Van nekünk az elektromos térben egy Alexünk. Ő kisfiú volna, és ebbéli minőségében írt egy levelet a Mikulásnak vagy a Jézuskának (tök mindegy), hogy mit szeretne. Egyáltalán nem voltak nagy vágyai az Alexnek, és mégis, a minimál projekt miatt is rettegnie kell neki, és a családjának, idekopírozom, hogymért: „a falubeliek hangos gúnyolódásának a céltáblái lettek, vannak, akik az ablakuk alatt ordibálnak, ugyanis előre irigylik azokat a dolgokat, amiket a család szerintük ezek után kapni fog.”
Alex vágyai teljesen véletlenül kerültek a facebook-hiénák elé, és mégis elszenvedi, amiből vétetett védtelenül: „szegények, olyannyira, hogy tej helyett is csak lisztes vizet kapnak a gyermekek”. És ekkor jönnek a falubéliek az eltátott szájaikkal. Ez a tempó évezredes, és érthető a halászó-vadászó-gyűjtögető közösségben, ahol a nyomok szerint újra vagyunk az új egység hetedik évében. Lerohan a horda, mert a bordákon még látszik némi hús.
Nem védem én az Alexet, és eszem ágában sincsen a falusi farkasokat bántani szóval, tettel, vagy mivel nem, amit mond a galeri írása. Azt hiszem, Sheldon anyja kell legyek. Ő előadta a komilfót, és kijelentette, hogy odatartja a másik orcáját is, viszont, ha otthon volna, akkor már keresztüllőtte volna ezt a kibaszott némbert. Ezt most varázsló kezeimmel tettem ide, ilyképp a „kibaszott némber” meghatározás a szellem teljes szabadságát élvezi, azaz mi vagyunk. Te is éppen, csukd be a szájadat!
Meg elsősorban persze a’zOrbán. Nincsenek nekem herótjaim vele kapcsolatban, de azt csak nem tagadhatja el, hány és mennyi Alex jár a kukára, bár ez Budavárából nem látszik. Máma reggel ötkor belém szállt a szentlélek, mert elfogyott a cigim, és tudtam, hogy a piaci árus ilyenkor már nyitva van. Úgy is volt. És láttam ott éltes Alexeket az életüktől megvert arcukkal, most pedig éppen utálom magam, hogy rózsaszín macskaképp nyüszögök. Mentségemül: nem kértek némi aprót. Inkább nekem gyűjtöttek volna tán, de ez nem e dolgozat témája.
Viszont ezt is meg kell tenni, nem lehet mindig hűdeokos a ‘zember, mert köröttem sem ez a módi. Az új egység a rózsaszín fluimucilábelt tekinti etalonnak, amibe aztán belehülyül a polgártárs. Ez sem vád, ez is csak úgy van. Most ott tartunk a nyugat alkonyában, hogy választani szükséges: kit szeressünk nagyon a szívünkkel, a pancser Alexet, vagy a gyógyszeres robotot, hogy „demiért”. Egyszerű eldöntendő kérdés az egész, szaralak vagy, illetve nem igazán. Arcátlanul ravasz dilemma ez, viszont föl van toszva a stelázsira védhetetlenül: „demiért.” Ez áll ott az út szélén.
Vélemény, hozzászólás?