázva röhejes ez a ganyé. De visszatérve a kályhánkhoz, Németh-Dub hadnagyunk meg ebben tapicskol elégedetten, de ő tudja. Vagy ezt sem.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,
5 hozzászólás “Gondolj apádra
  1. Yeti szerint:

    Odáig jutottam, hogy : – mint azt Geci néni helyén állva kifejtette – .
    Na, kész.
    “Hát akkor a háború után, este hat órakor.”

  2. abramovics szerint:

    a csuti ennél sokkal körmönfontabb sajnos!
    .
    hiszen elég csak arra a mérhetetlenfrusztrációra gondolni – naponta, percről-percre találkozik vele az ember – amiben ez az ország őrjöngve él!
    .
    NA ERRE JÁTSZIK A CSUTI GECI!
    .
    hiszen vegyük csak az idősek bevásárlási idősávját!
    9-12 ig.
    egy normális, értelmes országban ezt 7-9 ig, vagy akár csak 7-8 ig tartják, egyéb időben bárki mehet.
    itt is az volt a cél, hogy egymásnak ugrasszon korosztályokat, lehetetlenné tegye az életet.
    ahogy az is, mikor bármilyen ügyet akarsz elintézni.
    állandóan mozgásban tartják az embereket, menjenek ide-oda, csak így tudják a dolgaikat intézni, hiszen addig se érnek rá odafigyelni arra mit is csinál a csuti geci, hanem csak arra figyelnek, hogy mit mondott!
    hova kell menni, mit kell csinálni, s mindezt a sok marhaságot természetesen az állampolgár érdekében találta ki, hogy annak jobb legyen – egy fenét! már az elébb elmondtam miért! – s közben azt a látszatot tartja fent a buta tahó, magát magyarnak nevező csürhében, hogy érte dolgozik éjt nappallá téve.
    .
    vissza a katonásdihoz!
    ma már ebben a kis kurvaországban lassan mindenki hivatalos személy lesz!
    az már az orvos, az ápoló, a mentős, a postás, a rendőr, a vasutas – hülye hülyébb, leghülyébb, mint tudjuk! – s lesznek ezek az új katonák is.
    teli frusztrációval, nyomorral, családilag személyesen, s ezeknek az embereknek hirtelen több joguk lesz, mint az átlagos magyar polgárnak.
    természetesen nem élni fognak ezzel a több jogukkal, hanem visszaélni, hiszen mentálisan már kikészült, mindenre alkalmatlan emberi roncsok kapnak muníciót idiotizmusuk, gyűlöletük kiélésére a többiekkel szemben.
    .
    NA ERRE JÁTSZIK A CSUTI GECI!
    .
    .
    abramovics voltam, s vagyok

    • trabant szerint:

      “hiszen vegyük csak az idősek bevásárlási idősávját!
      9-12 ig. ”

      Normális országban ilyen nincs, mert tudják, hogy a valóban idôsebb korosztály 10 óra elôtt fel se ébred. Amire bemozgatják az elgémberedett tagjaikat és elindulnának, addigra dél van.
      Egy boltra se elég a megszabott idô, plánae, ha több helyre is utazni kell a beszerzésekhez.

      A kisgyerekesek viszont a délelôtti sétával egybekötött bevásárlásban akadályozottak, ezért senkinek nem passzol.
      Úgy idiotizmus az idôben behatárolt vásárlás, ahogy van. Meddig még?

      • Rábavölgyi Miklós szerint:

        Ez bizony így igaz!
        Mert amikor éjjel 2-3 -ig olvasok, de. egy óra két kávé meg 10 cigi és még valamit harapni is kell, 11.00 körül indulunk az oldalbordámmal a boltba, meg az ügyeket intézni.
        Ugyan én sehova nem megyek be ahova maszk kell, elég föltennem permetezéskor, az asszony meg láthatóan örül. ha álarcot hordhat.
        Lehet asszociál a Kovács szállóban töltött maszkabálos kellemes órákra.
        Bár, ki tudja. Ki láthat bele egy nő másként működő agytekervényeibe.
        Így hetvenen én már lemondtam róla, hogy megértsem.

  3. remete szerint:

    Az alap régi: osszuk többfelé az ellent, magas-alacsony, sovány-kövér, idős-fiatal, és a legvégére az ász: nő-férfi. Verd az agyukba, hogy halálig kell csinálnod a “családi tűzfészket”, s mindjárt nem lesz ideje és módja senkinek se a köz dolgaival törődni. Csak annak, aki fölépíti ezt a rendszert. Ezért nyúlnak megint a papokhoz. Is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!