Hiába a szándék, hogy karácsony ürügyén az ember elandalodik, és lelkében csilingelő dalokat dúdolgat napestig, ha a rögvaló ezt felülírja. Mert a betűk történetekké állnak össze, a történeteket pedig el kell mesélni.
Most épp azt mondják ezek a betűk, hogy kormányunk Jézus nevében negyvenmilliárd pénzt vont el a rokkantsági, rehabilitációs ellátásoktól, a települési önkormányzatok egyes szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatásától, a támogató szolgáltatásoktól, közösségi ellátásoktól és az utcai szociális munkától.
Az intézkedés dátuma – csakúgy, mint a miniszterelnök úr dolgozószobájára szánt három és félmilliárdról rendelkező – december 22-e. Mindez, ha épp nincs is szoros összefüggésben, jelzés értékű mégis. Azt mutatja, hogy kire nincsen szüksége a munka alapú társadalomnak. A rokkantak már régóta szálka miniszterelnök úr szemében, ők nem testnevelnek minden nap, nem menetelnek nótaszóra, és nem esznek zacskóból építkezések tetején munkásosztály-béli társaikkal.
Élhetetlen banda, annyit is érnek. Egyelőre még nem tereljük drótkerítés mögé őket, mint a hajdani birodalomban, csak kitesszük őket a hegyre, hogy boldoguljanak. Spártában is így ment ez. Humánusak voltak ők is, a közhiedelemmel ellentétben nem hajigálták a kölkeket a mélybe, hanem csupán szelíden a sziklára helyezték a delikvenst, így adva neki jámbor esélyt.
Ha jól belegondolunk, a hülye spártaiak Istent játszottak, amit meg is tehettek az ő korukban, ezer évekkel ezelőtt. Az Olümposzon annyi heverészett közülük, hogy valamelyik csak-csak megszánta a gőgicsélőt, viszont ezeknek, akik ilyen rendelkezéseket hoznak szenvtelenül, állítólag csak egy van. Illetve egy sem.
Kitetszik, hogy nem csak a rokkantakról van szó, hanem, mint a lista, amely mutatja, ki nem érdemes a támogatásra, az utcán élőkről, illetve bővebben minden olyan másodrangú állampolgárról, aki így vagy úgy, de gondoskodásra szorulna.
Viszont ilyen Orbán úr országában már nem létezik, mint tudvalévő. Szegénység sincsen, több ezren csupán azért álltak sorban órákat egy tál meleg ételért, hogy miniszterelnök urat rossz színben tüntessék föl. Senkit nem hagyunk az út szélén, mondta valaha egyetlenünk, és azt kell mondanunk, hogy de bizony, ott hagyjátok. A Taügetoszt a korabéliek apothetai-ként is emlegették, amely annyit tesz: a kitevés helye. Most látom, hogy ez lett kies honunk új elnevezése a szakirodalomban. Apothetai: ha fölvonulnak nemes sportolóink az általunk rendezett olimpián, akkor elsők lehetünk így a betűsorban. Jó lesz.
Vélemény, hozzászólás?