Élet és irodalom

Odafigyelésre No1:
„Minden, amit én mondani tudok, megcáfolható. Minden, amit mondani tudok, annak alighanem diametrális ellentéte is bebizonyítható. De továbbá: az ember nem is tudhat mindent, adataim tehát kétségtelenűl hiányosak lesznek mindenben, amit állítok. Ezenfelűl adataim hibásak is lesznek. No de dobd el felét annak, amit mondok, abból is kijöhet számodra valami. Mert valami kis igazamat azért javarészt felfedezheted abban, amit hosszú életem során és sok töprengés árán megállapítottam. Ha jól odafigyelsz.”
(F. M.: Hábi Szádi küzdelmeinek könyve)

A mi saját bejáratú embertelen miniszterünk lovagló pózba helyezkedett, és elmesélte nekünk a képzeletét, miszerint a nagypéntek is munkaszüneti nap lesz, ha akarjuk, ha nem. Ennek még az ateista féregnyúlványok is örvendeznek, mert senki sem szeret robotolni ugyebár. A tízmillióból meg az a nyolcszázezer, aki gyakorló hívő, meg pláne örül, mert pezsgőt bonthat az alkalomból, hogy Pilátus megfeszíttette a prófétáját, ami baj a világra szabadította a kábulatot. Az ideát még maga Semjén Zsolt is támogatta, megkérdőjelezni ezen tehát nincs mit. Az embertelen még azt is mondotta, hogy az ország hagyományos keresztény kulturális jellegének helyreállításában is fontos szerepet játszhat a nagypéntek, mint ünnepnap, és valami ismeretlen erőtől vezérelve ide keverte a rezsicsökkentést is. Használati utasításként kérném a mellékletbe, mit jelent a „keresztény kulturális jelleg”, hogy milyen kötelmekkel jár.

Odafigyelésre No2:
„Hát nem délibábos hab az ember egész élete? Mire körülnézel, elmúlt, a múltad meg sehol nincs, hiába keresed padláson, pincében, vagy sétálsz akár a folyók partjain, abban a reményben, hogy Tuszunnal találkozol ott, vagyis azzal, aki valaha voltál s most majd sírva átöleled őt. Egy lakomára gondolsz, és nem tudsz visszaszaladni, hogy viszontlásd azokat a barátaidat fiatalon, akik már meghaltak, vagy ha nem halottak, szakálluk nőtt, vagy ha nem, az eszük begyepesedett. Hol a múltad? A fejedben, másutt sehol nincsen többé…Ezért kellett az embernek Allahot megteremtenie, mert Allah és az örökélet képzelete egyetlen gyógyító írja volt és lesz a halál iszonyata ellen.”
(F. M.: Hábi Szádi küzdelmeinek könyve)

Ha már a nagypénteket is megüli a nemzet, mint jelleget, akkor feltétlen ide kívánkozik Lázár Jánosunk szívmelengető információja arról, hogy tengernyi dellát kap két kórház, de nem azért, hogy ott a magyar ótvarosan ne murdeljon meg, ahogyan az manapság szokásban van, hanem, hogy virágos jókedvében ne vakarásztassa magát, azaz, a világért se abortuszoljon. Ez a föltétel énbennem rossz emlékeket ébreszt állam és egyház sajátos kapcsolatáról, különösképp úgy, hogy még a keresztény jellegű tudós férfiak sem döntötték el igazán a magzat-személyiség-gyilkosság problémakörét, ellenben Lázár már tudja, ami igazán megnyugtató. Kitetszik, hogy tanultunk valamit a kínai testvérpárttól, az ő szaporulattal kapcsolatos ideájukat beszoroztuk mínusz eggyel, és kész is a nagypénteki kalács. Jó dolog ez a matek.

Odafigyelésre No3:
„A rózsafüzér mindennapi malasztja véget ért. A herceg békés hangja egy fél órán át idézte a dicsőséges és fájdalmas misztériumokat, de félórán át egy másik hang is vegyült az egyhangú mormolásba megemelkedő hullámzással, amelyből mint aranyvirágok csillantak ki a szokatlan szavak: szerelem, szüzesség, halál…és Magdolna is a két ablak között inkább bűnbánó bűnösnek látszott, mintsem szép szőke lánynak, aki, ki tudja, milyen bolondos álmokba felejtkezik, amikor nem hallja az esti áhítatot. Amint az utolsó szó is elhangzott, minden a szokott mederbe zökkent vissza, vagy a rendetlenségbe, ahogy tetszik.”
(Lampedusa: A párduc)

Keresztény jelleggel szintén volt esemény más is. Egészen dióhéjban a körmendi alpolgármester, aki tanár és szittya, valamint kdnp-s szent ember, a rovásírás tanítása közben belehabarodott a gyereklány tanítványába. Köztiszteletnek örvend, ezért egy lovagias gesztussal a tizenhat éves lyánykát nőül is venné, amivel az ügy részéről komilfó, más népeknek ellenben teljesen más a gusztusa az ilyesmiről. Hozzá tehetnők, hogy tán az Alaptörvény szellemében borult meg a polgártárs, hiszen a „Nemzeti hitvallás”-ban ez áll: „Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét.” Ha tizenhat, ha nem, kecskét se kell adni érte, de a családtámogatási rendszer mindezt kisegíti, tele van a lég szőlővel meg lágy kenyérrel, ahogyan más felkentektől ezt tudjuk. Ellenben az ember gyomra forog, ki tudja miért.

Odafigyelésre No4:
„A gondolkodás szenvedélyes szükséglete némely embereknek. Ez pedig annyit jelent, hogy akkor is gondolkodnak, ha gondolataiknak semmi kézzelfogható eredménye nincs. És akkor is, ha gondolataik a végtelenbe vagy a semmibe vezetnek. Tehát praktikus hasznuk nagyon gyakran semmi. E megállapítások nagyrésze is olyan, hogy nem derűl ki belőlük példáúl ilyesmi: hogy kell-e szalonnát enni délután, vagy, hogy miképp kell köszönni egy miniszternek. És mégis: valami lelki haszon csak adódik belőlük, abban reménykedem. Példáúl az, hogy miképp szemléled és ítéled meg ezentúl e világ forgatagát. Feltéve, hogy jól odafigyelsz.”
(F. M: Hábi Szádi küzdelmeinek könyve)

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum