Varga Judit esete Könyves Kálmánnal

Varga miniszter Judit igazságügyi asszonykomplexum hullattya a könnyeit, hogy boszorkányüldözés folyik sokat szenvedett hazánk ellen mindig ezután es. Varga miniszter Judit igazságügyi asszonykomplexum tévedésben leledzik. Ha boszorkányt, mint olyat üldöz akárki is, az nem hazánk a magasból, hanem ő maga, a főnöke, tehát Orbán Viktor Mihály, valamint összefoglaló néven a gonosz, azaz, a Fidesz, illetve folyománya a KDNP, s így együttesen e kettő a néven nem nevezhető, csak rámutatásos sóhajtással meghatározható izé. Bigyó valamint.

Varga miniszter Judit igazságügyi asszonykomplexum a boszorkányüldözés azon jelentéstartalmával óhajt variálódni, ami azt tételezi, hogy valakit, esetünkben valamit (Fidesz-KDNP) nyektetnek indok és ok nélkül, mert csak és aljas szándékkal. Mivelhogy nem tetszik a képe neki, a csalfa pofája és a báránybőr alól laffogó farkaskarmok, a Te deumba ágyazott pogányság, a nyereg alatt puhított szentírás és a lesből támadó hátrafelé nyilazás, mint az aljasság foka. Varga miniszter Judit igazságügyi asszonykomplexum sugallata ez.

Ő viszont tévedésben leledzik, vagy inkább hazudik, ami a lényege neki. Hazánkat a magasból senki nem üldözi sem boszorkányként, sem másként, maximum őt, midőn hazudozik. Ezt pedig boszorkányüldözésnek beállítani, tehát igazságtalanságnak, s így mintegy elemelni a jelenséget a spiritualitás fazokából, azon a hibás tételezésen alapul, hogy Könyves Kálmán királyunk mondta volna, miszerint: “De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat”, azaz “A boszorkányokról pedig, mivelhogy nincsenek, semmi emlékezet ne legyen”. És tényleg mondta, de nem úgy mondta.

Varga miniszter Judit igazságügyi asszonykomplexum abban téved, és, mivel bírósági fogalmazóból lett igazságügyi asszonykomplexum, ezért nem kellően tapasztalt, hogy ugyanebben a törvénykönyvben megkülönböztetik a strigákat, a seprűs boszorkányokat, akiket tényleg nem kell komolyan venni, míg ellenben a maleficákat nagyon is. Ők voltak a rontók, bűbájosok, jövendőmondók és varázslók, akiket Kálmán is büntet, mégpedig Szent István törvénykezése nyomán, aki a szent jobbjával ilyeneket irkált, hogy el ne feledjük:

“Tanácsi végzésből vetettünk nagy rettentő tilalmat az ördöngösőknek és bűbájosoknak: hogy senki bűbájjal vagy ördöngös tudománnyal egy embert is eszéből kiforgatni vagy elveszteni ne merjen. De ha mégis ember vagy asszonyember ennekutána ilyetén dologra vetemednék, adják annak a kezébe, a kit megrontott, avagy rokonai kezébe, hogy tegyenek törvényt reá az ő akaratjok szerint. Ha pedig jövendőmondók találtatnának, a kik hamuban s más effélékben mesterkednek, igazitsa meg őket a püspök ostorral.”

Ebből is látszik, boszorkányok márpedig vannak, csak nem mindegy, milyenek. Büntetendő az – mint látjuk -, amelyik az embert az eszéből kiforgatja vagy elveszejti, s ennek orvoslása a régi iratok szerint, ha annak a kezébe vagy a rokonai kezébe adják, akit megrontott, s mint olvashatjuk, ők akaratjuk szerint tehetnek törvényt rajta. Ilyesmiket szoktunk látni véres forradalmakban, amikor a népek akaratja kivirágzik, elképesztő, lámpavasas végkifejletekkel Ennél még az is jobb, ha a püspök igazítja meg ostorral az embert.

Mint látjuk, boszorkányok tehát vannak, csak meg kell állapítani róluk, azok-e. Így, amikor Varga miniszter Judit igazságügyi asszonykomplexum azon mélázik és visong, hogy őt, mint boszorkányt üldözik, annyi engedményt teszünk neki mi, akiket az eszéből kiforgatott és elveszejtett, hogy tudományos alapossággal megvizsgáljuk, boszorkány-e valóban, s ehhez a receptet a Gyalog galopp adja nekünk. Íme, hölgyeim és uraim, kedves barátaim és Buddhában testvéreim, a módszertan, amit alkalmazni szükséges, mielőtt végleges ítéletet mondunk:

“Lovag (Sir Bedevere): – Csendet! Aztán tudjátok-e, hogy több módja is van annak, hogy megtudjuk, boszorkány-e?
Tömeg: – Több is? Mondd el, halljuk, halljuk! Mondd el nekünk is, mi az?
Lovag: – Mondjátok meg: mit csinálnak egy boszorkánnyal?
Tömeg: – Elégetik… megégetik!
Lovag: – És mi egyebet szoktak még elégetni?
Tömeg: – Több boszorkányt! – Fát!
Lovag: – Helyes. Miért égnek a boszorkányok?
Bőrsapkás a tömegből: – Azért, mert fából vannak.
Lovag: – Úgy van! És hogyan győződhetünk meg róla, hogy ő fából van-e?
A kaszás a tömegből: – Ha hidat építünk belőle!
Lovag: – No-no fiam, kőből talán nem lehet hidat építeni?
A kaszás a tömegből: – Ööö… de igen…
Lovag: – Elmerül–e a fa a vízben?
Tömeg: – Nem. Nem, lebeg rajta… – Dobjuk a mocsárba! A mocsárba! Fogjátok meg!
Lovag: – Csendet! És mondjátok meg nekem, mi lebeg még a vízen?
Tömeg: – A kenyér! – Alma is! – Picike szikla! – Hulla! – Hasas bankó…
Lovag: – Na, na, nem… nem.
Tömeg: – Olaj! – A szöcske, a szöcske!
Lovag: – Nem, nem, nem!
Arthur: – A kacsa!
Lovag: – Ööö… Ez az! Ez az! Vonjuk le a logikus következtetést! No?
A kaszás a tömegből: – Ha ő… ugyanannyit nyom, mint egy kacsa…
Lovag: – Hmm. Na?
A kaszás a tömegből: – …akkor fából van…
Lovag: – Következésképpen?
Tömeg: – Boszorkány! Boszorkány! Mérjük meg!
Lovag: – A legszebb vasár- és ünnepnapi mérlegemen!”

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “Varga Judit esete Könyves Kálmánnal
  1. Jane Doe szerint:

    Nos, az igazi Rontót ismerjük, a többi csak a folyománya, elég őt értő/ártó kezekre adni, hogy tegyenek rajta törvényt…, láttuk már, miként porzik a fal…

  2. Yeti szerint:

    Ez a kondukátor nem dáciával tiplizne le.
    Más kaliber, nna.

  3. miki1950 szerint:

    Ez az echte hazug (nő?) nem rí ki a bandából, mert nagyon hirtelen egy súlycsoportba került vele kompatibilis társaival.
    Persze, hogy boszorkány, mint tanítómestere erre ma timisoara -i beszédében arra utalást tett, miszerint “Csak össze kell fogni, ahogy az Internacionálé énekli. ”
    Na, ez a színtiszta boszorkányság, amikor az Internacionálé énekel!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!