Kilincset nyomkodni

Hadházy Ákos LMP-s társelnök német televíziósokkal sértegette a rezsim törvényét több mint egy éve a vezér szülőfalujában, mert nem átallották bekapcsolni a rohadt kameráikat, amikor pedig hármas számú terrorfokozat volt érvényben az országban, hogy a fogdmegek azt csináljanak, amit csak akarnak.

Így is tettek, letaperolták őket, amit a bűnözők motozásként érzékeltek, pedig csak ruházatátvizsgálás történt, hogy nincs-e tengeralattjáró a gatyájukba rejtve. A Pintér-gárda szerint veszélyeztették a közbiztonságot, mert a négy személy megpróbált bejutni Orbán Viktor ingatlanába „oly módon, hogy a kiskapu kilincsét nyomkodták, miközben az eseményről felvételt készítettek.”

Az „eseményt” a vezér stadionjának biztonsági őrizői észlelték a kameráikkal. Mint az köztudott, a létesítmény, ahol egyetlenünk olykor-olykor magában szokott futkorászni, ott terül el a budija tövében. A Kerberoszok látták állítólag a nyomkodás tényállását, ami viszont hogy, hogysem, a biztonsági kamerák felvételeiről huss, eltűnt.

Hadházy szerint egyébként nem nyomogatták a kilincset, és nem próbáltak bejutni Orbán házába, de a rendőrség szerint önmagában ez a cselekmény is „a közrend, közbiztonság veszélyeztetésére, szabálysértés vagy bűncselekmény elkövetésére utalt”, miközben terrorveszély is volt, különben is, a rendőri intézkedést az is indokolta, hogy „a négy fő közül három fő külföldi (német állampolgár)” volt.

Ez egy pitiáner történet, amely viszont a rezsim eszenciáját mutatja. Az új földesurak minden energiáját elszívja, hogy a lopások módszertanát kidolgozzák, és azokat foganatosítsák is, ezen dolgoznak guvadt szemekkel szuszogva reggeltől estig, éjjel és nappal. Ezt nevezik kormányzásnak, amihöz nekik díszletként egy szürke masszára van szükségük, amely halmazt keményen dolgozó kisembernek hívnak, akitől elvették a gondolkodás képességét.

Ebbe a „talpaik egymásra lépnek” idillbe nem fér bele, ha valaki kilóg a tornasorból, Felcsúton kamerát kapcsol, vagy ami minden határon túlmegy, járdahibákat föstöget szivárványszínűre, és ilyenek. Az efféle kilengésektől zavart éreznek az erőben, és idegesek lesznek. Mindannyian ismerhetjük a rohadt legyeket, akik minduntalan az ember képibe röpülnek, és elhessegetni őket lehetetlen.

Ilyen lehet minden apró csínytevés a csinovnyikok számára. Miután higgadt elmével beláthatjuk, hogy leváltani ezeket hagyományos úton szinte lehetetlen, mert nincs ehhöz nekünk megfelelő ellenzékünk, a véres forradalom meg nem opció, az ellenállás apró köreinek a piaci légy taktikáját kell alkalmazni. Apró gólokkal megzavarni az ellent, így kergetve az őrületbe őt.

Erre a belátásra azért kell eljutnunk, mert a rendszer hetedik esztendejébe fordulva végleg kiderült, hogy itt, minálunk nem jobb, bal vagy akármilyen oldalak szembenállásáról van szó, hanem kulturális különbségekről. Ez pedig nem abban nyilvánul meg, hogy ki tud értekezni a táguló világegyetem és a sötét energia zűrös kapcsolatáról, hanem, hogy ki képes még vigyorogni abban a csikorgó fogú kaszárnyában, amelyet Magyarországnak neveznek.

Hogy azért mégis a tehetséges kupakos bagázs orra alá dörgöljünk valamit, Kierkegaard – aki nem tankerületi igazgató – azt kérte az istenektől csupán, hogy mindig legyen vele a nevetés, Füst Milán pedig – aki meg nem rezsibiztos – életvezetési tanácsként annyit mondott: Légy nagyvonalú! Ha ezt a két tulajdonságot elsajátítjuk nyomorúságunkban, és még a kilincset is nyomkodjuk permanensen, meg fognak zavarodni. Így kell elhordani a piramist kövenként.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum