Hungória Conanjai

Békés Márton a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója, akinek a szívét vérzésig megsebezte, hogy szeretett intézményének falát összefestékezték. A megrendülés mértékét mutatja, hogy szinte már egy hét is eltelt a hallatlan atrocitás óta, de csak nem tud napirendre térni a történtek fölött.

Tegnap öntötte ki lelkének éjfekete tartalmát a nagyvilág, és elsősorban a leendő választók előtt, hogy hitükben őket tudományosan megerősítse. Könnyeivel küszködve, szüpögve, taknyát nyelegetve adta elő a megfelelő orgánumnak az örök igazat: „Ne legyenek kétségeink, a támadás a hősök és az áldozatok ellen ment.” (sic)

Ezen kívül barbárságnak nevezte a dolgot, amely megállapítás engemet sűrű továbbgondolásokra kényszerített, mert ez már minősített eset. Az ókori görögök barbarosz (βάρβαρος) kifejezéssel illették a nem görögöket, ebben a kontextusban tehát igazgató úr megállapítása egybecseng a nagyfőnökével, miszerint a rajtuk kívül álló elemek nem tekinthetők magyarnak.

Más megközelítésben a bárdolatlan népelemeket tekintették a rózsaszín lelkű hellének barbárnak, de a perzsa háborúk után a szónak megvető értelme is volt, jelezve a durvaságot, kegyetlenséget és műveletlenséget. Nem véletlen, hogy az újkorban a nácikat szokás barbároknak nevezni, meg Móricz pásztorait, akik birkákért gyilkolásztak.

Ha tehát igazgató úr a barbár morfémával illeti a jámbor föstékes alakokat, akkor azt kell tételeznünk, hogy a leendő választóknak üzen csalafinta módon azt sugallva, hogy ezektől óvakodni kell, nincsen előttük se Isten, se ember, ezek újszülött kisdedjeinket fogják elmajszolni früstökre, miután szétkúrták asszonyainkat.

Más megközelítésben a barbár megjelölés a görögöknél civilizációs eltérésekre is utalt, és be kell látnunk, hogy tényleg, a ma kormányzó erők, a kormányhoz közel álló kiszolgáló személyzet, az oligarchák és a hívők, valamint a velük szemben elhelyezkedő immár a festékszórás alapján megkülönböztethető sokaság között leginkább kulturális különbség van.

Nem arról van szó elsősorban, hogy a fideszbirka olvasta-e, mondjuk, a Tulajdonságok nélküli embert, vagy létezni sem bír Wagner nélkül. A kultúra ebben az esetben az egész személyiséget jelöli, amely az egyik esetben européer, a másik oldalon pedig a természeti népek felé hajlik, ily módon kettejük között antagonisztikus az ellentét.

A Fidesz és nyája erősen hajlamos arra, hogy totemeket alkosson, amelyeket és akiket vallásosan lehet tisztelni, s egyúttal félni is tőle, mint például Orbán Viktort, aki egyben tévedhetetlen is. Totemizálnak ezek mindent, mint most a terror otthonát, amikor is szakrálissá tettek egy nyüves múzeumot, amit pedig csak azért hoztak létre, hogy a főnökük beteges kommunista fóbiáját kielégítsék.

A szakralizált tárgyakról és dolgokról, úgymint és többek között szent jobb, szent korona, himnusz, meg ilyenek, csak suttogva lehet beszélni, minden más megnyilvánulás istenkáromlás, ami a libsibolsik védjegye. A Fidesz éra így röpít vissza a középkorba, és még azon is túl, megférni ezek semmiféle szabadabb elmével nem tudnak.

Innen nézve világos az is, hogy amint vezérünk egyre inkább elsötétül, úgy veszi őt körbe az egydimenziós emberek tömege, és aki egy kicsit is képes az összetett, elvont gondolkodásra, menekül előle, ahogy csak bír. Így válnak mértékadó emberré a Németh Szilárdok meg a Kósa Lajosok, akik determinisztikusan nem értik a paintballozókat.

Ők – szerintük – rombolnak, ricsajoznak, hangoskodnak, istentelenek, ügynökök, etc. Így van az, hogy ezek a mókusok fölépítették maguknak a saját Hybóriájukat, amely esetünkben inkább Hungória, amelyre az erőtől duzzadó harcosok és a sötétség a jellemző. Csak ebben a mi hard fantasynkban nem a snájdig Schwarzenegger küzd tébolyult szemekkel ellenük, hanem nyeszlett bölcsészek.

Conan-Schwarzenegger egyedül kaszabol és nyiszatol, hogy végül király váljék belőle, itt, a mi délibábunkban sok, és egyre több a harcos ellenálló, akik csak úgy nem ismernek félelmet és látszólag fájdalmat sem, mint a kimmériai barbár. Hogy emiatt totyakos vezérünk és hű szolgái be vannak szarva? Perszehogy, mivel váratlan zavar keletkezett az erőben, és roskadófélben van a ház. Eljött tehát a Conanok ideje a csillagok állása szerint.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum