Vadak közé vetnek

Ezt kaptam egy aggódó polgártárstól (sic!):

„SOSEM TUDOD A MAGYAR LELKET MEGFEJTENI MERT LÁTHATOAN NEM VAGY MAGYAR ÉS LELKE PEDIG SÖTÉT ISTENTAGADO. BIOZONYOS VAGYOK HOGY ESTE LEFEVÉS ELÖTT FELZAKLATOTT LIBERÁLIS ÉNED KAPSZKODNA VALAMIBE,GYAKRAN PESIG SIRÁSRA VAGY HAJLAMOS MERT MÉG MEGMAGRASDT LEKISMERETTED EGY DARABJA TILTKOZIK ÉLETED ÉS FEFOGÁSOD ELLEN. TÉRDLEJ LE EGYSZRE KÉRJ BOCSÁNATOT KÁRHOZTRA INDULT LELKEDÉRT,VULGÁRIS SZÖBEGEIDÉRT,NEMZETBELLENI GYÜLÖLETEDÉRT. VALAH BIZTOS KAPCSOATBA KERÜLTÉL A HITTEL, HA MÉSKOR NEM, HÁT KISGYERKKORBAN.LÉGY HIVÖ,CSAK EGYSZER,CSAK EGYETLEN EGYSZER IMÁDKOZZ HA MÉGTUDSZ IMÁT…VAGY SAJÁT SZAVAIDDAL VONJ VISSZA MINDENT AMIT ROSSZNAK ITÉLSZ. ÉN SZÓLTEM.SOSEM LESZ KÉSÖN MEGBÁNNI AZ ÉLETET,ÉS VISSZATALÁLNI ISTENHEZ,ÉS NEMZETHEZ.”

71889_587185_1000x700Megszívlelem, és este istentagado nem magyar lelke felzaklatottan letérdel lefevés elött, mert sötét és liberális, meg biozonyos, belekapaszkodok sirásra hajlamos énemmel a függönybe, és kárhozatra indult lelkem gyűlöletével keresem a kisgyerekkorban hivö valah meglévő nemzetbelleni méskort. Közben megbánom az életet, visszatalálok ez elveszett nemzethez, és tiltakozok a szöbegeim valah kapcsolatba kerülve. Rájövök, hogy sirásra hajlamos vagyok, vulgárisan mindent rossznak itélek, és saját szavaimmal visszavonok mindent, mert megmarasdt a lekiismerettem. Ez a felfogásom nekem, viszont mégis elveszek.

Ezt pedig egy másik polgártárs küldte, de ő nem aggódik értem:

„Te erkölcsileg a László Petra körme alatt lévő piszokhoz sem érsz fel, és ígérem, amint rend lesz ebben az országban (idő kérdése, és rend lesz…) egy népes szíriai családdal fogom összeköltöztetni a feleségedet és a gyerekeidet. Minden be lesz kamerázva, és Való Világ módjára, élőben nézheted majd a kálváriájukat. Aztán pár hét múlva, mivel Ők valószínűleg nem tehetnek arról, hogy te hülye vagy, Őket kihozom, és téged raklak be a vadak közé. Kicsit hagylak “megbarátkozni” az agyon ajnározott kedvenceiddel, majd miután a végbélnyílásod már kellően tág lesz, megkérdezem, hogy mi a véleményed erről a “szerencsétlen, polgárháború által üldözött, sokat szenvedett, de alapvetően szeretetre méltó” népről. De ne reménykedj! Téged nem hozlak ki…”

Most ezekre varrogatom a gombot, s ha már nem lehetek László Petra körme alatt piszok, leszek hát papucs orrán pamutbojt.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!