Színek és évek

Momentán ott tart lángoktól ölelt kis országunk, mint Ildi néni középső csoportja a sarki óvodában szuszogós szivárvány-rajzolás közben, miszerint a színek tobzódása határozza meg a mindennapokat, sőt, már a világ értelmezését is.

Az egyik fél a csukaszürkére esküszik, amin csodálkozni nincs mit, hiszen, mint tábornokunktól tudjuk, permanens a háború, az ellenállás egyre szélesülő körei viszont a prizma csodás hatásában bíznak, és lehet, hogy igazuk van.

Ez az a jószág, amely, amint azt Newton bácsitól tudjuk, szétbontja a mafla fénysugarat cuki kis csíkokká. Viszont itt és most nem fizikai, hanem sokkal inkább néplélektani kísérlet zajlik, hogy az agresszív sötétlő bambaság, vagy a friss tavaszi szellő kerekedik-e felül a Kárpátok alatti ringben, és ez egyáltalán nem mindegy.

A kimenetel hatással van ugyanis a választópolgár testi és lelki egészségére is, egyszerűbben leföstve, vagy megdöglünk az új középkorban, vagy szabad lesz megint lufit eregetni.

Itt vannak mindjárt a jámbor kétfarkúak, akik valami isteni sugallattól vezérelve a járdákat föstögetik szerte az országban, amitől olyan elviselhető lesz az áporodott magyar ájer, hogy egyből kivirul a kikelet, meg leveles lesz a liget.

Orbán mindenféle helytartói, meg a házmesterek ezt pedig nem szívelhetik, tenni ellene viszont eleddig nemigen tudtak Ezidáig csak toporzékoltak a kipingált járdák fölött, és súrolták azokat gyökérkefével, ami voltaképp leglényegük, ugye, de mostantól más lesz a világ.

Szita Károly, aki pincsiként Kaposvár életét keseríti meg időtlen évek óta, semmit sem bíz a véletlenre. Kihasználja, hogy a rábízott várossal csakúgy megtehet bármit, mint a nagytestvér az országgal, így rendeletben tiltaná meg a járdafestést.

“Aki járda, vagy közút felületén, valamint a közterületen elhelyezett eszközökön, dísztárgyakon a tulajdonos vagy vagyonkezelő hozzájárulása nélkül festékszóróval, filctollal vagy bármilyen más anyaggal létrehozott képi, grafikus, vagy szöveges, nem vízoldékony felületbevonatot hoz létre, amely nem a vagyontárgy rendeltetésszerű használatához szükséges, közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartást követ el.”

Így szól a tervezet, és ki nem szarja le az egészet, viszont az indokolás, hogy a járda kifestő könyvnek való használata megsérti a közösségi együttélés alapvető szabályait, az már delikát.

Legalább annyira, mint amikor Gulyás Mártont és b. társát azért ítélték közmunkára, mert, amikor a Sándor-palotát vették célba festékes flakonbombákkal, akkor riadalmat keltettek a tüntető tömegben – legalábbis a csinovnyik bíró szerint -, holott az egybegyűltek szívük szerint a bajuszos patkány nyakát tekerték volna ki.

Ilyen színes ricsajok vannak ma kies hazánkban, amit akár fél évvel ezelőtt sejteni sem lehetett. Hogy a rendszer eresztékei nem füst-, hanem festékbombák miatt kezdenek el recsegni és ropogni, és végül is, van benne valami. Hiszen, ha az ország kiszínezése hatványozódik, bedugul a mechanizmus, mert lehetetlen mindenkit közmunkára ítélni. Nincs annyi gereblye az országban ugyanis.

Így a magam részéről köszöntöm a paintball által halálba indulókat, hiszen ők száz év teltével leporolhatják a drága Kaffka Margit – akitől a címet einstandoltam – látomását, mert Pórtelky Magda őnála arra a következtetésre jut, hogy ennek az anakronisztikus, az ember kibontakozását gátló feudális dzsentrivilágnak pusztulnia kell! Körbeértünk, polgártársak.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!