Rováskacsa

Fonyódligetnél, a Balatonon a furmányos vadkacsák, avagy tőkésrécék (anatidae) nagy okosan testmelegükkel és mozgásukkal fenntartanak egy léket, egészen gyakorlatias okokból. Nincsen kedvük éhen veszni. Feltehetjük, hogy a tőkésrécék okos jószágok – mint ahogyan az összes állat leleményes, ha túlélésről van szó -, nem véletlenül lébecolnak tehát a Föld nevű bolygón már húszmillió éve – mármint a récék -, a miocén óta, ami vidám korban még Felcsútot is csak tengeralattjáróval lehetett megközelíteni, mert a stadion helyén mondjuk mosasaurusok vadászgattak, a szigeteken meg kapafogú őselefánt lesett bambán.

Ezt a múltba révedést azért abszolváltam, hogy bemutassam, több dolgok is vannak földön és égen, mint azt a nemzeti érzelmű bulvár írástudatlanok feltételezik. Attól hangos ugyanis a jobb sorsra érdemes magyar média, hogy a magyar kacsák leleményességén ámul az egész világ, pedig nem is nyugdíjasok, akik élvezik a rezsicsökkentés áldásait. Miheztartás végett azt is jegyezzük meg, hogy a récefélék családja szerte a Földön elterjedt, képviselői az Antarktisz kivételével valamennyi kontinensen előfordulnak, így túlélő ösztöneik másutt is létrehozhatnak kis tavacskákat, ha a szükség úgy kívánja.

A permanens identitás-válságban lévő igazmagyarok szerint ezek a kacsák azonban hungaricumok, akik kizárólag a NER áldásai miatt képesek keményen dolgozó kisember módján léket buherálni maguknak, ami így lehangoló álláspont. Ezek a récék annyira magyarok csupán, mint a sorosbérenc, globalista gólyák, akiket a migráns törökgyerek megvágott, a magyargyerek pedig gyógyítja. S miután így kihasználták fejlett egészségügyünk áldásait, hazaáruló módon legott útra kelnek, hogy valami busman kölöknek kelepeljenek aztán. Mint ahogyan a füsti fecske sem csak a magyar első osztályosnak ficsereg, hanem az afrikai látens menekülőnek, a szemét, mert ABC ott is van, és ott is zengő.

Ezekkel az ABC-kkel is csak a baj van. Miután a PISA teszt kiderítette, hogy felnövekvő korosztályunk nem igazán tud olvasni, a KLIK nevű hungarikumnak az a legfőbb gondja, hogy szerte az országban hol tanítanak rovásírást a jobb sorsra érdemes gyerekeknek. Bár csak e hét szerdán késő délután küldték körbe az erről szóló e-mailt, az intézményvezetőknek legkésőbb csütörtök reggelig kötelező volt adatot szolgáltatniuk. Ugyan arról mélyen hallgatnak, mi a rossebnek kérik ezeket az adatokat, de maga a rovásírás-oktatás is különös egy jelenség.

Mint ahogyan seggünkön a piros pötty, ez is azt hivatott bizonyítani, hogy a gyökereinket keressük veszettül. Van, aki a görög-latin kultúrában leli meg azt, és akad, aki ebben. Nem véletlen, hogy a NER 2015-ben magyar szabvánnyá tette a rovásírást, mint ahogyan a túró rudit is, amellyel Londonból csábítgatják haza a tékozló lelkeket. Tegyük azonban hozzá, hogy a rovásírás még Levédiában kialakult alakja, formája totálisan eltűnt, mert a honfoglalás sok dolga közepette nem maradt idő irkálni. Olyannyira nem, hogy amikor Cirill – aki a görög írásból megalkotta a szláv nyelvre alkalmas, őróla elnevezett cirill betűket (glagólica ABC vagy cirillika) – Metóddal együtt meglátogatta Árpád apánkat, ő maga és népe számára ezzel a külalakkal rendelt imát tőlük.

A cirillika fönnmaradt, a kagáni rovásírás huss, eltűnt. Ez, ami ma tananyag, csak a XII. században jött létre, ilyképpen pótlék, de már akkor sem volt jó semmire. A magyar írásbeliség kialakulásakor a magyarság már új kultúrkörhöz csatlakozott – köszönhetően a véres kezű Istvánnak -, ezért az okleveleket többnyire latinul, és latin betűkkel abszolválták, sőt, hogy kiteljesítsem majdani kiherélésem okait és indokait, azt is megjegyzem csöndben, hogy a manapság oly igen óvott kereszténységünk szent könyvét, a Bibliát sem rovásírással vezették be a köztudatba a szerencsétlen papok. Következésképp ez már akkor is anakronizmus volt, viszont nyolcszáz év múlva oktatják a magyar gyereknek a piacképes tudást hajszolva.

Röhej. Hobbi szinten, a bélyeggyűjtés mellett tanulmányozni ezt a betűkészletet nemes időtöltés volna, s ha a delikvens, aki ennek hódol, majd rovásírással leírja, hogy magyar kacsa, egyből kokárda nő a homlokán, és elindul liberálisra vadászni. Valahol itt tartunk most, amely szellembéli nívót Cang-csie – aki a kínaiakat örvendeztette meg az ő írásukkal – alélásával tudunk hűen ábrázolni, miszerint „a kísértetek sírtak, és gabona szállt a levegőben” – mármint, amikor megszületett a negyvenezer írásjel. Így keresi az új egység az elveszett magyarságát, és sehol sem találja, ellenben Bödöcs Tibor Londonban megmutatta, hol van.

„Fájdalmasan hatalmas, mély magyarsággal köszöntöm ribizliszemekként szétgurult hun-morzsalék népemet a Camden Town-i lángosostól a St. Thomas boncnokáig. Én, magyar ember, magyar férfi, magyar gerinchúros emlős, hím organizmus. Gyere haza, fiatal! Mert Magyarország a bicikliútnak az a része, ahol nem kell tekerni. Magyarország az, hogy nem koccintunk sörrel, hogy állva a Himnuszt, hogy hétfőre azt ígérték, kész lesz. A magyarságban a részvétel a fontos. Gyere haza, fiatal! Itt jut a legtöbb stadion egy Nobel-díjasra. Hol születik még ennyi olimpiai bajnok az éves csapadékhoz képest? Lehet, hogy vannak magasabb hegyek, mint a Kékes-tető, csak nincsen semmi értelmük. Mert nem az van, hogy nincs tengerünk, hanem, hogy nem kell! Gyere haza, fiatal! Többen vagyunk, mint a dánok, északabbra élünk, mint a görögök! A magyar nők, asszonyok szebbek, mint a bolgár férfiak. Gyere haza, fiatal! Apád nem bírja egyedül a szőlőt! A Bundás vedlik! Penészes a spájz! Ott volt a hely a földhivatalban, Imre bátyád helye. Te meg szoftvert fejlesztesz a King’s Crosson? Nézd meg anyád visszereit az Instagramon! Gyere haza, fiatal! Gyere haza, fiatal! Ne legyünk a bábok bábjai! Ne legyünk az új Irak kurdjainak cigányai!”