A rétváriság

Elvtársak! Elvtársak! Csend legyen, ne zsibongjanak, és a telefonokat kapcsolják ki! Köszönöm. Üdvözlöm önöket az Orbánizmus-Viktorizmus Esti Egyetem előadásán, amelyet kötelezően választottak szabadon. Ez itt a tudományos fideszizmus tantárgy, amellyel megalapozzuk mindannyiuk kellő alaposságú nemzeti világnézetét. Ezen belül is, kedves elvtársak, ma a Rétváriságról tanulunk, mint új, kiforróban lévő diszciplináról.

Rétváriságot mondtam, mert tárgyunk még nem rétvárizmus, de jó úton halad afelé. Néhány számítást el kell végeznünk még, hogy hivatalos irányvonallá váljék, például, hogy alkalmazása milyen hatással van a hintalovakra, a nyugdíjasokra és a szülő korban lévő nőkre. Mint tudják bizonyára, a rétváriság, a leendő rétvárizmus a jó hírek tudománya, amellyel, amelyekkel a lakosság bizakodása növelhető, és meghonosítása Rétvári elvtársnak köszönhető.

Rétvári elvtárs ösztönös zseni. Sokáig azt hitte mindenki, hogy a Központi Bizottság utasítására ilyen, hogy a munkaköréhez tartozik a rétváriság, aztán kiderült, hogy magától látja meg a szarban is a nyalókát, a halálban az életet, a sírásban a nevetést. Ilyet rajta kívül senki nem tud, s mivel kidolgozott módszertana nem volt, Habony elvtárs gyűjtötte össze nekünk az ismertetőjegyeit, hogy a tagság elsajátíthassa és hatékonyan alkalmazhassa nehéz munkája során.

A rétváriság kiindulópontja, fundamentuma mintegy, a hit. Nem a vallásos buzgalom, hanem az irreálisban való tudományos meggyőződés. Tulajdonképpen egyező eredőjű ez az istenhittel, mindkettő alapja a “Hiszem mert képtelenség”, a “Credo quia absurdum est” paradoxona, amelyet nagyon sokan és igen tévesen Tertullianusnak tulajdonítanak. Ezt, bár nem szorosan tárgya a rétváriságnak, de helyre kell tennünk, hogy tudásunkkal megállhassunk Kásler professzor és az ő tízparancsolata előtt.

Tehát, elvtársak, Tertullianus szó szerint ezt mondta: „Isten Fia keresztre feszíttetett: nem szégyen, hiszen szégyellni való. Isten Fia meghalt: teljességgel hihető, mivel képtelenség. Eltemették és feltámadt: bizonyos, mert lehetetlen.”, mint ahogyan azt a De carne Christi 5.4-ben olvashatják. De ennek magyarázata, értelmezése ma nem feladatunk, arról Semjén elvtárs óráján hallhatnak. Itt, nálam kötelezően lehetséges fel is iratkozni rá majd az előadás után.

Zárójelben és az elvtársak testi épségének óvása miatt megjegyzem, véletlenül se öltözzenek rénszarvasnak, ha Semjén elvtárssal találkoznak. Ezt viszont csak segítségképpen mondom, ha jó jegyet akarnak, legyen magukon vadászkalap, egy puska a hátukra vetve, zsebükben egy tábla csoki és egy üveg bor. Még jobb, ha úgy nyihognak, mint egy ló, de ezzel már túl sokat árultam el, még mindenki jelest kap itt nekem, aztán rám fogják. No, ez maradjon köztünk!

Térjünk vissza azonban a rétvárisághoz! Mi ez itt a kezemben elvtársak? Most nagy meggyőződéssel és bizonyossággal rávágnák, hogy kocka. Én pedig azt mondom, gömb. Sőt, labda. Vagy ez mi például? Biztosan azt látják, taknyos zsebkendő, én pedig állítom, pizzaszelet. Vagy az az elvtárs a hátsó padban, aki teljesen zöld, folyik ki a szeme és rohad a füle, ő vajon hogyan érzi magát? Rosszul? Nem! Majd kicsattan az egészségtől és boldogságtól.

Remélem értik a lényeget. A rétváriság az, hogy a valóságot teljesen figyelmen kívül hagyjuk, nem törődünk tényekkel, számokkal, józan ésszel, ezek csak megzavarják a felhőtlen boldogságot. Sőt, a rétváriság akkor lesz teljes, ha magunk is hisszük, amit mondunk, nem letagadjuk a valóságot, hanem képzeletünkben újra alkotjuk, minden negatívumot kiszűrve belőle, és így lépünk át egy rózsaszínű kifestőkönyvbe. Ekkor lesz teljes a boldogság, a nemzeti érzés.

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy rendszerint hét végén, szombaton vagy vasárnap lesz látomásunk, hogy más, köznapi dolgok ne vonják el a figyelmet az igéről. A népek közé is kimehetünk vele. Ekkor legyen velünk egy zsák krumpli, amit szemenként szórjunk szét, néhány kitöltetlen nemzeti konzultációs ív nehéz helyzetek kezelésére, meg, ha kakálnunk kellene. Ennyi elvtársak, öt perc imaszünet, utána a rétváriság külső jegyeivel foglalkozunk, hogyan legyek olyan macsóállat, mint a Bence? Ez lesz a témánk.

Érdekes lesz, várom önöket, elvtársak.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!