Homeless Cup

Ült a trottyos gatyájában, nyakában még mindig ott volt a sál, szája sarkára szotyihéjak ragadtak a megszáradt nyálba, és olyan üveges volt a szeme, hogy csilingelt rajta a napsugár, zörgött és hangoskodott. Nem lehetett volna mondani, hogy magánál volt, mert a gyógyszer kiment belőle, a mai dózist pedig még nem kapta meg. Így olyan illetlenül nézett ki, mint egy másnapos pávián,de mégis élet és halál ura volt, nem véletlen tehát, hogy Árpi suttogva járt mellette, és lábujjhegyen szólította meg.

– Főnök, főnök! – így ébresztgette ez az Árpi, pedig nem is aludt. Azt azonban elérte, hogy az üveges szeme csörömpölve összetörött, a földre hullt, alóla pedig előbukkant a másik, az opálos, véreres, vizenyős, és kijött a fejéből, ami benne volt.

– Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! – ezt ordította bele a nagyvilágba, mert igazából azt sem tudta, hol van, ezt azonban minden helyzetben megfelelőnek tartotta, mióta elment az esze. Gyöngéden szólt hát hozzá ez az Árpi, kerek-gömbölyűen, simogatóan.

– Jó hírem van, főnök. – mondta reszketegen ez az Árpi – A futballistáink harmadikok lettek a világbajnokságon. – láthatóan letaglózta ez a mondat a trottyost, látszott rajta, hogy erősen keresi magában a valóságot, és, amikor megtalálta meg is mutatta.

– De hát, tegnap voltunk meccsen.

– Voltunk. – zümmögte ez az Árpi, mint egy levél seduxen.

– Nem is repülővel mentünk. – világosodott a sötét elméje a trottyosnak, igaz, nehezen.

– Nem voltunk ott, főnök. – indult el az iszamos lápvidékre ez az Árpi, és kezdett reszketni.

– Hát hol voltunk? – nézett ki az opál a trottyosból.

– Meccsen voltunk. – szűkítette a kört ez az Árpi.

– Akkor milyen meccs volt az, ahol harmadikok lettünk, és én nem voltam ott? – értetlenkedett a trottyos.

– Világbajnokság, Mexicóban. – vetette el végleg a sulykot ez az Árpi, aki nem tudhatta, mi következik, mert a trottyos fölvonyított, mint egy kivert kutya.

– Irapuatooo…- elnyújtotta a végén az o-t, mint egy spanyol szpíker. Ez az Árpi viszont még mélyebbre ásta magát az iszapba, amikor így szólt.

– Mexikóváros, és hajléktalanok futball világbajnoksága. Ott lettünk harmadikak. – suttogott már ez az Árpi, és várta a halált, mert a trottyos újólag kivert kutyát és spanyol szpíkert alakított egy személyben.

– Mi vaaan? – Ordította, ezúttal az “a” betűt tisztelve meg hosszan a szájával. – Mi vaaan?

– Ez, főnök. – remegett ez az Árpi.

– Nálunk nincsenek hajléktalanok. – jelentette ki határozottan – Betiltottam őket. – tette hozzá.

– És mégis, főnök. – esett apátiába már ez az Árpi.

– Kitiltottam őket a terekről, az aluljárókból, a városokból, a padokról, az egész világból. – ezt ordította a trottyos, de már nem kutyaként vonyítva, hanem kappanhangon és be-berekedve.

– A hegyekbe meg az erdőkbe menekültek, ragaszkodnak a szaros életükhöz, úgy látszik. – így igyekezett jól kijönni a buliból ez az Árpi, aztán elcseszte – Nem köszöntöd őket a fészbúkon, ahogy a többit is szoktad? – de ezt nagyon nem kellett volna.

– Barom. – ordított már bájosan a trottyos – Elég baj, hogy a nagyvilág megtudta, hogy itt is vannak. Még a nép is? Még a nép is? – és már csapkodott, de ez az Árpi nem bírt hallgatni.

– Már kiadta az MTI. – mondta – Annyit sem teszel hozzá, hogy na, ugye? – érdeklődött naivan, mert ez is hülye volt.

– Nem, barom. – becézgette bájosan ezt az Árpit – Vonják vissza, ha nem megy, írják át cserkészre vagy mozdonyvezetőre, nekem mindegy. Csak ez a hajléktalan duma tűnjön el nekem, még hülyének néznek.

– Már megvan…- harapta el ez az Árpi.

– Mi van?

– Csak köhögtem – mentette a bűnt a vétkes.

– Ki fizette ezt az egészet? – jött ki a lényeg a trottyosból.

– Nem tudom, főnök. – válaszolta ez az Árpi kilátástalanul.

– Biztos a Soros. – vélekedett a trottyos szokása szerint.

– Akkor mi legyen? – tipródott ez az Árpi.

– Mi lenne, barom! Kiadja az MTI, hogy a mozdonyvezetők futball világbajnokságán lettünk harmadikok. Én meleg hangú levélben gratuláltam nekik, rámutatva a futball akadémiák hasznosságára, és visszautasítva, hogy a Soros által pénzelt baloldal rárontott a nemzetre, lejáratva a hazát, hogy itt hajléktalanság még egyáltalán létezik. Brüsszel nem diktál nekünk, megvédjük a magyarokat a migránsok hordáitól. – mondta elégedetten.

– Ez így jó lesz? – akart kis értelmet vinni a tébolyba ez az Árpi, mert kétkedő volt a hangja.

– Ezeknek? Hát persze. – zárta rövidre a trottyos – És még ja, ezeket a hajléktalan futballistákat ne engedjék be az országba. Szégyent hoztak ránk, meg még etetni is kellene őket… Mi lesz a reggeli? – így felejtett el rögtön minden gondot, és üveges lett a szeme újra. Ez pedig azt jelezte ennek az Árpinak, hogy az audiencia véget ért, menjen békével. És tényleg, még áldást is intett utána a trottyos, elmerülve újra a szaros világában, nagyon mélyre.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,
2 hozzászólás “Homeless Cup
  1. Jane Doe szerint:

    Amikor anno Szaddamot kihúzták a diktátorokat megillető rókalyukból – na, ő volt ilyen magatehetetlen, szánalmas állapotban, mint amilyenről írtál. Ez a mi roh…,vagyis miniszterügynökünk…hát, szóval más, ne akard ilyennek láttatni, mert nagyon nem az.
    III. Richárd-féle (…úgy döntöttem, hogy gazember leszek) már inkább…, mert erkölcsileg púpos, de ez a miniszterügynöknél valami zsigeri reflex lehet (amennyiben nem elvi szempont, hanem elviszem, pont).

  2. trabant szerint:

    Kimaradt, pedig fontos megemlíteni, hogy az Iványi Gábor és gyülekezete által felkarolt hajkétalanok csapata nyert bronzérmet Mexikóban.

    Orbán büszke lehetne rájuk, ha érdekelnék a magyarok futball sikerei. De nem érdekli, csak a pénzszórás a kül- és belfödi, futtatott kétballábasokra.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!