A NatGeo és a lélek mélye

Érdekes egy hely ez a Föld nevű bolygó, rajta Magyarországgal, s benne a seggükön piros pöttyöt viselő magyarokkal a Tejút peremén, ahogyan irdatlan sebességgel száguldanak együtt az ismeretlen semmibe, Isten karmai közé. Sok minden történik ebben a pillanatban is, ami egyáltalán nem kavarja föl a különös magyar ember ábrándos lelkivilágát.

A nagy vízen túl momentán egy félőrült kőbunkó került hatalomra, amely esemény már csak a káoszelmélet és a pillangó-effektus okán is hatással lesz Józsi-jómunkás minden napjára, de ez őtet egyáltalán nem érdekli. Kicsit közelebb gyilkolásszák a népeket, háborúba ájulnak a városok, csecsemők fröccsennek szét páncélököltől, nőket erőszakolnak, embereket fejeznek le, menekülők vesznek a vízbe szép csöndesen.

hubble-opener-615Józsi-jómunkás baszik rá, magunk közt szólván. És az sem érdekli, hogy kilopják a talpa alól a földet, jobbágysorba taszítják, megeszik a kölke jövőjét, miközben az anyja a kórház penészes falai között pusztul el valami fertőzésben. Sok mindent lehetne még sorolni, ami alkalmas volna arra, hogy Józsi-jómunkás fölhorgadjon csöppet, de nem. És nem azért, mert itt minálunk mindenki bódhiszattva volna. Ez valami egészen más.

A magyar fajtának kialakult egy egészen sajátos komfortzónája. Ez, mint tudjuk, azon viselkedésminták összessége, amelyek között az ember szorongás-mentesen tud mozogni, és anélkül tudja megválasztani cselekvéseit, hogy kockázatot vállalna. A komfortzóna tehát az a kényelmes, jól bevált mód, ahogy eddig is élte az életét Józsi-jómunkás, ahol a tudatalattija biztonságban érzi magát, mert tudja, hogy ha eddig nem érte baj, ezután sem fogja.

Mindez erősen leszűkíti a mozgásterét, és nem utolsó sorban az alattvalói tudatát, amibe – úgy látszik – a napi rutinon kívül nem sok minden fér bele. De a Nat Geo igen. Vagy a Nat Geo Wild. Meg a Fox. A Telekom bejelentette, hogy januártól ezek nem láthatók majd a dobozban, helyettük mondjuk Timi nagyasszony fánkjait meg csöcseit mutatja a televigyor. Ez ütötte át a Józsi-jómunkások ingerküszöbét.

Kölykeit védő anyatigrisként ordítottak föl, a Telekomot folyamatosan bombázták a közösségi médiában, meg telefonon és e-mailen is, sőt, még petíció is indult a változások ellen. Meghátrált tehát a nagyhatalmú szolgáltató, és továbbra is lehet lesni az oroszlánok üvöltését vagy a lődözéseket meg az autós üldözéseket, amelyek esténként segítenek abban, hogy Józsi-jómunkás elfeledhesse, hol is él valójában.

nageIlyen elemi ösztön akkor tört még elő belőle, amikor – mint emlékezhetünk rá – az internetjét akarta megpiszkálni a hatalom. Magasra tartotta hát a mobilját, elfoglalta a hidakat, és akkor is győzött, mert veszélybe került a hermetikusan elzárt kuckója. Mindez nem tanulságok nélkül való. A Népszabadság legyalulása nem érdekli a Józsi-jómunkást, ha a bulvármocsok szűnne meg, ami termék napi tápláléka neki, egyből meglenne a baj.

Ha most én az ellenzék Finkelsteinje lennék, akkor innék egy kakaót, és ráfognám az Orbánra. Mert tudnám, hogy elvont eszmények, úgymint demokrácia, sajtószabadság, meg ilyenek, egy csöppet sem érdeklik a népet. Mindezekre szarik, ám ha a kedvenc műsora vagy a fröccse kerül bajba, akkor fölemeli a seggét.

Le kell tehát süllyedni fideszi szintre, amely brancs hat évet tudott sikeresen abszolválni két jelszóval: rezsicsökkentés, illetőleg migráncsok. Szélesebb horizontra a jómunkásembernek szüksége nincsen, viszont ez máshol is így van. Ezt az usákoknál történtek is mutatják, valamint a Goebbelsig visszanyúló történelmi tapasztalat. Ilyen egyszerű a világ. Pont, pont, vesszőcske, készen van a fejecske. Semmi más nem játszik.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum