Katonadolgok

Szívem soha el nem múló gyönyörével nézegetem már két napja, hogy miket ígért rajongó népének Orbán Viktor Mihály, hogy mi minden vezet el bennünket a Kánaánba abban a pár évtizedben, amíg gondoskodni óhajt rólunk, holott nem is akarjuk igazán.

Sok mindent delirált, amiket félre teszek, és későbben szedem inkább cafatokra, mára legyen elég egy, amely ez: regionálisan komolyan vehető honvédségünk lesz nekünk. Alakul tehát a Fekete Sereg 2.0, amelynek élén Németh Szilárd nyargalászik majd, szőrén ülve meg a lovát.

Én nem tehetek róla, ha elvetemült pacifista vagyok, és utálom a katonákat, mint a száraz szart, ami miatt férfitársaim java lenézően tekint rám. Azok persze elsősorban, akik andalodva emlékeznek az ordító zupás őrmesterükre, mert azt hiszik, de jó volt is az, pedig csak a fiatalságukat siratják.

S most, hogy így kihívtam magam ellen a kajla sorsot, azt is bevallom a tekintetes bíróságnak, hogy nékem ilyen témakörben Svejk játszik csakis, legszívesebben az egészet ide idézném, most elégedjünk meg egy apró szelettel a hülye lengyel tábornokról, mert ilyesmi a honvédségünk nekünk is:

„…Ausztria győzelme latrinákból mászott elő.

A tábornok úr rendkívül egyszerűnek látott mindent. A háborús dicsőséghez vezető útnak ez volt a receptje: este hatkor a katonák krumplis gulyást kapnak, fél kilenckor a legénység kikakálja magát a latrinán, és kilenckor aludni tér. Ilyen hadsereg elől rémülten menekül az ellenség.

A generálmajor elgondolkozott, rágyújtott egy Operas-szivarra, és sokáig, sokáig nézte a mennyezetet. Azon törte a fejét, mit mondjon még, ha már itt van, mire oktassa a transzport tisztjeit.

– Az önök zászlóaljának a magva egészséges – mondta hirtelen, holott mindenki arra számított, hogy most már örökké ilyen hallgatagon fogja bámulni a plafont -, az önök állománya tökéletesen rendben van. Az a katona, akivel beszéltem, őszinteségével és katonás tartásával a legszebb reményekre jogosít az egész zászlóalját illetően, mely kétségkívül az utolsó csepp véréig fog harcolni.

Elhallgatott, és hátradőlve a székén, ismét felnézett a plafonra, majd ebben a tartásban, melyet csak a szolgalelkű Dub hadnagy utánozott, így folytatta:

– Az önök zászlóaljának azonban szüksége van arra, hogy tettei ne merüljenek feledésbe. Az önök dandárjába tartozó zászlóaljaknak már megvan a maguk története, melyet az önök zászlóaljának folytatnia kell. Önöknek egy olyan emberre van szükségük, aki pontos feljegyzéseket vezetne és megírná a zászlóalj történetét. Hozzá kell összefutnia minden szálnak, minden adatnak az egyes századok tetteiről. Intelligens ember legyen, nem egy marha, nem egy tehén. Kapitány úr, önnek ki kell neveznie a zászlóaljnál egy bataillonsgeschichtsschreibert…”

Így valahogy. Másképpen nem lehet, ha például Hende et. bekupakolt gukkerjére gondolunk, most pedig Németh et. velős pacaljára, amelyek garantálják Orbán honvédségének szakmaiságát, pedig csak a kontraszelekció dolgozik keményen.

Ez a Németh például majd Soros-ügynököket keres a seregben is, meg a rezsit csökkenti, amitől a szomszéd országok katonasága összeszarja magát, és farkát behúzva menekül. Kérdés persze, hogy a NATO kebelében mi a radai rossebnek akar izmozni ez az Orbán. Van olyan opció is, hogy onnan is, akárcsak az Unióból, kihussanunk, és odasomfordálunk megint a medve karmai közé.

Orbán maga egyébkén örömmel emlékezhet a saját katonaidejére, amikor bátran jelenthetett, és ezzel is csak annyi lehetett a baja, mint Kádár rendszerével, hogy nem ő csücsül a tetején. Viszont ekkor alakult ki benne az olyan felállásokhoz való vonzódás, mint a katonaság, amelyet a szociológia mechanikus szervezetnek nevez.

Ennek jellemzője, hogy: szinte minden munkatevékenységre részletes és szigorú szabályok vonatkoznak; a vezetői és a végrehajtói feladatok élesen el vannak választva egymástól; a vezetők és beosztottak között nagy a távolság; a rangok, beosztások hangsúlyos szerepet kapnak; be kell tartani a szolgálati utat; a kommunikációs csatornák kötöttek, fontosnak tartják az írásbeliséget; a szervezet úgy működik, mint egy gondosan megtervezett gép.

Máris előttünk áll a Fidesz maga, mint hadsereg, ám, ami lehangolóbb, az a társadalom is, amelyet Orbán Viktor Mihály építeni szeretne az eljövendő hosszú évek alatt, s ami az elborzasztó, hogy nem is áll távol a nagy mű elkészültétől.

Fentebb már említettem, milyen hányás közeli érzésekkel viseltetek az ilyen katonás őrületekkel és őrültekkel szemben, most akkor csodálkozunk, ha Orbán rendszere, sőt ő maga is megöklendeztet? Ne csodálkozzunk polgártársak, egyáltalán. Olyan ez, mint a súlytalanság. Abban is permanensen hányingere van az űrhajósnak, mert nem arra tervezte az Isten, vagy a Darwin, gusztus kérdése csupán.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!