Köd a köbön

Tegnap reggel még sötéttel, a köd leple alatt megtámadták sokat szenvedett hazánkat. Migráncsok voltak több tízen, mint arról beszámolt a jól tartott és jól irányított sajtó. Két hullámban rohanták le a határt, ami szervezettséget, előre kiterveltséget mutat. – Soros. Ismerjük mi a ködöt. Abban minden megnő, az árnyak elnyúlnak, a fények koszorúban derengenek, minden nedves, minden nehéz, és a hangok oly erősek és tiszták, akárha dolby surround békebeli Videoton hangfalakból kikúszva. Így jöttek a migráncsok miután átrágtak kerítést, és kigombolták mind a sliccüket.

A jól tartott, jól irányított sajtó mutatta a ködöt, felállított félsorompót, embert azonban egyet sem. Kissé később rövidgatyás, pólós migráncsokat, ugyanilyen öltözetű sajtómunkásokat prezentált, érezni lehetett a képen a naptej illatát, hallatszott a strand visítása, ahogyan a gyerekek száguldanak a véget érni soha nem is akaró csúszdán, miközben a migráncsokat mutatták. Kissé még később videó is került, már megint ködös-nyálkás, amelyen ismeretlen pacák voltak láthatók, migráncs csakúgy lehetett mind, mint határ menti könyvelő vagy traktorista, közmunkás akár.

Nyolcvanegy éve Gliwice rádióadóját is ilyen bizonytalan identitású alakok támadták meg, akkor is kész volt a válasz. Most is kapcsolták egyből a komoly férfiakat, biztonságpolitikai tanácsadót (hajdan gátőr Orbánnal), belügyminisztert (egykor rendőr, kidobóember és olajszakértő), meg még egyet, mert a három mesebeli szám. Elemezték a kialakult válsághelyzetet, hogy ők megmondták, előre tudták a tízezreket, ami momentán több tíz, viszont egy sincs sehol. A televízió pedig még azt is megmutatta, ahogy más migráncsok nézik az okostelón a kormány hőstettéről vetített beszámolót.

Úgy klappolt minden, mint 2006-ban, amikor a Hír TV spontán, élőben közvetítette, ahogyan a bátor forradalmárok erős felindulásból véletlenül fölgyújtják a televíziót, autókat és a fél várost. Moszkva nem hisz a könnyeknek, magyar ember a jól tartott televíziónak, mert tudja, ezek úgy kezelik a valóságot, mint dagadt óvodás a gyurmát. Hazudnak, ferdítenek, túloznak, történeteket gyártanak és igaziakat hallgatnak el, Hollywood kutyatöke ezekhöz képest, a Grimmek pediglen dokumentarista alkotók, a ködök verőfény, és az igen nem, talán vagy kisnyúl.

És bár akár még meg is történhetett, amit itt előadtak nekünk. De ha így volt, ha meg nem, mindenképp érdektelen, mínuszos hírt sem ér. Maximum szolgálati jelentést, hogy százados elvtárs, hajnal hasadtával láttunk több tíz migráncsot, mi most aludni térünk, jó szolgálatot kívánunk. Aztán elmennek ledőlni, százados elvtárs pedig megkavarja a kávéját, kinyitja a reggeli lapot, és megnézi benne a moziműsort, hogy mi játszik épp. Ehhöz képest ránk szakadt a mázsás, szörnyű mennybolt, és a hülyéknek megint elkezdték bedumálni, hogy elviszi őket a rézfaszú bagoly. Soros.

Ilyen a jól tartott sajtó állapota minálunk, amin élcelődött a minap Ausztria, bemutatva a szántást, és sajnálkozva afölött, hogy a jódógos, jómunkás magyari ember nem tud ismereteket szerezni a valóságról, mert azért. Föntebb ábrázoltam a tényállást, hogyan megy ez, s kifejeztem abbéli kétségeimet, hogy egyáltalán van-e olyan dolog, amit ezeknek el lehet hinni. Esetleg az időjárásjelentést, de az sem egészen biztos. Tudjuk ezt már régóta, ezek szerint Ausztria is tudja, csak Kovács Zoltán kormánylevelező nem, illetve letagadja, akárha csillagot az égről.

Itt ülünk hát a luk közepén ködtől lepetten, miközben a valóság eltűnt. Bakondi van. Migráncs, mondja Bakondi, vészhelyzet, hangsúlyozza Pintér, százezrek, üvölti Németh Szilárd. Kereszténység, visítja Orbán Erdogannal a karján. Tébolyda, mondom én. Több tíz ember lerohanta a hont, átrágta a kerítést, Szerbiában kifogyott a gumicsónak, fatutajon jönnek a folyamon, fejünk fölött elrepül a nikkelszamovár, a ló meghal és a madarak is kirepülnek. A ma reggeli ködben özv. Kovács Jánosné boltba menet eltévedt, hosszas vánszorgás után egy kerítésnél találta magát. Riasztották a gripeneket, legyőzték őt, Mága pedig hálaadó koncertet adott az erkélyen. Kyrie eleison.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,
1 hozzászólás “Köd a köbön
  1. trabant szerint:

    Az euronews.com nevû – európai hírtévé – csatorna helyszíni tudósátása szerint 2, azaz két határsértô jelent meg a kerítésnél Horgosnál tegnap hajnalban.
    Nem több tíz, hanem két fiatal férfi, akiket a magyar határôrök visszatereltek Szerbiába.

    Ennyi a hír, mivel semmilyen tömeges határátlépési kísérlet nem történt. De riogatni lehet velük, addig se foglalkozik a nép a havonta sok-sok millió forintért a nyakukra telepített színes bôrû futballisták tucatjaival.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!