Rossz van nekünk

Nem éppen most, nem ebben a pillanatban vált igazzá Menyhárt Jenő próféciája. Igaz, ő a súlytalanságban szeretkezés mókás képeivel hatott a lelkünkre annak idején, amikor a kádárokat zavartuk volna el, és lám, újra itt vagyunk megint. Igaz, a mi Jenőnk előre tekintett, és azt ordibálta, hogy „jó lesz nekünk.”

A próféta tévedett. Jártak már így sokan, Jesus, Sziddhartha, Mohamed, és más hasonló alakok. Most az van megint, hogy rossz van nekünk. Egészen és tisztára. Ücsörgünk egy világban, amelyet amúgy Magyarországnak hívnak, és nem tudjuk, hol vagyunk.

Földrajzilag befogható, Szombathely, Kinizsi 21. Aztán, amikor kinézek, hordák jönnek szembe velem. Szeretem a levegőt, és így nyitva tartom az ablakot a mostani mínuszokban is. És hát hallom, hogy mi zajlik az utcán, amit pedig érettebb elmék életnek hívnak.

gémeskúttElmondom én tehát, hogy mit mutat a tapasztalat. Végtelen gyűlöletet, óriási bajokat. Itt a nők a párjuk farkát akarják letépni, ők meg viszont meg a mellüket. Fölzabálnák ezek egymást früstökre. Mindez kitetszik az ablakból beszűrődően. És akkor persze, hogy fölvetül.

Hogy akkor mi is van, mi a rosseb? Ezt kéne a feladat szerint eldönteni. Haladjunk azért módjával. Tessenek ellazulni kurvára. Megvan, jóvan. És mit tetszenek látni párás pilláik alatt? Naugyehogy semmitse. Mindezt a szóközi szösszenetet azért buheráltam össze amúgy, hogy bemutassam: Orbán átbassza az agyadat. Hogyha ez fajsúlyos állítás, akkor én farnehéz vagyok.

„Minden, amit én mondani tudok, megcáfolható. Minden, amit mondani tudok, annak alighanem diametrális ellentéte is bebizonyítható. De továbbá: az ember nem is tudhat mindent, adataim tehát kétségtelenűl hiányosak lesznek mindenben, amit állítok. Ezenfelűl adataim hibásak is lesznek. No de dobd el felét annak, amit mondok, abból is kijöhet számodra valami. Mert valami kis igazamat azért javarészt felfedezheted abban, amit hosszú életem során és sok töprengés árán megállapítottam. Ha jól odafigyelsz.”

Ezt a Füst Milánt már ezerszer elmondtam, hogy elmeséljem, amit akarok. Most épp arra hívnám föl a figyelmet, hogy Orbánt el lehet küldeni a picsába is, ha jól odafigyelsz.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!