Esetleg szakszolgálatos

Amikor én is partizán voltam, és erősen harcoltam a kommunizmus ellen, mindenféle furmányokkal elértem, hogy ne kelljen a Néphadseregben a haza védelme címszó alatt fogkefével klozettot sikálnom, így egyszersmind azt is, hogy ezzel a lendülettel ne váljon belőlem sem spicli, sem KISZ titkár, mint az más nagyokkal meg előfordult. Ebből fakadóan máma én kommunista vagyok, ők meg tisztalelkű atyaúristenek.

Soha nem feledem azt az édes érzést, amikor Kiss őrnagy majdnem sztrókot kapva ordított, hogy elkapom én még magát, de hát, tehetetlen volt szegény, mert ott lapult a kezemben gyűrötten a mindenható zárójelentés, miszerint annak tulajdonosa neurosis depressivában szenved, erős suicid késztetésekkel. A másodfokú sorozóbizottság is arra jutott, hogy nem lehet fegyvert adni a kezembe, így született meg az ítélet: békében alkalmatlan, háborúban szakszolgálatos.

Ez az egész móka azért jutott eszembe, mert Kovács László – aki akkor volt pártelnök, amikor az MSZP még MSZP volt, és akkor külügyminiszter, amikor a külügy még külügy -, egyébként megfeddhető módon a pártrádiónak nyilatkozva Botkáról is mesélt. Azt kérdezték tőle, jó miniszterelnök-jelöltnek tartja-e Botkát, erre ő lakonikus tömörséggel annyit felelt csak: „alkalmasnak tartom”.

Valami csekély sértettség mocoroghat benne, hiszen arról is szó esett, hogy Kovács szerint a szegedi rendezvény célja a Botka László mögé való felsorakozás volt, amire várta a meghívást, ám az nem érkezett meg. Mint elmondta: demokratákat és értelmiségieket hívtak meg elsősorban, akik a jelenlegi kormány leváltásában érdekeltek, ezért a jelek szerint ő egyik kategória alá sem sorolható be.

Az az MSZP nyomora, hogy így működik, Kovács megállapítása viszont, hogy Botka „alkalmas”, erős továbbgondolásra készteti az embert. A magam részéről még annyit csöndben megkérdeznék, mire? Hogy mire alkalmas ez az ember. Esetleg krumplit pucolni a konyhán. Mert úgy tűnik, fegyvert az ő kezébe sem lehet adni, mert lányos zavarában még az övéit kaszabolná le. Egyébként éppen ezt teszi, mert még nem döntötte el igazán, ki a fő ellenség, Gyurcsány-e, vagy Orbán.

Mire ezt kideríti, a mozi véget is ér, és hazamennek a legények. Ha már itt hadseregezünk egyébként, maradjunk is ebben a kultúrkörben, mert úgyis permanens háború van, a másik oldalon nehézfegyverzettel, megspékelve Putyin tengeralattjáróival. Botkának meg kardja van, ha egyáltalán, lova viszont egy darab sincsen, és sem azt nem tudja harsánykodni: előre, sem pedig, hogy utánam. Mint a véráztatta lengyel mezőkön ’39 őszén, olyasforma végkimenetellel kecsegtetve.

Ha én most másodfokú sorozóbizottság volnék, rá is kimondanám a verdiktet, miszerint alkalmatlan, esetleg szakszolgálatra jó. De ez is az MSZP belügye, meg az is, hogy nem látják, Botka jelenlegi ámokfutásával mennyi potenciális szavazót veszítenek, akik nem tudni, hol kötnek ki a végén. De hát, annyi mindent elcsesztek már, mért pont ez lenne a kivétel, ugye. Még szeptember sincs, de már eldőlni látszik április is, mert ilyen töketlenekkel semmire sem lehet menni. Isten legyen irgalmas tehát árva lelkeinknek, és Kiss őrnagy mosolyog.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,
1 hozzászólás “Esetleg szakszolgálatos
  1. Jane Doe szerint:

    Potenciális szavazók, nem tudni, hol kötnek ki a végén? Moldova véleményezte ezt: “Miért nem a part felé tartunk, Szőr? – De hiszen a part felé szartunk, Tőr.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!