Orbánbasi identitása

Orbán Viktor Mihály Csányi barátjának gépén – ahogy harminc éve is mindig – a messzi és egzotikus Indonéziába utazott elvtársakkal találkozni. A mi pénzünkön utazott párt, és nem is miniszterelnökként, ahogy harminc éve is mindig. Megértjük, hogy oda húzza a szíve, ha Európában már büdös, sőt, a kereszténydemokraták közt is szaga van, így hát a Centrista Demokrata Internacionálé – amelynek alelnöke, tudta ezt valaki? – kebelébe tért meg levegőt rontani. A mi pénzünkön.

Ez a kisebbik baj és gond, viszont azért utazott oda, hogy iszlám valagat nyaljon, s közben vagy tán épp emiatt hülyeségeket beszéljen. Szó szerint ezt: „Nagyon tanulságos és érdekes, hogy egy olyan iszlám mozgalom, mint az önöké, hogy jeleníti meg magát a politikai színtéren. Számomra ebből két kérdés következik: milyen lesz a kereszténység jövője és milyen az iszlámé. Tudunk-e úgy egymás mellett élni, ahogy régen, ami kiválóan működött”.

Ezt a helyi Nemzeti Ébredés Pártja kapcsán mondta, amelyről mindjárt beszélgetünk. Viszont ne lépjünk túl egy kézlegyintéssel az előző idézett szövegen, hanem vegyük ki belőle, amit az iszlámról mondott, hogy „Tudunk-e úgy egymás mellett élni, ahogyan régen, ami kiválóan működött.” Kérdezzük meg, olvasta-e a kedves vezető az Egri csillagokat, a busójáráson kívül hallott-e Mohácsról, s tudja-e, hogy miért harangoznak délben. Persze, hogy tudja, annyira nem hülye a kedves vezető.

Csupáncsak aljasan össze-vissza beszél, mert a Nemzeti Ébredés Pártjában nem az iszlámot látja, hanem a saját autokrata testvérét, ami fontosabb a hitbéli elköteleződésnél. Csak akkor itthon ne védjük a szánkókat adventkor a libsiktől, akik a fő ellenség, nagyobb, mint az iszlám, ha már hozzájuk menekül a szabadság fuvallata elől. Ezt sem én találtam ki, hanem Orbán Viktor Mihály panaszkodott muszlim testvéreinek, így:

„Az önazonosság megőrzésére nehéz dolgunk van Európában. Európában az a fő kérdés, hogy miképpen tudjuk megőrizni nemzeti és keresztény identitásunkat egy olyan időszakban, amikor az úgynevezett európai haladó, liberális politikai erők megpróbálnak nyomást gyakorolni ránk. Megpróbálják átvezetni a társadalmakat egy olyan korszakba, amelyet ők posztkeresztény, posztnemzeti kornak neveznek.”
– Mondja ezt a muszlimoknak, miközben Európa iszlamizálódásától retteg az egész csürhéjével. Állítólag.

A Nemzeti Ébredés Pártja – Partai Kebangkitan Bangsa (PKB), amelynek most valami ismeretlen okból a valagát nyalja, 1998-ban alakult, szoros személyi, szervezeti és ideológiai folytonosságot mutat a tradicionalista muszlimok szervezetével, a Nahdlatul Ulamával. Amelyik az iszlám köztársaságban hitt, és a saria híve volt. Nekik mondja Orbán Viktor Mihály, hogy „az ember számára a legfontosabb az identitása, és mi ragaszkodunk nemzeti és vallásos identitásunkhoz”.

Énnekem tök mindegy, hogy miket delirál össze a messzi távolban, de a tulokkeresztény haverjai megkérdezhetnék azért tőle, vagy, ha őket sem érdekli, akkor mondják azt. Hogy de jó, ha Orbán Viktor Mihály a pofánkba köp. Én viszont ezek után annyit csöndesen fölvetnék, hogy miféle identitásról beszél ez a manus és miféle vallásról, sőt, hovatovább azt a kérdést is föltehetnénk neki, tudj-e mi az a vallás, kereszténység és iszlám, mert nem úgy tűnik.

Hogy meddig lehet következmények nélkül ökörségeket beszélni, és mit szól a keresztényüldözési államtitkárság ahhoz, hogy a főnökük olyan országban parádézik, beszél vallásos identitásról, ahol üldözik a keresztényeket, olyan országban nyalja a muszlimok valagát. Mivelhogy az origo nevű házilapja egy évvel ezelőtt meggondolatlan volt, nem tudhatta, hogy a főnök majd odaröpül magángépen, és épp Indonéziát hozza fel (az origo) elrettentő keresztényüldözési mintaként.

„Január 13-án az indonéziai Medan városában helyi muszlimok egy olyan épület előtt gyűltek össze, amit keresztények használtak. Később behatoltak az épületbe, és sikerült elérniük, hogy ne tartsanak ott istentisztelet. A helyi keresztény közösség érthető módon felháborodott az eset miatt, és teljes joggal annak az érzésnek adtak hangot, hogy már saját országukban is megfélemlítik őket, miközben az állami hatóságok tétlenül szemlélik a támadáso
kat.”

Ilyeneket irkált az origo, hogy az emberben vágyak támadnak, bárcsak egymással beszélnék meg, miket hazudoznak. Ha meg Semjén lennék meg KDNP, megkérdezném a haveromat, mi volt ez a turné, miket pofázott ott össze-vissza, szembe menve az egész addigi eszmerendszerrel, ami alapján itt sorosozik, bevándorláspártizik meg keresztény kultúrázik. Először a kipcsakok, most meg ez, tudjuk, hogy a manus a jó édesanyját is eladja a hatalomért.

Ez az identitása, semmi egyéb, de valami méltóság lehetne a haverjaiban, hogy leállítják. Ha meg nem, mert így is jó, mint ahogyan a jelek szerint tényleg az, akkor ennek minden következményét is viselni méltóztassanak közösen, ahogyan momentán a fényben is együtt feredőznek. Lezárva az elmélkedést és összegezve az elhangzottakat szögezzük le és jól jegyezzük meg, hogy Orbán Viktor Mihály elkezdte a kacérkodást a fundamentalista iszlámmal. 2020. január 24-én, reggel. Hideg, szeles időben.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum