Mindenki hülye

Hoppál képviselő jó katona. Nem egy Borkai, aki méltatlan a sárga mezre, hanem az a harcos, aki a bajban is kitart az utolsó töltényig, majd belegyalogol az ellenséges ágyútűzbe. Hoppál képviselő megfejtette Budapest bukását, a fővárost a butaság és irigység buktatta meg vélekedése szerint. Hogy mit irigyeltek az ellenszavazók, azt nem lehet tudni, ám, mivel buták voltak, minden bizonnyal Hoppál képviselő eszét, esetleg a szépségét.

Ő egyébként ezzel lazán lehülyézi a nem Tarlósra szavazókat. Ezzel sincs gond, ők is, mármint a karácsonyisták is ezt gondolják az ellenérdekelt félről, sőt, aki meg nem ment el szavazni, arról közösen gondolják ugyanezt. Ez a rendszertani besorolás országos szinten is érvényes. Már eleve az volt a vélekedés, hogy csak az ostobák szavaznak a Fideszre meg az gyengeelméjűek, ha megfordítva is működik, akkor bízvást állapíthatjuk meg, hogy egy nagy tébolyda az ország.

Ez sem újdonság, rengetegen érzik így már évek óta, csak még az volt a bizonytalan, ki az ápolt benne, s ki az ápoló. A jelek szerint, s Hoppál képviselő szíves felfedezése nyomán az is hülye, aki nem rájuk szavaz, a többiek szerint meg vica versa, tehát mindenki hülye. Indiáni szempontból – akik tisztelték az eszementeket – áldott állapotban van kies hazánk, keresztényi szemmel pedig ez maga a Mennyország, mert, mint ismeretes a lelki szegényeké ez a jutalom.

Közkeletű ez a félreértés Máté 5:3-12 nyomán (Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa), amit mindenki úgy értelmez, hogy a félkegyelműek eleve a megváltás állapotában leledzenek. Nem erről van szó, és ezt elsősorban az überkeresztények miatt emlegetem föl, hogy mért nem részesülnek kegyelemben majd, ha eljön annak az ideje, és mért emészti majd őket a gyehenna tüze, és más ilyen cukiságok.

Mert, ahogyan a szegény, nincstelen ember teljes mértékben rá van utalva mások szeretetére, jóságára, irgalmára, úgy a lelkiségünkben nekünk is teljesen a Jóistenre utaltan érdemes élnünk. A lélekben szegény mindent Istentől kér, mindent Istentől remél, mindenben Istenre számít, minden dolgát Isten elé viszi. Semmit nem tulajdonít magának, amit elér; nem önmagában bízik, nem magára büszke, nem magával elégedett, ha valami sikerül.

Ennek ellentétpárja a lelkiekben öntelt. Az ilyen ember önmagára büszke, ha valami sikerül; mindent saját magától vár; amit elért, azt magának tudja be. Olyannyira önelégült, hogy nem nagyon marad hely a lelkében a hálára Isten iránt. Az ehhez kapcsolódó ígéret, miszerint övék a mennyek országa (mármint a lelki szegényeké), azt jelenti, hogy a lelkileg Istenre utaltságban élő embereké a mennyei királyság, a mennyország, vagyis Isten uralmának birodalma.

Ilyen egyszerű, nem a hülyék üdvözülnek, hanem a jámborak, következésképp fideszes egy sem. Ez nem matematikai, hanem teológiai logika, hiszen a makáriosz szó, amely a lelki szegényekre utaló görög eredeti, áldottat, szentet, üdvözültet jelent, tehát nem vidámot vagy elégedettet. Így és ennyire hülyék a Tarlósra – és mind az összes hasonszőrűre – nem szavazók, ez a kereszténydemokrácia diszkrét bája. Más kérdés, hogy az ezzel kurválkodóknak fingja sincs ilyesmiről, de ez az ő nyomoruk.

Visszatérve azért még a víziónkhoz, miszerint a kollektív és közös lehülyézés mit takar, képzeljünk el egy birodalmat, ahol a csecsszopóktól az aggokig mindenki degenerált, azzal az elválasztó különbséggel, hogy folyik-e már a nyála, tehát imbecillis, debilis vagy idióta. Most, ha körülnézek, ez a Bosch-fajta vízió nem is áll annyira messze a valóságtól, és még az is igaz, hogy nem a mennyekben, sokkal inkább a Pokolban érzi magát az ember.

Minden klappol tehát, viszont bohózat nincsen csattanó nélkül, ami az, hogy Tarlós meg kijelentette, szereti őtet a Jóisten, hogy ilyen körülmények között nem nyert. Tessenek elengedni a felelősséget tőlem, hogy ezen megint nekiálljak morfondírozni, hogy ki a hülye, aki kire szavaz, s emiatt ki nyer és ki veszít, mert egészen elképesztő megállapítások jönnének ki belőle. Maradjunk annyiban, legyen elég annyi nekünk, hogy Hoppál képviselő okos. S ha így van, bajunk már nem eshetik.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum