Átváltozás

K. Árpád, negyvenegy éves közhelymunkás egy vasárnap reggel arra ébredt, hogy torzó lett. Nem jött rá egyszerre, mert amikor mázsás szempilláit föltuszkolta, hogy alájuk szálljon a fény, a plafonon egy legyet vett észre elsőként, aki üdvözölte őt a szép, új világban. Nem akarta, aztán mégis így lett. Szaladgált ott a rengeteg lábaival, ami születési előny akkor vált kínzóvá és egyben ordítóan kívánatossá, amikor K. Árpád, negyvenegy éves közhelymunkás meg akarta vakarni az orra tövét, mert viszketett neki nagyon.

Emelte a kezét, görbítette az ujjait és kaparászott velük, de nem jött az enyhület, és ekkor nézett a karjára, ami nem volt sehol. Nézett jobbra meg balra, de egyik karját sem találta. Ugrott volna fel, hogy iramodjon a tükörhöz, de lába sem volt neki egyáltalán, azt azonban ezzel a meggondolatlansággal elérte, hogy a lendülettől a földre esett, éppen a plafonon pöffeszkedő légy alá, aki röhögve rohangászott. K. Árpád, negyvenegy éves közhelymunkás viszont ordított, hogy berepedt az ablak, mégsem hallotta senki, mert misén volt az egész nyüves ház.

Ott feküdt szégyenszemre az ágya tövében, orrába pormacskák kúsztak, sőt, a pofátlan légy, mintha megérezte volna, hogy semmi veszély nem fenyegeti, rá is szállt, amitől hősünk elmondhatatlan kínokat állt ki. Tehetetlenül nézte a grasszáló rovart, aki annyira elpofátlanodott, hogy egyik lábát a szívogató szájába gyömte, s nem tudni hogyan, de észveszejtő nagyot fütyölt, a jelre három haverja is K. Árpád fejére szállt, amitől olyan lett ő, mint egy migráncsnak készülő afrikai kisded taknyos orral és csipás szemekkel.

– Miért?! – Ez a vonyítás szakadt elő a szerencsétlenből, amikor a fal mellett a levegő vibrálni kezdett majd összesűrűsödött, és egy barna csuhás lebegő rémalak materializálódott oda K. Árpád viszkető és szenvedő orra elé. – Ki a fasz vagy te? – Ilyen illetlen módon érdeklődött hősünk, de a jelenés nem rótta meg őt a mocskos pofájáért, hanem udvariasan bemutatkozott: – Böjte Csaba testvér. – Ennyit mondott, de egyből kiderült, hogy az ájtatos jó modor csak álca, mert egy karikás ustorral képen vágta K. Árpádot, hogy csak úgy sercent, aki védőn emelte volna az arca elé a kezét, de hát, az nem volt neki.

Ott feküdt hát teljesen kiszolgáltatottan. Ez a Böjte meg vallatóra fogta, hogy hány éves is ő, de választ sem várva önmaga vágta rá, mint minden titkok tudója, hogy negyvenegy, ugyehogy. Majd intőn fölemelte a duci ujját, ami neki volt, ellenben K. Árpádnak meg nem, és a képibe sziszegte az ítéletet, amit még pártmunkások szövegeztek neki, és fölolvasta: – „Gyermeked születése tesz férfivá téged, nélküle egy elkezdett torzó, egy be nem fejezett vázlat vagy!” – Keményen koppantak a szavak, és Böjte Csaba elpárolgott, de csak azért, hogy Káslerré váljon.

Tisztesség ne essék szólván, az ájer csöppet sem változott, az ő szájából is böjti szelek fuvoláztak a tízparancsolatról, hogy az maga a tökély, az alfa meg az omega. Majd kijelentette, hogy K. Árpádnak iskolapadba kell ülnie, ahol megtanítják arra, hogyan állítsa meg a népességfogyást. – De hát, tudok toszni. – Hisztizett K. Árpád, de semmire sem ment vele. – Azt te csak úgy hiszed barátom – mondta ez a Kásler -, majd a Párt megtanít. – Ennyit tett hozzá még, de az utolsó szó alig is hallatszott, ellenben ott lebegett örökre a levegőben.

– A kurva életbe. – Így sóhajtott fel K. Árpád, negyvenegy éves közhelymunkás, és megint megvakarta volna az orrát, de hát, nem tudta szegény. Körülnézett az elcseszett életén, hogy akkor miként tovább, így kéz és láb nélkül, ami nem mutatkozott egyszerű feladatnak. Főleg mert a légy, észrevéve, hogy áldozata teljesen kiszolgáltatott, az orra végiben illegette magát, sőt, a lábait dörzsölgette egymáshoz, így cukkolta a szerencsétlent, aki ettől – más fegyvere nem lévén – akkorát ordított, hogy leszakadt a plafon. Erre ébredt fel izzadságtól csatakosan és kábán, hálát adva Istennek, hogy ez csak álom volt. Sóhajtott, meg akarta törölni a homlokát, de nem volt se keze, se lába ennek a szegény K. Árpád, negyvenegy éves közhelymunkásnak.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!