Dőzs

– Pityukaaa! Pityukaaa! – így ordított ki a férfi az ablakon hadarva és elnyújtva egyben a szót, ami így hangzott inkább mégis: – Pigyugaaa! – de ez végül is mindegy, a lényeg, hogy egy tíz éves forma gyereknek szólt az üvöltés, aki az ablak alatti téren ücsörgött egy padon, a lábát lógázta és olvasott. Könyvet olvasott a gyerek, bármi furcsa is ez ebben a világban, még a szája is mozgott a belefeledkező örömökbe, ahogy eggyé vált a hőssel vagy hősnővel, s vitte őt a szöveg messzi vidékekre, ismeretlen tájakra és nagy kalandokba bele. Újra ordított a férfi aztán, mert az első nem ért célt.

– Pigyugaaa! Tedd má’ le azt a kurva könyvet, mer’ málé lesz a szájad. Eriggy focizni a többiekkel. – ezt mondta még a férfi kifelé az ablakból, ahogy ült ott atlétában, kezében újság, szívében rémület és szűkölés a szemében. Délelőtt volt, hétfő volt, délutános műszak előtti idő, amikor a legnehezebb.
– Ne kiabálj István. – hallatszott a konyha mélyéről egy szelíd, női hang – Hadd olvasson szegény gyerek.
– Ne olvasson, nem nézik jó szemmel, az újságban is benne van. – rázott egy Magyar Nemzetet a férfi, akárha porrongyot, hogy csak úgy zizegett, de a nő nem értette az egészet.
– Mi van? – csodálkozott.
– Az van – magyarázott a férfi az újságot rázva és mutogatva -, az van, hogy azt írják, az egyik Momentumos csaj, valami Cseh Katalin átlag felett élő világpolgár, fesztiválon volt, a Velencei-tónál padon ücsörgött, tengernél e-könyvet olvasott.
– Mi az az e-könyv? – kérdezte a nő.
– Honnan tudjam? – indulatoskodott István – Könyv, könyv, nem nézik jó szemmel. Meg az ücsörgést sem.
– És?
– A gyerek olvas és ücsörög. Ráadásul padon. Maga a fertő, mi lesz így, világpolgár? – elmélkedett, s mert a gyerek rá sem bagózott, elbődült még egyszer.
– Pigyugaaa, hozd már ide azt a rohadt könyvet, oszt futkorásszál, vagy akármi. Hozd már, amíg szépen vagyok. – nyomatékosított még. A gyerek odaballagott az ablakhoz, benyújtotta a könyvet, az apja meg a kezébe adott egy labdát, hogy eriggyen. Állt a gyerek szerencsétlenül, nézegette a labdát, toporgott kilátástalanul, mint akitől elvették a játékát, de az apja már nem foglalkozott vele.
– Húsvétra kapta azt a rohadt futballt, egy karcolás nincs rajta. – méltatlankodott, és a könyvet forgatta – Mi a szar ez? Harry Potter. Honnan a francból van ennek ilyenje?
– Biztos kölcsön kapta. – nyugtatgatta a nő, de kevés eredménnyel.
– Ne kapja kölcsön. Fodbalozzon, ahogy a többi. Mi lesz így, részeges bölcsész, vagy momentumos? Látod, ez a Cseh is lopja a napot, fesztiválozik, olvas, lábat lógat, honnan az anyám valagából van ennek erre pénze? Velencei-tó, pláne tenger. E-könyv. Csak tudnám, mi a szar az az e-könyv. – meglóbálta a Harry Pottert – Biztos ez is az. Harry, meg Potter. Hol élünk?
– Mi a bajod István? Csak ült és olvasott szegény. – jött a csitítás.
– Ne üljön meg ne olvasson. Látod, hogy az veszélyes, ha az újság is írja, nem tetszik nekik.
– Kinek? – érdeklődött a nő.
– Hát, nekik. – suttogta a férfi, és a fejével ki-, és felfelé mutogatott, valami messzi, ismeretlen veszedelem felé.
– Csak egy gyerek. Olvas. – mondta a nő, de semmire sem ment.
– Ismered a szomszédokat. Még majd megkapjuk, hogy világpolgárt, bölcsészt, momentumost nevelünk, pláne liberálist. Nem akarom elveszteni a munkám. Fodbalozzon a kölök, járjon hittanra, legyen egyszerű és szerény, mint a miniszterelnök úr is. Látod, akármit is ehetne, de mindig babot ebédel. Te mit főzöl?
– Egy kis pörköltöt.
– Meg vagy te őrülve? Hétfőn pörköltöt? Nem vagyunk mi nagyságos uraimék.
– De a Pityuka azt szereti.
– Ne szeresse azt a kurva pörköltöt, még azt mondják, a Soros pénzel, hogy állandóan húst zabálunk.
– Hülye vagy te, István. – kezdte elveszíteni a türelmét az asszony.
– Nem vagyok hülye, csak olvasok a sorok között. Egyszerűen kell élni, könyv, láblógatás, pörkölt nem fér bele. Se a nyaralás. Tényleg, hol vannak a tavalyi képek?
– Nem is nyaraltunk.
– De strandon voltunk.
– És?
– Tépd szét a képeket, égesd el. Csak az elsőáldozós maradjon, meg amikor meccsen voltunk a Pityukával, az. Sohase lehessen tudni.
– Mit nem lehet tudni?
– Semmit se lehet, hagyj már békén. – itt tartott, amikor élesen megszólalt a csengő, hogy összerezzentek már, de csak a szomszéd Irén volt az, hogy kölcsön kérjen egy kis olajat.
– Nincs nekünk olyanunk. – szűkölt István, miközben a kezével takargatta a könyvet, a bűnjelet, a gyerek bambán nézett be az ablakon, kezében a labda, és terjengett a légben a pörkölt csábító illata.
– Csak egy kis maradék, újrarottyantjuk, még karácsonyról tettük el, a polgármester úr adta a húst. – így szűkölt István, mert már semmit sem értett.
Irén azonban meglátta a könyvet, és megkérdezte, hogy tetszik Pityukának, mert ő adta kölcsön szegénynek, annyira elárvult volt ott a padon. Ekkor tört össze István teljesen, nézte a Magyar Nemzetet, és csak motyogott maga elé.
– E-könyv, Velencei-tó, pad, tenger, Momentum.
– Mi baja van? – kérdezte Irén gyengéden.
– Nem tudom – felelte az asszonyka -, talán megszúrta a nap.

És ebben maradtak aztán.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum