Hülye, hülyébb, leghülyébb

Zalaszentivánon összegyűltek a nyugdíjasok egy kis traccspartira, mert összehívta őket az Élhetőbb Zalaszentivánért Egyesület – azért ennek van egy kis morbid bája ezekben a napokban – és a polgármester. A nyugdíjasok meg fölvették a szép ruhát, díszeket raktak a szívük helyére, és eleget tettek az invitálásnak. A KESMA helyi lapja pedig beszámolt róla, írt, fényképezett, mint jó brigádnaplóhoz illik. Akkor most ki a leghülyébb a felsoroltak közül, vagy megmaradunk a jól bevált rendőr, postás, vasutas sornál.

Van ennek a hírnek egy lélektani vetülete, ami sokkal érdekesebb annál, mint, hogy az egyesület tagjainak, a polgármesternek, a nyugdíjasoknak és a helyi nagytudású újságírónak együtt nem volt annyi esze, hogy ezt most így azért nem kellene. A világ tele van bávatag emberekkel, Zalaszentiván nem kivétel vagy különleges, egy teljesen átlagos település teljesen átlagos szavazópolgárokkal. Történhetett volna ez akárhol az országban, még a Rózsadombon vagy a Cinege utcában is.

Az időseket megbecsüljük, összehívjuk őket korty bambira, kis protkós mosolygásra, nótaszóra, fényképezkedésre. Hogy van-e mit ennie vagy rohad-e a lába, az mindegy is, szép ez a délután, hullák lógnak a fán. A KESMA újságjának meg képes tudósítást ér ez meg, holott azt kellene visítania, még csak véletlenül se találkozzanak, de ez mindegy. Mutatja ez az Orbán-sajtó és a valóság különös viszonyát, amely egyrészt az ellenség gyalázására, másrészt a győzelmi jelentésekre alapoz.

Más nincsen is benne. Ha nem akad avatás, jó lesz egy kis életkép a halál árnyékában mosolygó nyugdíjasokról, a kettesen egy kis migráncsozással. Ez még slapaj-nívónak is ótvar, de most nem a KESMA színvonalat vagyunk itt szidni, hanem megfejteni azt a nagy titkot, miért ment el kollektíven mindenkinek az esze, s mikor. Vagy volt-e egyáltalán valaha is. Ez nem egészen biztos, illetve ott tart már az ember, komolyan gondolkodik azon, vele lehet a baj, hogy nem illik a rózsaszín kifestőkönyvbe.

Lehangoltan kell viszont megállapítani, negyven éve – ötszáz esztendeje –, tegnapelőtt vagy holnapután is ugyanez volt és ugyanez lesz. Az a kérdés akkor most végül, hogy az emberiség eleve degeneráltnak született – ilyennek alkotta a jóisten –, vagy küzdelmes munkával jutott el idáig, de végül is, tök mindegy. Hogy Wolowitz képével éljünk, ülünk a fotelben hónaljig húzott mackónadrágban, és panaszkodunk a fiatalok zajos zenéjére. Meg mosolygunk az aranykeretes szemüvegünkben polgármester úrra.

Ez viszont nem zalaszentiváni, nem magyar, hanem időtlen emberi történet Godot-ra várva. Az ilyet könnyen letarolja egy nacionalista-soviniszta hőbörgő, ilyen helyen trottyos gatyában ordítani maga az erő, a dakota közmondások pedig napkeleti bölcsesség. Ezzel nem azt mondom, hogy megfejtettem az Orbán-szavazó lélektanát, de már egészen közel járok hozzá, és most már nem is kell kutatni a választ, ki van a fokozás végén, nem a vasutas, ez most már egészen bizonyos.

Mert képzeljük el a zalai dombságokon a polgármester urat, midőn kitalálja, hogy a járvány közepén összehívja a drága nyugdíjasokat. Aztán őket magukat, hogy jössz te is Jolánom, melyik otthonkámat vegyem fel vajon, végezetül a főszerkesztőt, aki lecsap a meghívóra, miközben hullák potyognak az égből, meg az újságíróra, aki kis képes-színes anyagot hoz belőle. Nem kell ide világháború, hogy megdögöljünk, elég nekünk egy könnyű, nyári zápor, viszont nem is kár értünk.

Hogy megért-e ez a hír ennyi tépelődést, azt nem tudom, csak hiszem. Ugyanis minden ilyennel közelebb kerül az ember annak a nagy titoknak a megértéséhez, kik lehetnek azok, akik ilyen kitartóan évtizede Orbánra szavaznak. Íme hölgyeim és uraim, a világbölcsesség foglalata, amit meg Sheldon anyja felé intézett sziporkájával zárok. Miszerint nem érti, a Káslerhez hasonlóan fanatikus szüleje hogyan mehet világkörüli hajóútra, nem fél-e, hogy a Föld peremén egyszer csak leesik. Hát, így valahogy.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,
5 hozzászólás “Hülye, hülyébb, leghülyébb
  1. Jane Doe szerint:

    Olyasmit akarsz megérteni az Orbán-szavazó lélektanát boncolgatva, ami nincs neki: a lelkülete. Lelkesedése van, meg hite. Hinni, oda tartozni, hinni buzgón, vakon, süketen. És a Kedves Vezető ezek (fél)kegyelméből él és uralkodik örökkön-örökké (most kap rá külön felhatalmazást), ámen.

  2. Peter Gleis szerint:

    Javaslom elolvasni! Írás előtt venni kell egy nagy levegőt és megnyugodni.

    https://www.nyugat.hu/cikk/gyerekek_koszontottek_az_idoseket_zalaszentivanon

  3. miki1950 szerint:

    Nehéz megítélni, hol húzódik a határ a nyugdíjasok közösségének elvárható és jogos megbecsülése, valamint a hatalom helyi képviselőjének öncélú akciója között.
    Az agymosásnak ez a formája csak egy -két százalékos szelete az összes többinek.
    Ez esetben a korona nem sokat játszott, tekintve a történtek időpontjára.

  4. miki1950 szerint:

    Nehéz megítélni, hol húzódik a határ a nyugdíjasok közösségének elvárható és jogos megbecsülése, valamint a hatalom helyi képviselőjének öncélú akciója között.
    Az agymosásnak ez a formája csak egy -két százalékos szelete az összes többinek.
    Ez esetben a korona nem sokat játszott, tekintve a történtek időpontjára.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!