Büdös van

Hollik István szellentett, de nem kért elnézést. Aztán megint, és ráfogta a nyuszira. Családtagokkal nem illendő foglalkozni, most azért jegyezzük meg minden bántás nélkül mégis, hogy a keresztényi fiatalember édesanyjának alapítványa még 1998-ban kapott Sorostól ötvenezer pénzt, amely összeg szinte szimbolikus, de azért, és megint azért.

A mintamókusnak erről az egészről ez a véleménye: „Lehet, hogy a Soros-hálózat tizenkilenc éve ötvenezer forintot adott jótékony célokra, ma viszont már évente több mint egymilliárddal támogatja azokat, akik támogatják az illegális bevándorlást, és sorozatosan feljelentik Magyarországot a nemzetközi fórumokon.”

Ez egyrészt dedós tempó, másrészt pedig végtelenül aljas. Az van, hogy az óvónéni megkérdi a kölket: Pistike, te húztad meg a Mari copfját? Én nem, de a Józsi megkúrta a takarító nénit. Ez a válasz, ennyire futja, és a keresztényi fiatalembernek eszébe sem jut, hogy a vezére által idealizált nagybetűs férfi legyen.

Ez az organizmus orbáni olvasatban a budi tövébe hívja ki az ellent, és vasvellával elrendezi a becsületbeli ügyeket, majd pök egyet a vak komondor füle tövére. Ebben az esetben Hollik azt mondhatná netán, csessze meg ez a sátán az ötvenezrét, megtévesztett, átvert, majd kicsapná az asztalra a dellát, hogy kiegyenesedjenek a dolgok, de nem. Nyuszizik.

Viszont az a helyzet, hogy Soros senkit nem tévesztett meg, a fideszvakoknak bármennyire furcsa lehet ez. Ma is olyan célokra adja a lóvét, mint harminc éve, mert van egy ideája az emberről. Csak a fiúk változtak meg, de nagyon, mondhatni elaljasultak önként és kéjjel, de ezt a mesét már mindenki ismeri, és a nyáj mégsem hiszi el. Na, ez a baj.

Különben meg hagyjuk Hollikot, csupáncsak marionett ő, akinek most épp így rángatják a zsinegjeit. Sokkal figyelemre méltóbb a bábos, aki nagyban űzi az ipart, például az Unióval is, odatartja a bal markát, a jobb kezével meg fityiszt mutogat, amíg teheti. Egyelőre még, aztán az egész országot rántja magával a pöcegödrébe.

Ezek a nem létező gerincek olyan erkölcsi dolgok volnának egyébként. Viszont az éthosz és folyományai már rég odavesztek, ha voltak egyáltalán a startvonalnál, de most már ebben sem vagyok egészen biztos. Ha Hollik pukizott, akkor viszont a vezérkar teljesen összeszarta magát, nyakig ül a ganyéban úgymond, és még büszke is rá.

A végtelen szomorúságot azonban, ami emiatt beköltözik az ember lelkébe, nem az élénk szagélmény okozza, hanem az, amikor mindez, a világ körülhugyozása virtualizálódik úgymond, és beköltözik a fejekbe. Ami most is van, éppen történik velünk.

Az élénk fekáliaszag ugyanis ott lengedez a déli határvidéken, ez csorog a plakátokról, és ezt érzi a polgár, midőn fölbontja miniszterelnök et. levelét. Ez tölti be az agyakat jobb híján, amit másképp fidesziségnek is nevezhetünk, vagy akárminek, ha már bunkóságnak nem akarjuk, mert az olyan zsenánt volna.

Viszont az eufemizmustól még nem lett jobb semmi sem. A minapi bayeres irkálásomra kaptam intést egy ősmagyar embertől, hogy okosabban is gyűlölködhetnék. Gyűlölködik a rosseb, csak elmesélem, hogy milyen világot látok magam körül, amitől elborít a spleen. Ez nem egy forradalmár hangulat, de, ha ellepi az embert, nem hallani a csatazajt. Orvosilag ajánlott tehát, és alig van mellékhatása.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,
1 hozzászólás “Büdös van
  1. Jáni Szilvia szerint:

    Szép.és tényleg..már jegyezni sem tudjuk,mennyire vagyunk,mélyen a ganéban.és csak nyomnak rajtunk,mindig egyet,néha kettőt,azért meg ne fulladjunk,még.hát jönnek,az áprilisi napok.úgy 2018 körül.tán még addig,ki is bírjuk.gyorsan itt lesz karácsony,húzunk még egy lyukat,ama nadrágon,és kiblekkeljük a telet is.ilyénné vált,a nyolcmillió nyomorgó,magyarnak,bocs “nemzeti” magyarnak,hazafinak..mittudni minek,az élete.már elég régen.aztán csak hülyíthető”bár ez alap.ha folyamat ezt nyomják,az agyadba,elhiszed,sima pszichológia.ha nem hiszed el,pszichiátria lehet,előbb vagy utóbb,de az biztos!!!lehet bárkit előrébb,s hátrébb is sorolni,a lényeg,a végén ugyanaz lesz.megdöglesz félúton,örülhetsz,ha kis családot,a temetésbe nem rokkan bele.de,ez akkor,már úgy sem fog számítani.ennyi,s ez nem több.”szép”kilátás.mondják,depressziós,pesszimista a nép…hát én valamiért,nem is csodálom..érdekes,fordított paradox,egy helyzet.dübörgünk,de nyavajgunk.értem én.HA ANNYIRA JÓ,MIÉRT IS?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!