Németh Szilárd magnum opusa

Már látom az Andy Vajna által progyuszerkedett monumentális filmalkotás záró képkockáit a Terminátortól ihletve. Ebben nem a jó Arnold merül alá a fortyogó acélba, míg ki nem huny veresen izzó szeme, hanem egy, az anyaföldet ért kozmikus becsapódás után képződött szökőár nyomán keletkezett iszaptengerbe Németh Szilárd süllyed el a New York-i Szabadságszobor pózában, ám kinyúló kezében nem lobogó fáklyát tart, hanem egy szaros fecnit, amelyen ez áll: rezsi.

Sok lehetőség van, amely ezt feltételezteti velem. Ha belenézünk vizsgálódásunk tárgyának tébolytól csillogó malacszemeibe, akkor felállíthatjuk azt a diagnózist, miszerint élharcos úr nem rendelkezik szellemi képességeinek maximális kapacitásával, más opció szerint csak ennyire futja neki. Védelmében elmondható, hogy netán a fixáció kóros állapotában leledzik. Erről a létminőségről azt mondják a tudós doktorok, hogy az alany egy másik személyhez, élőlényhez vagy tárgyhoz fűződő kapcsolata megszállottjává válik. Talán ez lehet a baj

Mindenesetre újólag elérkezettnek látta az időt, hogy a rezsiről szóljon, és mikrofonokat gyűjtsön maga köré. Ezt amúgy semmi különös esemény nem indokolta, ezért elővette a mi lett volna, ha lett volna filozófiai alaphelyzetét, hogy mondandójának aktualitást adjon, és a következő teóriával állott elő: „2002 és 2010 között 97 százalékkal emelkedett a lakossági villamos energia ára, a gázé pedig 206 százalékkal. Ha a szocialisták maradtak volna kormányon, és folytatódik ez a trend, akkor a jelenlegi 37,45 forinttal szemben akár 85 forintos kilowattóránkénti villanyár is lehetne, a gáz esetében pedig egy köbméter ára a mostani 113,55 forinttal szemben 419 forint is lehetne.”

Kocsmákban szokták elsütni a „ha a nagymamámnak kereke lett volna” kezdetű népi rigmust, ezek szerint Németh Szilárd valami roggyant csepeli csehóba vizionálta magát. Azon most nagyvonalúan emelkedjünk túl, hogy mi lett volna, ha a Fidesz nem pofázik bele az energia árába rezsicsökkentés címén. Erről számolatlanul keringenek számítások szerte a szájber-univerzumban, hogy mennyivel lenne épp olcsóbb, nem is ez dolgozatunk tárgya. Hanem az, hogy utána járjunk a regnáló hatalom köreiben egyre inkább elhatalmasodó mi lett volna stílusú elmélkedéseknek, amelyek voltaképp a töketlenségüket hivatottak elfedni. Nem érdemlik ugyan, de nem állhatom meg, hogy Füst Milán mestert hívjam segítségül a tisztázásra, aki így ábrázolta a kérdéses problémát:

„– Ti vakok, – mondottam, miután a Korán utasítása szerint illő alamizsnát adtam neki, – ti vakok voltaképpen elégedett emberek vagytok. – Az öreg nevetett.
– De csak mi, született vakok, – azt mondja, – aki később lett vak, az nem.
– És mi lehet annak oka, hogy az nem? Mit gondolsz effelől? – kérdeztem tőle.
– Mert az folyton azon képzelődik és gondolkodik, hogy milyen jó dolga volt neki azelőtt, mikor még nem volt vak. És hogy ezek szerint ő milyen boldogtalan most. És hogy mi volna, ha ő nem volna vak.
– Úgy, úgy, ez a képzelet nagy adományából folyó átok, – mondottam én, aztán elgondolkodtam s ő hagyott hallgatni.
– Te filozófus vagy, – folytattam egy idő után, – s ehhez még zöld turbánt is viselsz, megmondhatom hát neked, hogy ebből származik az igék feltételes módjának múlt időben való használata is. Mi lett volna, ha lett volna, – és ezen a címen értekezést is akarok írni.
– Jól teszed, ha írsz róla, – felelte az agg, – mert ez maga a meddőség. Semmi se származik belőle, csak bánat és bánat. Életünk irracionalitásának egyik jelképe éppen ez.
– Úgy, úgy, – mondom én, – megmagyaráznád, hogy hogy gondolod?
– Nem kell ezt sokat magyarázni, – feleli ő. – A sánta sakál nem tünődik azon, hogy mi volna, ha nem lépett volna bele a csapdába, sem azon, hogy milyen boldog volt ő azelőtt, hanem a lábát nyalogatja és törvényének veszi azt, ami vele történt. Vagyis azt, hogy sánta.”
(Ez mind én voltam egykor)

Hát nem csodaszép? Dehogynem. Ám, hogy visszaevezzünk vizsgálódásunk eredeti tárgyához, fölmentést is adhatunk Németh Szilárd kétségbe vont szellemi kvalitásait illetően. Lehet, hogy alkimista, és nem a bölcsek kövérét keresi, hanem a rezsicsökkentés az ő magnum opusa, nagy és becses alkotása, és ennek a fixációja (részfolyamata) az időről-időre megtartott sajtótájékoztató a felemelő témában. Vagy a törzsfőnök adta neki ukázba, más variáció most már tényleg nincsen. Ellenben ha magunkévá tesszük a fidesz-gondolatiságot, akkor föltehetjük a kérdést, igaz, az M1 kamerái nélkül: mi lett volna, ha a választásokat nem csalják el aljasul törvényesített módon? Akkor Németh Szilárd mivel foglalatoskodna? Ezen gondolkozzatok gyerekek a következő őrsi gyűlésig.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!