Neria perverz bája

Államtitkárból és ezek helyetteséből mostanában már annyi van, mint hercegkisasszony a Burgban, hogy Svejk számolási módszertanát alkalmazzuk. Konkrétabban: százasával szaladgálnak ilyenek szerte a NER épületeiben, és akkor tudunk róluk valamit, ha sajtótajtékoznak mindenféle rózsaszínű és hagymázas őrületet, vagy azt, hogy Soros. Illetve, ha fölemelik a fizetésüket, mint most is, havi háromszázezerrel.

Ez épp annyi, mint amennyi az átlagfizetés a statisztikák szerint, amivel élő ember még nem találkozott az én környékemen, csak álmodozik róla. Viszont kijön esetleg, ha figyelembe vesszük, hogy van nekünk is felső tízezrünk, és ebbe hipp-hopp, be lehet kerülni, ha az embernek van háromszáz-háromszázötven millió körüli vagyona. Ezen túl egy felmérés szerint kábé kétszáz olyan család lehet az országban, amelyeknek nyolcmilliárdnál is több van a párnacihában, és további kétezerötszáznak meg csak szaros egymilliárdja.

Viszont így is rohadt sokan vannak a gazdagok és szépek egy fingnyi országban, főleg, ha azt is figyelembe vesszük, hogy rohamosan növekszik a dolgozói szegénység, azaz, az olyan proletár, aki nyolc órában dolgozik, és mégis nélkülöznie kell. Ilyenkor az ember eszébe jut a Heaven Street Seven, hogy aszondja, “Fiam, maga kifogta Dél- Amerikát”, és valóban. Szétszakadt elátkozott nemzetünk, atomjaira hullott, és Isten nincs, aki összeragassza, de senki nem is akarja igazán. Főleg nem a köpcös, az olyan liberális volna.

Illenék most itt és ezen a ponton elsiratni az éhezőket, a hajléktalanokat, a kilakoltatottakat és minden megalázottat és megnyomorítottat, ilyet viszont nem teszek. Mert egyrészt már százszor megvolt ez a kajla örömöm, másrészt pediglen értelme sincsen, mert nem az hallja meg, akinek kellene, Ez nem egy forradalmi álláspont, viszont realista, ráadásul máma nem is a sajnálkozás és a fölhorgadás volt a fogalmazás célja, hanem Neria végtelen aljas-sunyiságának leföstése trombitaszóra.

Nem is dramaturgiailag, mintegy a drámai hatás növelése miatt térek vissza még egy csöppet a magyar gazdagokra, csak úgy miheztartás végett, hogy ezt is tudjuk. Mint már említettem, olyan háromszáz millió kell a mi elit körünkbe jutáshoz, amihez éves harminc-harmincöt milliós jövedelem passzol. Ez az alsó határ, állítólag a felső plafon ismeretlen, ezerszeres eltérések is lehetnek a klubban, csak, hogy jó legyen nekünk.

Nem akarok én populista lázító lenni, csak eszembe jutnak a röpcsik, és Vajnáné homokos segge valamelyik szigeten ilyenkor, amikor az őshazában csendben hull a hó. Ilyen felgondolások közt ugrik be a legújabb konzultáció a nagy nemzeti toszásról, aminek a végeredménye úgyis ismeretes – mármint a levelezésé -, és úgysem az lesz, hogy a milliomosoknak eszük ágában sincs szaporodni, a panelproli meg, ha kedve lenne is hozzá, azért nem fog, mert nem futja rá.

Nem kell ehhez levelezni, most viszont, mint győzelmi jelentés, és a NER odafordulása a népekhez, úgy olvasható, hogy megteremtik a lehetőségét annak, a vakok és gyengénlátók is konzultálhassanak, akik több, mint nyolcvanezren élnek Neriában, és ezt Nyitrai Zsolt miniszteri meghízott közölte, mint Orbán Viktor humánumának bizonyítékát. Csak hát, eszükbe sem jutott alapesetben, állítólag úgy kérték tőlük, hogy ők is, ők is.

Mindebből az derül ki, hogy Neriában úgy különben egészen egyszerűen megfeledkeznek a társadalom egy rétegéről, mintha nem is lennének, és föl kell tenni a kezüket kiabálva, hogy, hé, én is itt vagyok. A mindennapokban meg is mutatkozik ez az odafigyelő gondoskodás, úgy általában le vannak szarva a vakok és gyengénlátók – is -, most pedig a pofánkba dörgölik a szívbéli jóságukat, hogy majd pótlólag legyártják a braille írásos leveleket nekik. Hogy örüljenek, azé’.

Én, ha vak és gyengénlátó lennék, akkor szolidan, csendben de nagyon határozottan mondanám, hogy elmentek ti a picsába. Mert az államtitkárok fizetésemelése evidencia volt, de, hogy rajtuk kívül más is él ebben a retek országban, arra külön figyelmeztetni kell őket. S ha ehhez hozzáveszem a perverzül gazdagok pénzét, ami arra alkalmas, hogy kilegyen az átlag, és úgy tűnjön, az éhező is kalácsot zabál, akkor végleg tele lesz a tököm az egésszel. Dél-Amerika, igen, de ott nem hazudják szét az ember agyát. Meg még meleg is van.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,
1 hozzászólás “Neria perverz bája
  1. Yeti szerint:

    Domborpontozott papírral nem praktikus segget törölni sem 🙁
    Valahogy a porontycsinálást pont másképp látom – lógóhasú kedvenced is szapora, meg a többi hasonszőrűek is. Amennyi vagyont összekapartak, nem is lehet egy utódra hagyni.
    A nagyon csóró meg végképp nem foglalkozik vele, hányat farkal össze – elvégre más öröme nemigen van, már a tablettás borok se az igaziak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!