Fáradjanak a busz belsejébe!

Regnáló hatalmunk, amink van minekünk, nem csak aljas, voltaképp degenerált is, de minimum infantilis. (Tábornokunk mondjuk pszichopata, de ő külön kaszt.) Ha van esély elzavarni őket oda, ahová valók – és inkább nem mondom ki ízesen -, akkor az, hogy valójában nem tudják, hol is élnek.

Tulajdonképpen rácsodálkoznak a világra, hogy jé, elégedetlenek a népek, akikkel pedig annyi jót cselekedtünk – és az a gond, hogy a fideszhorda így is gondolja -, holott leginkább a torkukat harapná át a nagy többség, csak sajnos Bukarest messzire van.

A jó hírek örökös szállítója, Rétvári polihisztor is elcsodálkozott tegnap a pedagógusokon, midőn megállapította, hogy a demonstrációnak nem szakmai, hanem politikai céljai vannak. Hát mi a búbánatos lószerszám célja volna, mint, hogy például Rétvári polihisztor is húzzon el a jó francba.

Más kérdés viszont, hogy szamarakat a színpadra vonszolva ez nem nagyon fog sikerülni. Maximum szénát visz neki az államtitkár, aztán visszafekszik a puha ágyába, és élvezi saját televíziójának hétfő reggeli adását, ahol a migránsok azok rosszak, az ország erősödik, és ezen kívül más nem is történik a nagyvilágban.

Esetleg annyi, hogy ő nyilatkozik benne, elmondva azt, már minden magyar gyerek ingyen eszik, iszik, Orbán Viktor az összesnek személyesen visz nyalókát, az óvodákban pedig önnön fenséges szájával olvassa álomba a haszontalan kölkeket a saját jó cselekedeteiről szóló történetekkel.

Mégis, a szamár a színpadon szakmai tartalommal is bír, bár némileg lájtosan. Valahogyan úgy, amikor a sofőr fölszólítja az utasokat, hogy fáradjanak a busz belsejébe, miközben ők egymás gallérja alá okádnak. Fájó, de ez így nem fog menni, mert amíg ezek a trónon vannak, addig imbecillis hülyéket öklendezik elő magából a rendszer tizenhat éves korukban közmunkára idomítva.

Közbevetésképp azért: tanítottam én a híg Kádár érában középiskolában, és mondjuk, amikor József Attila volt terítéken, akkor hagytam a jó francba a tanterv által előírtakat, és az 1937-es verseket mutattam meg, miközben a diákok kerek szemekkel bámulták a csodát, hogy jé, ilyen is van? Volt. Máma meg nincsen.

És azidőtájt senki egy büdös szóval bele nem pofázott a renitenskedésembe, mi több, föl sem jelentettek a tankerületnél – mert nem volt -, sőt, ki sem rúgtak. A szamárnak a színpadon ez a szakmai tartalma, amely ilyképp óhatatlanul politikai is, kedves Rétvári elvtárs, de beszélhet ezeknek az ember, úgysem értik, mert a talpaik éppen egymásra lépnek.

Az Orbán-imádatba teljesen belehülyült marhák valami egészen elképesztő, rózsaszínű világban élnek. Kiszelly “politológus” például szintén tegnap jutott erre a felismerésre, idézem: „Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció következetesen úgy próbálja magát pozicionálni, mint a mostani kormány és a miniszterelnök, Orbán Viktor ellenfele.”

Ezért neki fizetnek, és így sikerült folytatnia: „Ebbe beneveztek más pártok is, például a sípolással az Együtt. Nem csak beszélnek, hanem szimbolikus tevékenységet folytatnak. Gyurcsány Ferenc ezért már nincs egyedül abban, hogy szembemegy a kormánnyal.” Mindez a súlyos ráismerés a Kossuth néprádióban hangzott el.

Ez a méretes ökörség csak látszólag tér el a pedagógusok szamarától. Mindkettő arra példa, hogy a regnáló hatalom ilyen sípolgató, dúdolgató egyenmasszának látja azt a nyolcmillió embert, akit valamilyen delej okán foglyul sikerül tartania. Nem kívánom igazán, de ha egy nagyot rájuk ordítanának, akkor szaros gatyával menekülnének a svájci bankszámlájuk után a nép ellenségeiként pozicionálva magukat. (Én most akkor politológus vagyok?)

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!