Borkai és a Fidesz együtt köpi arcon a győrieket

Várhatóan ma délelőtt Borkai Zsolt, a nagy természetű, kurválkodó, kokózó és korrupt, ámde ennek ellenére újra megválasztott győri polgármester azt tudatja a nagyvilággal, hogy kilép a Fideszből. Ezt ajánlották neki menekülési útvonalként, mint Hitler a ciánt Rommelnek, hogy vagy ráharap arra a rohadt kapszulára, vagy kivégzik. A Fidesz ezzel azt demonstrálja, illetve óhajtja bemutatni, hogy a párttagságra méltatlan a manus, tehát szaralak. Polgármesternek azonban megjárja. Szép ki história ez.

Habár pár napja még magánügy volt a hedonizmus, mára azonban közüggyé vált, a Fidesz fölvette az elsőáldozós hófehérjét, és szendén nézeget. Röhej, de mélyebb aljasságok is vannak benne. A színjáték háromszereplős, a végén mindenki veszít, de a legtöbbet a győri választópolgár, aki a történtek ellenére Borkaira szavazott, ami döntésnek megvan a maga logikája, ha erkölcsi oldalról nehezen érthető is. De a NER-ben éthoszról beszélni szinte már fölösleges, ez olyan fogalom, aminek a jelentése a múlt ködébe vész, de azért mégis.

A színpadon tehát három hős ácsorog, Borkai, a Fidesz és a honpolgár. Mind a három karaktert külön nézzük meg, hogy aztán együtt értsük meg őket, és fejtsük fel a színjáték mélyebb rétegeit, hogy kiderüljön, miért rossz az előadás, és mért marad el a katarzis. Elsőként itt van a bávatag nép, aki Borkaira szavazott minden cirkusz ellenére. Lehet, nem is hallott róla – előfordulhat – ami ugyan nem bocsánatos bűn, de elképzelhető mégis a mai viszonyok közt. A környezetemben is csudálkozva fedezem fel olykor, hogy a kedves népek annyit tudnak a világról, amennyit a Fidesz óhajt.

S éppen úgy, ahogyan a Párt érdeke kívánja. Ez nem újság, csak mellbe vágó valóság, ami minden egyes alkalommal elképeszti az embert. Így hát, az is játszhat a sztoriban, hogy úgy szavazott valaki Borkaira, hogy azt hitte, egy földre szállt angyal ő, a hős, aki a győrieknek él, érette s általa. Vagy pediglen önös érdekből, mert azt akarja, hogy szeretett városa virágozzék. Mert emlékezhetünk – s ezt most ebben a sztoriban nem is árt hangsúlyozni -, a kampány arról is szólt, azért kell a Fideszre és a fideszesre szavazni, hogy el ne záródjanak a pénzcsapok.

Hogy az ilyen zsarolás menyire aljas, és nem demokráciába való, azt nem kell különösebben és bővebben ecsetelnünk. Viszont gondoljunk bele, ha a megfélemlített polgár azért szavazott Borkaira, mert fideszes, s hogy hiányában ne váljék sivataggá szeretett városa, most mit érezhet. Hogy hiábavaló volt minden, vége a világnak, már nem fideszes a város első embere, többet egy árva térkövet sem kapnak. Az ilyen polgár ott áll majd ma délután kétségek közt az öngyilkosságot fontolgatva, mert értelmetlenné vált az egész élete.

Aki pedig tudta is a történteket, és ennek ellenére erkölcsi aggályok nélkül szavazott Borkaira, mert az ő kutyájának kölke, s ha Orbánnak jó, nekem is jó felkiáltással ikszelt, azzal most mi lesz? Meghasonlik az is szegény, ha Orbán után megy, a városa lesz idegen neki, ha Borkaival – a kitaszítottal – tart, ő is méltatlanná válik a Párt szeretetére és bizalmára. Győztes lépés ebben a helyzetben nincsen. Az lett volna, ha vasárnap nem szavaznak az erkölcsi és politikai hullára, és akkor kedden nem lenne ez a dilemma, hogy mi lesz velünk, nagymama?

A győri polgár tehát mindenképp vesztes, mert képen köpte őt a Fidesz és Borkai is. A Fidesz, ha pártként és nem szektaként működne, már vasárnap előtt kizárta volna a bűnöst, névleg elveszített volna egy várost, de visszakapott volna valamit a jó híréből. De nem. Neki az kellett, hogy vasárnap este mutogathassa, a Fidesz megnyerte Győrt, ami ezek szerint kedd estére már nem lesz fideszes, hanem egy pária fogja vezetni. Fölvetődik tehát a kérdés, akkor ezek után, az elkövetkezendő öt évben ellenzéki városként viszonyulnak a rábásokhoz, vagy hogyan.

Mindezen nem kellene gondolkodnunk, ha normális országban élnénk, de nincsen ilyen szerencsénk. A Fidesz, ha Borkai nem lép ki, kizárja. Itt tartunk azzal az indoklással, hogy az újraválasztott győri polgármester méltatlanná vált a tagságra, és rombolja a közösség tekintélyét. Még egyszer, s most már a fentieket is figyelembe véve kérdezem: a Fidesznek szaralak Borkai, de a győrieknek nem, nekik így is jó? A Fidesz szerint igen. Mi következik ebből a logika szabályai szerint? A Párt előrébb való, mint a nép. Ezt eddig is tudtuk, de ilyen tisztán még soha nem látszott. Jó reggelt.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum