Vén Európa

Már a III/III-as Varga Miklós is vonyítozott a vén Európáról, hogy mindenki elalélt, sőt, állva pisált a gyönyörűségtől, ám nem igazán azért, mert tágabb hazájáról halott csicsás sorokat. Csakis – holott nem is tudott róla – Lukács Gyuri 5. b. osztályos tanuló esztétikájának dőlt be nagy naivan, amely a szántóvető homo számára amúgy érthetetlen, hogy aszondja, a zene meghatározatlan tárgyiasság.

Midőn a proletár andalodott, Európát hallotta, de a sarki kocsma Mici nevű csaposára emlékezett forró felgondolásokkal. Európa már a spion korában sem jelentett sokat, sőt, szinte semmit sem annak a választópolgárnak, aki még hajdan szakszervezeti beutalóval ette a lángost Badacsonyban, máma meg a határbéli kukoricásnál messzebb nem jut, sem a világa. Európai értékek, röhej. Ezzel akar most mindenki választást nyerni a gonosz ellen.

Nem fog menni. Fletó is nyolc hetes kampányt indított „Orbán vagy Európa? Válassz!” címmel, aminek így az ég egy világon semmi értelme nincsen. Józsi bácsi Európát nem tudja megfogni, nézegetni és hallgatni, ellenben Orbánt meg folyományait reggeltől estig. S mivelhogy az ember veleszületett ösztöne az újtól való félelem, persze, hogy a potrohost választja, mert eszméket nem ismer, hacsaknem az Üdvözlégy Máriát, amikor a kántor előénekli neki két migráncsozás között.

A Momentum pedig Európát meg Putyint teszi ellentétpárba, ahol a Vlagyimir egy föss férfi, aki meztelen felsőtesttel nyargalászik a lovon, meg még tankja is van. Különben is, a szovjet megszállásból annyi maradt meg, hogy a Koljákkal milyen jót lehetett seftelni, amikor az ember fiatal volt, és még felállt a farka. A választópolgár úgy van ezzel, mint amit az őrvezető tanított a bakának, hogy meg ne bolonduljon. Nem a leszerelést köll várni. A takarodót köll várni, a reggelit meg az ebédet, aztán egyszer majd eljön az obsit ideje is.

Mindezzel csak arra utalok bánatos szívvel, hogy megint töketlenek vagyunk, és a pesti kávéházak mélyiből előbukkanó megváltók azt hiszik, ők szarták a spanyolviaszkot, és olyan eszményekről hadoválnak, amelyek a nép egyszerű gyermekét egyáltalán nem érdeklik, sőt, még csak nem is hallottak róla. Sajtószabadság, fékek-ellensúlyok, sőt – horribile dictu – demokrácia. Ezek halott dolgok, a krumpli meg a fröccs viszont megfogható és lenyelhető, az Erzsébet utalvány beváltható, Mészáros Lőrinc pedig egy mesebeli alak, aki nincsen is.

Ha most az a vád érne galádul, hogy lenézem a választópolgárt, akkor protestálnom kell, nem én voltam az, hanem a Viktor. Ő alakította úgy országát és annak népét, hogy csak a végtelenül egyszerű dolgokat értse meg, visszatérve a krumplileves az legyen krumplileves örök igazságához, amelyet mesterétől lesett el, de már túl is tett rajta. Én csak realista volnék, szemben a pártokba ájult álmodozókkal, akik azt hiszik, itt még bárminek is van értelme a kétszer kettő egyszerűségén kívül. Nincsen. Ilyen európázással most alapozzák meg a kétharmadot, és a választás másnapján csatakos hajjal állnak majd a kamerák előtt, és nem értik, mi történhetett. Pedig most történik épp.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum