Палата № 6 – Színműtorzó

A játszóhely:
Kopott kórterem, mállik a vakolat, az ágyak mellett penészes foltok. A rácsos ablakon ferdén süt be a Nap, a nyolcágyas szobában négy férfi fekszik kórházi pizsamában. O. Viktor, fejlett, túltáplált férfibeteg, szemei táskásak. R. Antal, cingár, szőke férfi, zavart tekintettel, rajta látszik meg leginkább a baj. Sz. Péter, kakastaréjt visel, szemüveges, pökhendi alak. K. Lajos, jámbor tekintetű ápolt, akin megmutatkozik, hogy semmit sem ért. Mind a négyen rezignáltan nézik a plafont.

O. Viktor hirtelen felül, és elkiáltja magát: – Fegyverbe, fegyverbe a kerítéshez, én tekem, itt vanak a migráncsok, viszik a munkát, erőszakolják a drága Anikót, a kicsi Récsölt. Már a budi tövében vannak a rohadékok, üssed, rúgjad, vágjad! – Hirtelen elcsuklik a hangja. – Népszavazás. – Ezt nyögi, és lehorgasztja a fejét.

tebolydaK. Lajos nem érti, de megszólal a hirtelen csendben: – Az a legveszélyesebb, ha valaki máshonnan jött, de itt született.

O. Viktor föleszmél: – Mit beszél maga?

K Lajos: – Nem tudom, csak jönnek elő a szavak.

R. Antal is bekapcsolódik: – Magát miért hozták be?

K. Lajos: – Mert mindig kupakokkal álmodok.

R. Antal: – Mikkel? – Hirtelen körülnéz. – Hol a táskám? Hová tették a táskámat? Én édes kis Vuittonom. Maga lopta el. – Fordul
Sz. Péterhez, és rámutat. – Maga.

Sz. Péter: – Ne pofázz köcsög, mert berendellek.

R. Antal: – Mit csinálsz, aranyom? – Vált hirtelen tegeződésbe ő is. Innentől indulattól függően tegezik vagy magázzák egymást az ápoltak.

Sz. Péter: – Berendellek, már mindenkit berendeltem az egész rohadt világból, te is jöhetsz. Vagy kapsz egy jegyzéket, egy cáfolatot, parasztgyerek.

R. Antal: – Ki a paraszt? Futsalos köcsög. – Béka-szerű szemei még jobban kigúvadnak. – Vegyél kötvényt, hülyegyerek!

Csönd lesz hirtelen, amit O. Viktor ábrándozó suttogása tör meg: – Vlagyimir, galambocskám, galuska galagonya. – Dúdol. – Szeretem a dácsád illatát. – Mindenki elgondolkozik.

O. Viktor megint megszólal: – Mi volt azokkal a kupakokkal?

K. Lajos hebeg, de úgy mondja, mint a leckét: – Inkább az áruk, a szolgáltatások adóztatását jövedék esetében, fémkupak esetében, amelyek termékdíjként jelentkeznek, és azok ilyen környezetvédelmi szempont, hogy a fémkupakoknak az ügyében fellépve próbáljuk meg ezt a szemléletet csökkenteni, tehát egy sor olyan adóintézkedést fogadtunk el, amelyik alapvetően nem érinti az emberek mindennapi életét.

O. Viktor: – Hülye vagy te Lajos, csak nekem van a seggembe is fejem. Tudsz még ilyet?

bigmanK. Lajos erősen gondolkozik, majd suttogva mondja: – A tusz..ööö…a huti tuszu…ööö..a tusz a tuszi huti, nem tuszi, hutu …

O. Viktor: – Mit tuszulsz itt össze?

K. Lajos: – A perdöntő az, hogy érvényes… Nem! Vagy igen! Tehát akkor… össze vagyok kavarva, segítséget kérek, az MTI tudósítójától. Összezavart. Várjatok, várjatok!

O. Viktor: – Hosszan ránéz, majd elborul ő is: – Kisvasút. – Ezt mondja minden bevezetés nélkül, majd hozzáteszi. – Huhhú, kis gőzösöm. Grácba’ azért jobb volt.

Sz. Péter megint elemében érzi magát: – Folytassa csak, Lajos! Hogy is van azokkal a kupakokkal?

K. Lajos önérzetes lesz hirtelen: – Nem tudna valami olyan kérdést feltenni, amire pozitívan lehet válaszolni? Az fog történni, hogy én nem erre a kérdésre válaszolok egyáltalán. De azt nekem szabad. Ön azt kérdez, amit akar, én meg arra válaszolok, amire akarok.

Sz. Péter: – Ne pofázz, szarházi, téged is berendellek. – Csönd lesz újra.

R. Antal lassan magához tér, és ábrándos, gülü szemekkel ölelgeti a párnáját: – Cili, Cilikém, drága üzletasszonyom.

O. Viktor lesajnálóan megszólal: – Üzletasszony, ja. Látná csak az én Lőrincemet, mindent megvesz nekem, amit csak akarok, olyan tehetséges, Isten, meg az én segedelmemmel. – Gondolkozik. – Meg szorgalmas is, nagyon. Stadiont is tud, dögivel.

Sz. Péter fölhorkan: – Mindig az a rohadt stadion. Csak a futsal, csakis.

Értetlenül néznek, amikor R. Antal elpityeredik: – Engemet mindenki bánt. – Csorog a könny a guvadt szemeiből.

O. Viktor nyugtatgatja: – Nem baj, aranyom, attól csak erősebb leszel, mint a kisvasút. Azt is báncsák, de ettől csak egyre hosszabb az. Megnyúúlik. – Hirtelen elfelejti, hol van, és K. Lajoshoz fordul. – Gyúrunk, vazze?

K. Lajos riadtan néz, de azért felel. – Gyúrjunk, vazze!

O. Viktor barátkozva mondja, de látszik rajta, nem tudja, hol van: – Mint ön is tudja, az első találkozásunkkor rosszul indult a kapcsolatunk, amikor ostobának neveztem. Szeretném elmondani, hogy hiba volt rámutatnom. Huhhúú, harcolunk.

abszurdK. Lajos is elérzékenyül, már ketten pityeregnek R. Antallal.

Sz. Péter lesajnálóan megjegyzi: – Töketlen banda. – Majd dalra fakad: Voltam Keleten, jártam Nyugaton, déli legelőn, északi ugaron, sorstalan utakon fejvesztve kutatom őt. Nem tudom, hol lakom.

O. Viktor fölsóhajt: – Hogy a talpaid lépnének egymásra, barom.

Sz. Péter sziszeg: – Berendellek.

O. Viktor: Persze, aranyom. Aztán hová?

Sz. Péter: – Szép házam van nekem sok szobával, jakuzzival, szaunával meg medencével, az apukám vette.

R. Antal egy pillanatra fölélénkül: – Nekem is van lakásom, és mindig csak növekszik, nem értem. – De rögtön visszazuhan az apátiába. – Cilikém, kötvényem, ó, én édes helikopterem, drága Vuittonkám.

K. Lajos csak ábrándozik tovább: – A fémkupakoknak az ügyében fellépve próbáljuk meg ezt a szemléletet csökkenteni. – Fölnéz, és látszik, hogy máshol van.

O. Viktor elordítja magát: – Vacsoracsata! Mit ad nekünk máma a drága Zeffa? Kolbászt, sokat? Kisüstit?

Sz. Péter harci kedve is lelohad: – Egy mackósajtot, meg fél zsömlét.

Hirtelen mind a négyen megrémülnek, nézik egymást meredten, amikor nyikorogva nyílik az ajtó.

Megjelenik H. Péter, az ápoló. – Ha bezárjátok vasárnap a boltokat, a főnéni süt nektek rántott csirkét.

Hipnotizáló szemekkel néz, és megismétli, hosszan: – Rááántott csirkét. – A négyek nyálcsorgatásba kezdenek, pizsamájukkal törölgetik a szájukat.

Föltűnik a háttérben N. Szilárd, és intőn hozzáteszi: – Ügyeljetek a görög-latin műveltségre! – És még ezt suttogja. – A rezsi minden előtt.

Sz. Péter még egyszer megélénkül: – Nem akarnak csatlakozni? Hely az van, bőven.

O. Viktor is kivirul újra: – Huhhú. – Ezt kiáltja, és igazgatni kezdi a párnáját.

(Függöny)

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!