Olyan felemelő megtapasztalni, ahogyan kitartó törekvések nyomán kies hazánk elátkozott lakóin úrrá lesz a paranoia. Mint ahogyan szilveszter napján is, amikor délután öt óra múltán, egyszóval, amikor a leples sötét a városra ereszkedett, következésképp eljött a bűnök ideje, taxit hívtam a ház elé, hogy közlekedjek.
Ilyenkor kimegy az ember az utcára, és várakozó álláspontra helyezkedik, a jobb lábáról a bal lábára váltakozva nehezedvén, hogy föl ne boruljon, meg hát a hideg miatt is pláne. Nem hiszem, hogy migráncsforma volnék, gesztenyebarna hajammal, valamint tisztes ősz bajuszommal, kezemben nejlonszatyorral, amiben még egy nyamvadt kalasnyikov sem fér el.
Az utca, ahol lakok, az sem a város peremén terül el, két perc a Fő tér, oldalvást piac, szóval a népek mennek rajta ide-oda gyakorta, és még csak a szél sem fútt, hogy gyanús, nyikorgó hangokkal félemlítse a jódógos, jómunkásembert. Maga a béke ez itt, ahol még csak egy megveszekedett hajléktalan sem jár és kel, hogy riadalmat okozzon a keresztényi szívekben.
És most, hogy így elmeséltem az életemet, nézzünk valami vidám dolog felé, ami az én ácsorgásom volna, taxira várván. Máma már másodika van, és voltaképp még most sem tértem igazán magamhoz a szürreális történések után, ami így volt. Szóval két perce várok a taxira, amikor mögöttem fölpattan az ablak, és ezt hallom:
– Maga meg mit csinál itt?
– Várom a taxit.
– Itt kell várni a taxit?
– Ide hívtam, itt várom.
– Hogyan hívta?
– Telefonon.
– Mikor jön?
– Ha én azt tudnám.
Öregasszony volt, vagy nem is tudom. Nőnek nevezhető, lesett. Arra vártam, hogy rám hívja a rendőröket, de csalódnom kellett, viszont nem hagyott magamra egy percre sem. Mondom, szilveszter napja volt, a taxi sokára jött. Álltam, ő pedig lihegett a nyakamba az ablakból, így telt az idő reménytelenül.
– Na, jön már. – Ezt állapította meg, helyzeti előnyben volt ott a magasban, és csak akkor húzta be a fejét, és zárta be az ablakot, amikor engemet elnyelt a gépjármű, és hirtelen az addig bennem munkáló indulat átcsapott végtelen szomorúságba, mert sajnáltam ezt a nőt.
Milyen ótvaros szar lehet így élni, rettegésben a függönyök mögött, örökösen az utcát figyelve, honnan jön a veszedelem. De az is biztos volt abban a pillanatban, hogy ez a szerencsétlen nem ön-, és jószántából reszket a körötte lévő világtól, hanem, mert ilyenné tették neki. Félelmét fokozta és fokozza minden egyes kék plakát, minden egyes rohadt híradó, és kormányzó erőnk manapság divatos összes megnyilvánulása kerítésekkel, TEK-es tankokkal, egyebekkel. Visszaszóltam volna neki, hogy a rinyás életét köszönje miniszterelnök úrnak, de a taxi már messze járt, és fölösleges is lett volna ott, ahol a fortélyos félelem igazgat. Így köszöntött reánk az új, vidám esztendő.
Vélemény, hozzászólás?