Már hosszú ideje ácsorog az ország – illetve Orbán – abban a srapnelesőben, amelyet nem csak az Unió, hanem minden jó érzésű ember zúdít rá. Ez kettős irányú. Egyrészt megkérdőjelezik a magyarok emberségét, jobban mondva az országét, és elsősorban annak vezetőjéét, ahol állatokként bánnak a menekülő emberekkel a szögesdrótok tövében. Másrészt azon morfondíroznak, hogy érdemes-e pénzt adni annak a bagázsnak, amely a szolidaritás legkisebb jelét sem mutatja.
Ez az egész história már kezd ráégni a rezsimre, hajszálon múlik, hogy kiakadt manusok – lásd olasz miniszterelnök – megvétózzák az országnak jutatott euró-milliárdok utalgatását, s ha ez bekövetkezik, akkor nem csak a jobban teljesítő gazdaság zuhan össze egyetlen pillanat alatt, hanem – ami orbáni szemszögből még nagyobb gond lehet – nem lesz mit ellopni. S miközben magyarázzák az elégtelent, egészen elképesztő dolgokat állítanak, így zuhanva bele a – khm – valótlanságok sűrű mangrove-erdejébe.
Az új egységnek minden mindegy, a kívül rekedteket érdekli csöppet Manócska meséje. Minálunk állítólag kopt keresztények élvezik az ország vendégszeretetét, csak nem tudni, hol. Ilyen embereket senki, sehol nem látott, mint ahogyan százezer ukránt sem. Pedig itt kéne lenniük, ha egyszer Orbán Viktor azt mondja, mert mondja. Jelesül, hogy hazánk az orosz-ukrán háború idején már teljesítette kötelességét, százezer ukrán menekültet fogadott be. Ezért az egyik éppen ledarálandó lap munkatársa ukrán-nézőbe eredt a héten, amíg még teheti.
De egyet sem talált a magyar ugaron, pedig még gukkert is vitt magával, és szakszerűbben használta, mint annak idején az áldott Hende miniszter úr. Minálunk nemhogy arab-néger, de még egy rohadt kárpátaljai menekült sincs egy darab sem. Ők inkább otthonról szavazgatnak, mert még ahhoz sem kell idejönniük, ők a levélmenekültek, akik tényleg kivételezett bánásmódot kapnak. Jobban figyel rájuk a rendszer, mint saját állampolgáraira, de eltérített a mesélő hév. Viszont nincsenek itt. Ez ziher.
Új legenda is született a héten, amely arról szól, együttérző hazánk több százmilliárd forintot fordít arra, hogy teljesítse a szolidaritás kötelezettségéből fakadó nemzetközi feladatait. Ezt Magyar Levente álomtitkár úr mesélte. Elmondta, hogy Magyarország humanitárius-fejlesztési segélyekkel, vissza nem térítendő és kedvezményes hitelekkel, valamint más, globális szerepvállalással vesz részt nemzetközi kötelezettségeinek teljesítésében.
Példaként fölhozta, hogy nemzetközi fejlesztési-humanitárius segítségnyújtásra jelenleg harminckét millió eurót költ Magyarország, Afganisztánnak ötmillió eurót juttatott. Oktatási, egészségügyi, kulturális és szociális programokra csaknem kétmillió eurót fordít, valamint több milliárd forintért vállalja át kárpátaljai gyerekek kötelező védőoltásának költségeit. Kötött segélyhitel formájában pedig százmilliárd forint értékben garantálnak forrásokat többek között Indonéziának, Afganisztánnak, Vietnamnak, Koszovónak és Mongóliának.
És ezen a ponton világosodott meg az elme, egycsapásra odalett a legenda. Ezt a Koszovót ezt kár volt megemlíteni, nagyon kár. Pár héttel azután, hogy kiderült, a magyar kormány negyvenmillió euró kamatmentes kölcsönt ad a koszovói nemzeti stadion felépítésére Pristinában, azzal a feltétellel, hogy a létesítményt egy magyar cég építheti fel. Ez az emlegetett kötött segélyhitel, amely humanitárius cselekedetnek, a szolidaritás bizonyságának tartja azt, hogy már a határon túl is lehessen lopni. Nincsen több kérdésem, csak a rossz szájízű vihogás van, illetve egyetlen halk érdeklődés azért mégis: Ezt meddig lehet csinálni büntetlenül? A megfejtéseket képes levelezőlapon várjuk, „mutyi” jeligére.
Vélemény, hozzászólás?