Rováskacsa

Fonyódligetnél, a Balatonon a furmányos vadkacsák, avagy tőkésrécék (anatidae) nagy okosan testmelegükkel és mozgásukkal fenntartanak egy léket, egészen gyakorlatias okokból. Nincsen kedvük éhen veszni. Feltehetjük, hogy a tőkésrécék okos jószágok – mint ahogyan az összes állat leleményes, ha túlélésről van szó -, nem véletlenül lébecolnak tehát a Föld nevű bolygón már húszmillió éve – mármint a récék -, a miocén óta, ami vidám korban még Felcsútot is csak tengeralattjáróval lehetett megközelíteni, mert a stadion helyén mondjuk mosasaurusok vadászgattak, a szigeteken meg kapafogú őselefánt lesett bambán.

Ezt a múltba révedést azért abszolváltam, hogy bemutassam, több dolgok is vannak földön és égen, mint azt a nemzeti érzelmű bulvár írástudatlanok feltételezik. Attól hangos ugyanis a jobb sorsra érdemes magyar média, hogy a magyar kacsák leleményességén ámul az egész világ, pedig nem is nyugdíjasok, akik élvezik a rezsicsökkentés áldásait. Miheztartás végett azt is jegyezzük meg, hogy a récefélék családja szerte a Földön elterjedt, képviselői az Antarktisz kivételével valamennyi kontinensen előfordulnak, így túlélő ösztöneik másutt is létrehozhatnak kis tavacskákat, ha a szükség úgy kívánja.

A permanens identitás-válságban lévő igazmagyarok szerint ezek a kacsák azonban hungaricumok, akik kizárólag a NER áldásai miatt képesek keményen dolgozó kisember módján léket buherálni maguknak, ami így lehangoló álláspont. Ezek a récék annyira magyarok csupán, mint a sorosbérenc, globalista gólyák, akiket a migráns törökgyerek megvágott, a magyargyerek pedig gyógyítja. S miután így kihasználták fejlett egészségügyünk áldásait, hazaáruló módon legott útra kelnek, hogy valami busman kölöknek kelepeljenek aztán. Mint ahogyan a füsti fecske sem csak a magyar első osztályosnak ficsereg, hanem az afrikai látens menekülőnek, a szemét, mert ABC ott is van, és ott is zengő.

Ezekkel az ABC-kkel is csak a baj van. Miután a PISA teszt kiderítette, hogy felnövekvő korosztályunk nem igazán tud olvasni, a KLIK nevű hungarikumnak az a legfőbb gondja, hogy szerte az országban hol tanítanak rovásírást a jobb sorsra érdemes gyerekeknek. Bár csak e hét szerdán késő délután küldték körbe az erről szóló e-mailt, az intézményvezetőknek legkésőbb csütörtök reggelig kötelező volt adatot szolgáltatniuk. Ugyan arról mélyen hallgatnak, mi a rossebnek kérik ezeket az adatokat, de maga a rovásírás-oktatás is különös egy jelenség.

Mint ahogyan seggünkön a piros pötty, ez is azt hivatott bizonyítani, hogy a gyökereinket keressük veszettül. Van, aki a görög-latin kultúrában leli meg azt, és akad, aki ebben. Nem véletlen, hogy a NER 2015-ben magyar szabvánnyá tette a rovásírást, mint ahogyan a túró rudit is, amellyel Londonból csábítgatják haza a tékozló lelkeket. Tegyük azonban hozzá, hogy a rovásírás még Levédiában kialakult alakja, formája totálisan eltűnt, mert a honfoglalás sok dolga közepette nem maradt idő irkálni. Olyannyira nem, hogy amikor Cirill – aki a görög írásból megalkotta a szláv nyelvre alkalmas, őróla elnevezett cirill betűket (glagólica ABC vagy cirillika) – Metóddal együtt meglátogatta Árpád apánkat, ő maga és népe számára ezzel a külalakkal rendelt imát tőlük.

A cirillika fönnmaradt, a kagáni rovásírás huss, eltűnt. Ez, ami ma tananyag, csak a XII. században jött létre, ilyképpen pótlék, de már akkor sem volt jó semmire. A magyar írásbeliség kialakulásakor a magyarság már új kultúrkörhöz csatlakozott – köszönhetően a véres kezű Istvánnak -, ezért az okleveleket többnyire latinul, és latin betűkkel abszolválták, sőt, hogy kiteljesítsem majdani kiherélésem okait és indokait, azt is megjegyzem csöndben, hogy a manapság oly igen óvott kereszténységünk szent könyvét, a Bibliát sem rovásírással vezették be a köztudatba a szerencsétlen papok. Következésképp ez már akkor is anakronizmus volt, viszont nyolcszáz év múlva oktatják a magyar gyereknek a piacképes tudást hajszolva.

Röhej. Hobbi szinten, a bélyeggyűjtés mellett tanulmányozni ezt a betűkészletet nemes időtöltés volna, s ha a delikvens, aki ennek hódol, majd rovásírással leírja, hogy magyar kacsa, egyből kokárda nő a homlokán, és elindul liberálisra vadászni. Valahol itt tartunk most, amely szellembéli nívót Cang-csie – aki a kínaiakat örvendeztette meg az ő írásukkal – alélásával tudunk hűen ábrázolni, miszerint „a kísértetek sírtak, és gabona szállt a levegőben” – mármint, amikor megszületett a negyvenezer írásjel. Így keresi az új egység az elveszett magyarságát, és sehol sem találja, ellenben Bödöcs Tibor Londonban megmutatta, hol van.

„Fájdalmasan hatalmas, mély magyarsággal köszöntöm ribizliszemekként szétgurult hun-morzsalék népemet a Camden Town-i lángosostól a St. Thomas boncnokáig. Én, magyar ember, magyar férfi, magyar gerinchúros emlős, hím organizmus. Gyere haza, fiatal! Mert Magyarország a bicikliútnak az a része, ahol nem kell tekerni. Magyarország az, hogy nem koccintunk sörrel, hogy állva a Himnuszt, hogy hétfőre azt ígérték, kész lesz. A magyarságban a részvétel a fontos. Gyere haza, fiatal! Itt jut a legtöbb stadion egy Nobel-díjasra. Hol születik még ennyi olimpiai bajnok az éves csapadékhoz képest? Lehet, hogy vannak magasabb hegyek, mint a Kékes-tető, csak nincsen semmi értelmük. Mert nem az van, hogy nincs tengerünk, hanem, hogy nem kell! Gyere haza, fiatal! Többen vagyunk, mint a dánok, északabbra élünk, mint a görögök! A magyar nők, asszonyok szebbek, mint a bolgár férfiak. Gyere haza, fiatal! Apád nem bírja egyedül a szőlőt! A Bundás vedlik! Penészes a spájz! Ott volt a hely a földhivatalban, Imre bátyád helye. Te meg szoftvert fejlesztesz a King’s Crosson? Nézd meg anyád visszereit az Instagramon! Gyere haza, fiatal! Gyere haza, fiatal! Ne legyünk a bábok bábjai! Ne legyünk az új Irak kurdjainak cigányai!”

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum