Reggelre kelve félősen lestem ki az utcára, függöny mögül orbáni módon, hogy elözönlötték-e a várost már a migránsi hordák, ahogyan azt heteken át hallottuk miniszterügynök elvtárstól és bájos csapatától. Hogyha az ellenség nyer akárhogy is valahol – visítozták -, ránk zuhan a bazi nagy Afrika, ellepi szeretett és sokat szenvedett hazánkat meg pláne nemzetünket, armageddon lesz minimum, vagy legalábbis földrengés, árvíz, sáskajárás vagy ilyenek.
Mondok Kázmér, pislatva a csipás szemeimmel a kerek világot a függöny mögül, mondok tehát, na, megtudod anyád szegény, kicsi fia és mahomet vénember egyben, hogy eljött e világnak a vége, hogy itt van-e már. De sehol se volt. Miniszterügynök elvtárs nem szavatartó ember tehát, se a bájos csapata, mert az utcában nem toszták a migránsi hordák a szüzeket keresztény kultúrát ropogtatva közben és a munkánkkal a hónuk alatt, hanem Shakespeare-i köd volt, meg a csönd.
Ismerjük a ködbéli csöndet. A lámpák glóriával a fejük körül remegnek, kutyavonyítás hallik és közeli lépések, koppanások, tompa puffanások, vonatfütty, káromkodás vagy okádás zubogása. Minden közel van s egyszersmind távol, miközben miniszterügynök elvtárs izzadtan a másik vastag oldalára fordul, a szövőnő cukros ételekről álmodik, a kurvák már pihenni térnek, és felzúg az első kukásautó a kanyarban. Ilyen volt az utca, migránsi hordák viszont sehol.
Pedig minálunk is az ellenség győzött, felszabadítva a föld e kis szegletét, hídfőállást szerzett a vérzivatarban, és más tájakon is akadt ilyen furcsaság. A népek csűrdöngöltek vagy zokogtak gusztus szerint, ami feltehetőleg máma is folytatódik, ha fölkel a nap és fölszívja a ködöt. Itt áll majd nekünk a vadonatúj világunk, és csalás nélkül könnyedén kell szétnézni benne, hogy milyen is. Kínál-é másfajtaságokat, villant-e szebb jövőt, vagy ez káprázat csupán.
Árnykép a barlang falán. Miniszterügynök elvtárs éjfeli szózatában önmagát és bájos csapatát a legerősebbnek titulálta, nem sírdogált a városok nagyjának elestén, hanem köszönetet mondott a Mariska néniknek a falvakban és a tanyákon, meg a városok peremén. Nekik játszott voltaképp, nekik szólt a sziréni hang még délután is, ahogy bájos csapata közzé tett egy képet, amelyen marcona katonák járőröznek a drót előtt, hogy megvédik a Mariska nénit a migránsi hordáktól.
Persze és természetesen, ha miniszterügynök elvtárs, valamint bájos csapata győz, és szaggatja cafatokra a célszalagot. Viszi mind az összes közbeszerzést tovább, kurvákat, jachtokat meg a mulatós tuctuccot toszás közben, és folytatódik a keresztény szabadság kiteljesedése. Mind az összes vidéken győzött is, néhány város van, aprócska szigetek az általános tébolyban, pár öntudatos polgár a lebutított országban, akik ott állnak most magukban, idegenül a hazájukban.
Mert ne ringassuk már magunkat vaníliás ábrándokba, az országgyűlési szarakodáson majd három év múlva nem lesznek szigetek, más lesz a szisztéma, a mostani részsikert lehetetlen lesz teljes diadalra fordítani, ahogyan néhány ábrándos lélek azt képzeli. A krumpli, a félelem, az ostobaság és a plébánosok nagyobb hatalmak mindennél, az elvakult hit meg pláne. Tegnap a szomszéd Józsi előadta, hogy Orbán Viktor a legnagyobb király úgyis.
Volt Olaszba meg Franciába – így a Józsi -, azokat is meghódította, malacszemeivel ez a Józsi egy Napóleont látott, dőlt belőle a cefreszag, és Gyurcsány kurva feleségét szidta, hogy ordítva kellett elküldenem a picsába. De ez őt különösebben nem rengette meg. Ha ilyenek vannak a győzelmek közepén, akkor másutt mi lehet, ez nem tudható, ámde erősen sejthető, és semmi jót nem ígér a jövőre nézvést. Ilyeneket mutattak a ködök, és még egy józanító felismerést.
Tóta W. tegnap a diadalok közepén sallernek nevezte, amit a bájos csapat kapott, és abbéli reményét fejezte ki, hogy ennyi várost nem lehet szopatni. Szép idea, valószínűleg nem is teszi miniszterügynök elvtárs, hanem inkább köröttük még jobban építgeti a sötétség birodalmát. Eddigi egybites üzenetei tovább csupaszodnak, hogy a drága vidék segítségével három év múlva megtarthassa a nyüves koronáját. És meg is fogja. Így köszöntsük hát az új napot, ha az egyáltalán.
Szombathelyi újságíró.
És meg is fogja.
A miniszterügynök tegnap éjjeli szózata egy echte Miska-kancsó üzenete volt.
Vegyük is úgy.
Kedves Rezeda, nagyon sok mindent gyömöszöltél bele ebbe az egybe, de az biztos, hogy az optimizmusod egy érintett témával kapcsolatban sem vádolható túltengéssel, az már bizonyos.
A migránshordákat tekintve őszintén remélem, hogy megmarad a fidess kommunikációjának a szintjén és még néhány millió magyar rettegő emlékezetében és nem válik a valóságban armageddonná. Írom ezt azért, mert a török despota kurd játszmája egy pillanat alatt elvezethet oda, hogy megteszi a 3.5 millió szír menekült szabadon bocsájtását és azok nem Afrika felé veszik az útjukat, hanem Európába.
Ha mifelénk csak egy millió jön, nincs az az orbáni kerítés és kupakos sereg, ami megállíthatná őket. De nem vagyok az ördög falfestője, nem cifrázom.
A mostani vaníliás ábrándok közt megvalósult részsiker sok százezer ember sikere és hisz abban, hogy tovább tud lépni és, ha nem is revolúcióval, de permanensen meg tudja törni a maffiózók hatalmát. Ezt a hitet úgy gondolom nem gyengíteni, de inkább erősíteni hivatottak az írástudók.
Tote W -nek szerintem igaza van. Ha ekkora tömeget orbán elkezd szivatni, az csak megsokszorozza az ellene fordulók számát. Mert a majdnem meztelen király teljesen meztelenné válik!De a vidék is éledezni fog, mert az egybites üzenetek fogadókészsége egyre kevesebbekre korlátozódik. (lásd,Lungo Drom térvesztése)
A legkeményebb dió a klérus befolyása a nem csak falusi népességre, amit valóban meg kell törni, de mielőbb.
Optimista vagyok és ateista, tudom, menni fog!
Az éjjeli orbán szózathoz annyit, hogy gyönyörűséggel töltött el a mögötte felsorakozott totál fapofa mameluk bagázs temetési hangulata, amibe a szijjaska kényszervigyora vitt egy kis fiatalos hangulatot.
Nekem pozitív élmény volt látni. 9 év óta először.
Tartsa meg isten ezt a szokásukat!