Elvtárs az űrben

Amikor Sheldon anyukája megtudta, hogy Wolowitz űrhajós lesz, őszinte szívvel örült a sikerének abban a tudatban, hogy a fia barátja kirándulást tesz a mennyekbe, s így közelebb kerül majd Istenhez. Sheldon anyukája texasi asszony lévén különös viszonyban volt a kereszténységgel, svédasztalos utolsó vacsorákon vett részt és bűnbocsátó lövöldözéseken, de jó asszony volt mégis, ha egyszerű is.

Hogy hol kezdődik az űr és benne a mennyország, az nehéz kérdés. Száz kilométer magasban már űrnek nevezik a helyet, gravitáció nincsen, az ember gyomra fölfordul, okádik és émelyeg. S mint Wolowitz elbeszéléséből tudjuk, a hányás olykor visszakúszik az ember szájába, ezen kívül izmai lazulnak, és bármikor meghalhat, elég hozzá egy apró űrszemét vagy meteorit.

Az ember, ha Isten teremtette volna, pikk-pakk jól érezné magát az iszonytató világűrben. Ám, mivel az evolúció alakította, minden porcikája a földi életre termett, száz kilométer magasan már végzetes változások kezdődnek benne, az űrhajósok tehát kísérleti nyulak, jobb esetben fehér egerek, akiket kiváltképp megbecsülnek. Jól tartják őket, és az orvosnál sem kell sorban állniuk.

Na, most viszont az a kérdés, hogy az űrhajósság mennyire bizalmi állás. Mégis csak egy egész nemzetet (nemzettestet, idegenbe szakadtat, etc.) képvisel, mégpedig egyedül, főnök nélkül. Nem áll ott mögötte a párttitkár, hogy ellenőrizze a szövegét, nem írják le neki, mit kell gondolnia, az űrhajós nagy szabadságában azt mond, amit csak akar.

Nem mindegy tehát, ki megy fel. El is kezdik hamarosan a kiválasztás folyamatát, ahogy arról Szijjártó elvtárs Moszkvában meg is egyezett egy félreeső dácsában. Ehhez képest a Fidelitas, mint a NER Orbánjugendje álláshirdetéseket közöl, mint valami napilap, rögtön a gyászhírek és a pártrovat mellett, vezetői és kommunikációs feladatra havi nyolcszáz fixért.

Végzettséget, bármiféle készséget vagy képességet nem írnak elő, ha valaki el akarja nyerni a hivatalt, az egyedüli előírás a nagyfokú lojalitás. Ha konkrétan akarnánk fogalmazni, akkor azé az állás, aki jobban nyal, szopik, hempereg, első lesz a seggnyaló versenyben, s ez így egyben magyarázat is arra, miért tart ott sokat szenvedett hazánk, ahol. (Nézz csak rá Németh Szilárdra és a többire)

Azon most ne merengjünk, egy párt ifjúsági szervezete mért viselkedik munkaügyi hivatalként, egyáltalán ne merengjünk azon, egy pártnak minek ifjúsági szervezet, és pláne, hogy milyen ifjak vannak benne, akik, ahelyett, hogy élnének, szeretnének, tanulnának, a jelek szerint a seggnyalást gyakorolják, mert kell az utánpótlás a hülyékből. Van is.

Sokkal inkább az az érdekes, hogy amikor meghirdetik majd az űrhajósi állást, a jelentkezőnek milyen követelményeknek kell megfelelnie. Hogy ha ugyan a teste egyenesen a súlytalanságra termett, de ideológiailag képzetlen, mint mondjuk Pelikán gátőr, akkor mehet-e röpködni, vagy csak uszodaigazgató lesz. És mikor, mit kérnek azért majd egyszer, ha kiválasztják őtet.

Ez egyáltalán nem mindegy, ahogyan az sem, milyen turnusba kerül a magyar űrhajós. Röpködhet majd akármilyen libsivel, komcsival, globalista sorosistával, és ott romlik meg, ott veszik el a lelke neki, és hazatérvén a falusi művházakban tartott élménybeszámolói során majd azzal tömi a jámbor traktoristák fejét, hogy nincs Isten, mert nem találkozott vele. Vagy akármi.

Ilyen felgondolások miatt várjuk szívrepesve, kié lesz a dicsőség, a nép mely egyszerű gyermekéé, kinek a valakijéé és minek a valamijéé, mit visz magával a magasba kabalaként. Plüss turult vagy Orbán-kulcstartót, de leginkább az érdekel a végén, mindez hány stadion/lélegeztetőgép árába kerül majd, s legfőképp, hogy ellentételként fel kell-e építeni aztán Paks III-at.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum