Ki az, aki integet?

Tegnap Szombathelyen átadtak egy darabka járdát. Szép sima lett, alkalmas arra, amire való, hogy ne szegjék a nyakukat az emberek rajta, ha rámerészkednek valami különös kalandvágy miatt. Járdát, bicikliutat, Várkert Bazárt naponta többet is adnak át Neriában fúvószenekarral, lacikonyhával és egy fél pártalapszervezettel fűszerezve, alapköveket is tucatjával tesznek le, hétfőtől péntekig mindig. Már lépni sem lehet a sok alapkőtől, avatástól, minden pártmufti zsebében olló lapul, hátha belebotlik egy nemzeti színű szalagba, amit vagdosni lehet, de úgy, hogy közben a kamerába villantja a protkóját.

Ellenben tegnap Szombathelyen egy kilencven éves bácsi vágta át a szalagot a járda fölött, aki abban a házban lakik, ami előtt megújult a flaszter. Ilyképp nem is átadta, hanem birtokba vette, nem kegyként kapta meg méltóságos uraiméktól, hanem nyugtázta, a befizetett adóját valami számára is hasznosra költötték el. És emiatt nem kell köszönetet mondania, földig hajolva hálálkodni a fideszes csinovnyikoknak, mert nem tőlük kapta azt a nyüves járdát, hanem az útépítő munkás fabrikálta neki az ő pénzéből. Az ilyen szerződésekben a politikus csak kolonc, bohóc a manézsban, és mégis neki tapsol a sok alattvaló.

Szombathelyen ezt a gesztust az új többség gyakorolta, akik miatt hangos volt az országos sajtó, hogy helyben megfúrták a Fideszt, átvették a hatalmat, ami ím, ilyen különösségekben is megnyilvánul nagyon helyesen. Eddig ebben a városban mindent Hende Bubu adott át polgármesterrel elegyest azt az érzetet keltve az alattvalókban, hogy minden fűszál nekik, s rajtuk keresztül természetszerűleg Orbán atyuskának köszönhető. Kiderült, nem is. Nahát. Ősszel, ha az önkormányzati választások szerte az országban a remélt eredménnyel járnak, és sok helyen sikerül eltakarítani a fideszmocskot, ezek bele fognak betegedni, hogy nem avathatnak.

Már ez egy szög lesz a NER koporsójába, ha kicsi is. Ugyanis kínosan ügyel a rezsim arra, ki csilloghat a rivaldafényben, s ki nem. Ezt mutatja Szabó Bence példája is, akit olimpiai bajnokként a FIE (a vívók nemzetközi szövetsége) kijelölt a vívó világbajnokságon egy éremátadóra, ezt viszont a Magyar Vívó Szövetség elnöke, egyben a Belügyminisztérium helyettes államtitkára megtiltotta neki, mert régebben szadeszes volt. Manolisz Katszaidikisz, a FIE főtitkára azt mondta, hogy az MVSZ elnökének nincs joga ilyet kérni, de a FIE nem szeretne botrányt, ezért arra kérte Szabót, a békesség érdekében ne vegyen részt a díjátadón. Tisztára, mint az Uinó az Ursulával az élén.

Ez csak azért került ide, hogy megmutassam, magunkra vagyunk utalva nyomorúságunkban, a rendszer lebontását tehát alulról fölfelé kell elkezdeni, ilyen járdás gesztusokkal. Negyven évvel ezelőtt is, a május elsejéken az elvtársak integettek az emelvényről az ő népüknek mintegy alászállva hozzájuk a messzi magasokból, mint akiknek a nyamvadt életet, kenyeret a boltban és a penészes panelt köszönhetik, most sem járunk máshol, hanem ugyanott. CSOK-kal, családi kisbusszal és minden más ilyen lószarral perceként reklámozva a tévében, hogy tudjuk, kinek köszönhetjük a lukat a seggünkön.

Ezért vannak az összes ceremóniák is, integetések, avatások, protkók csattogása a vakufényben. S ha már Szombathellyel kezdtük, fejezzük is be azzal. Itt, minálunk a Savaria Karnevál fölvonulásán gurul mindig a császári bige is, benne az aktuális Claudiusszal, a császárral, mint városalapítóval. Moszkvában kremlinológia volt, hogy ki hol áll a temetésen, nálunk bigeológia van, hogy ki a Claudius. Tavaly – mint most Szabó Bencének az átadást -, az aktuális hatalom megtiltotta Jordán Tamásnak, hogy Claudiusként köszöntse a népet, mert nem tetszett a képe. Idén, az új idők szeleiben megint Jordán integethet, de, hogy sértődés ne legyen, lesz három másik Claudius is, csak még titkolják, kik.

Ez azt mutatja, hogy, mint a járda átadásánál, már nem csak a kiváltságosok joga császárnak lenni, hanem akárki is lehet, aki integet a népnek. Ez, ha úgy vesszük, a Mahájána buddhizmus megfelelője, ami eszme arra tanít, hogy az utolsó csavargóból is lehet megvilágosodott, minálunk pedig bárkiből válhat Claudius, ha csak kis időre és játszásiból is, és így van ez jól. Nem egy nagy dolog, amit itt előadtam, csupán arra szerettem volna utalni, hogy nagyon kevés kell ahhoz, hogy az ember otthon érezze magát a világban. Viszont ezt a keveset kizárólag úgy lehet elérni, ha a fideszmocskot eltakarítja az ország az üdvözülés útjából. Helyi szinten erről szól majd az elkövetkező két hónap, s mondhatnám azt is nagy pofával, hogy vigyázó szemeiteket Szombathelyre vessétek. De nem mondom mégsem.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,
2 hozzászólás “Ki az, aki integet?
  1. Jane Doe szerint:

    Igazad lehet. Műveljük kertjeinket!

  2. hj szerint:

    Több mint szomorú, hogy egy szép, emberi gesztus nem természetesnek és mindennaposnak számít, hanem cikket érdemlő kuriózumnak. De reménykedjünk, hogy nem pusztán csak rendszerhiba történt…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!