Orbán és a roma szoáré

Mekkorát lehetett volna már szelfizni partedlivel a nyakban, bal kézben késsel, a jobbikban villával, előttünk sült malac, de Gyöngyöspata nem a karmeliták erkélye, a helyi more meg nem Farkas Flóri, s ha húzná is valaki, az nem Mága. Pedig szeret étkezés közben fotózkodni a kedves vezető. S ha látta valaki Gáspár Győző hogyan főzött és sütött meg egy disznócsordát, illetve egy egész baromfiudvart az egyik ilyen celeb vendéglátós műsorban, az tudja, a roma lakoma, még ha szerény is, felér egy gasztronómiai űrutazással. Kulináris atombomba, hogy nem árt magunkkal vinni szódabikarbónát, vagy egyéb emésztés-rásegítő kelléket.

Hogy ne a napos oldalát mutassuk, a gyöngyöspatai romák meghívták Orbán Viktor Mihályt egy kis eszegetésre, amellyel összekapcsolva nyílt, baráti és őszinte beszélgetést folytattak volna a kedves vezetővel ügyükről. Orbán Viktor Mihály azonban nem megy el. Pedig ha olyan csudanagy politikus volna, mint ahogy hiszi magáról, s mint amekkorának gondolják sokan alaptalanul, leugrana legalább egy csirkeszárnyra, jól körbefotóztatná magát roma honfitársaival, és máris begyűjtene sok-sok szavazatot, mert ő ilyen kontextusban éli az életét, a duci kis ujjain számolgatja szüntelen, mi mennyi voksot hoz. Más gondolata nincsen is.

És most az a matematikája, hogy jobban fial, ha a romák ellen uszít, mintha velük eszegetne, az élet ilyen egyszerű, és ennyire gyalázatos Magyarország. Másrészről ne legyünk idealisták, mert mi lenne, ha kies hazánk összes gondokkal birkózó társadalmi rétegével ozsonnázna miniszterügynök elvtárs. Reggeltől estig ennie kéne szüntelen, egy permanens zabálás lenne az élete, és lássuk be, az nem megy. Magyarország nem a Római Birodalom, Orbán sem Néró vagy Caligula, bár hajaz rájuk. Viszont a gondjaink nagyok, ezek a szegény romák is azt hitték, ember módjára lehet intézni dolgokat, és most épp húzgálják ki az ujjukat a csurig lévő biliből.

Hivatalosan a kedves vezető nem azért nem megy romákkal dőzsölni, mert herótja van tőlük – dehogynem –, hanem, mert épp Portugáliában van jelenése a Kohézió Barátai nevű csoporttal, akik arra szövetkeztek, minél több pénzt fejjenek le az EU-ból, s ami a legérdekesebb, azzal a jelszóval, hogy nagyobb támogatás jusson az unió elmaradottabb térségeinek felzárkóztatására. No most, Gyöngyöspata nem Manhattan, és még csak nem is a Cinege utca, ennek ellenére a kedves vezető kijelentette, pénzt oda nem ad, még ha a bíróság is ítélte meg, helyette küld logopédust vagy tánctanárt a felzárkóztatás elősegítésére, holott arra épp neki volna szüksége.

Ha és viszont romáknak nem ad, akkor mire kér az uniótól, ez a kérdés ugye, és a választ mindenki tudja: gázszerelésre, röpcsizésre, futballra, minden olyanra, amitől neki jó de a romáknak nem (mi is romák vagyunk), s amire az unió nem is adna, de mégis jut. Ezért – is – nevezik a rezsimet korruptnak, amire viszont kész a válasz, miszerint Soros. Az az ember, aki a sajátjából adott a kedves vezetőnek, hogy odahagyhassa az avas szagú parasztudvart, és miniszterelnök legyen. Bár nem ilyennek képzelték, mert a jelek szerint elfelejtette, honnan jött, mi viszont nem látjuk, hová is tart, momentán úgy néz ki, hogy a nagy büdös semmibe.

Ilyenek következnek abból, hogy Orbán Viktor Mihály nem megy el romákkal eszegetni, meg még sok más is. Orbán szimbolikusan Karácsonnyal sem eszeget, Gyurcsánnyal pláne, hogy a képet az abszurditásig vigyük. Orbán leginkább egyedül szeret zabálni, pálinkát a vejével iszik, fröccsel Nagy Feróval koccint, s néhanap megengedi, hogy alzheimeres vénasszonyok spontán kezet csókoljanak neki. No most, nekem nem tisztem a romáknak tanácsokat osztogatni, de annyit megjegyeznék, ha odahatnának, hogy közösségük tagjai mindezek után ne Orbánra és a csürhéjére szavazzanak, utána nem kellene őt vendégségbe hívogatni, mert nem lenne miért. Ez ilyen egyszerű.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: ,
5 hozzászólás “Orbán és a roma szoáré
  1. Yeti szerint:

    Egyszerű lehet neked!
    Nekem még ennél is egyszerűbb – eleve nem hívok meg senkit aki ilyen aljas viselkedéssel ellenem tesz folyamatosan.
    No de a többség csak annál inkább igyekszik a kedvében járni, önmagukban keresve a hibát. Hátha nagyobb igyekezettel szolgálva mégiscsak kedvében járhatnak.
    Pontosan úgy mint a cseléddé romlott asszonyok a vakkomondoros pasasukkal. Önerőből nem képesek szabadulni tőle.
    Gyakra a segítséget is ellenségnek veszik, megvédik a tönkretevőjüket mindhalálig 🙁

  2. remete szerint:

    És már nem is döbbenek meg, amikor csökkent agyműködésű, megbolondított hazaffyak elindulnak lövöldözni magyar állampolgárokra Tatársztgyörgyre…

  3. Czirbus Csaba szerint:

    …mintha mindig ugyanaz a kilenc ember olvasna , pedig ezreknek kellene .Pici , menedéket nyújtó sziget vagy .

    • remete szerint:

      Igen, ezen én is méláztam, háborogtam, fortyogok folyamatosan. Arra jutottam, hogy az olvasással történt valami. Elindult a felvilágosodás, fr. forr. után egy felívelés, amit aztán a mozgókép billentett ki a helyéből. Mindenképp a manipulálás valamilyen formájáról van szó, ami befolyásolja a tájékozódási igényt. Elborzadva hallom-látom az utánunk jövőkön, milyen ellenszenvvel nyilatkoznak az olvasásról. Miközben egyértelmű számomra a megvezetettségük. S nem is kezdek bele mindennek megvilágításába, mert tudom, hogy föl se tudják fogni, miben sodródnak.

    • trabant szerint:

      Akik a http://www.blogaszat.hu portált olvassák, azok mindegyike itt is megjelenik, mivel Rezeda olvasása náluk a napi program része.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!