Heisenberg fecskéje és a kádárhuszárok

Tudom, hol vagyok, azt is, milyen gyorsan haladok, de egyszerre csak az egyikre emlékszem. Ez a Heisenberg-féle paradoxon jellemzi ma leginkább szeretett hazánkat, annak minden egyes szeletkéjét jobbról balra és balról jobbra, de leginkább föntről lefelé.

Amint a népszavazás által generált mocsokba fulladunk bele éppen, és csak az egyikre emlékszünk, hogy kilencvennyolc százalék – amely kapcsán ma az Orbán-Vona páros egymás karjaiba omlik, mint rég nem látott szeretők -, vagy a másikra, hogy érvénytelen, és ebből a kettőből nem látszik az út vége.

feskeIlletve dehogynem, egy jóképű entrópia, amelyben már régóta ücsörgünk, és csak a hatalom és a szerzés mocskos akarása látszik és zajlik, minden más le van szarva, magunk közt szólván. Hogy a rezsim mindeközben hogyan bánik az alattvalókkal, azt most Répássy Róbert méltóságos úr bizonyította az alábbi módon.

A Korkedvezményes Nyugdíjasok Országos Érdekvédelmi Egyesülete konferenciát rendezett annak emlékére, hogy az Országgyűlés öt éve fogadta el a törvényt nyugdíjaik megvonásáról. Akkor az igazságügyért felelős államtitkár, Répássy Róbert “ingyenélő, lábát lóbáló kádárhuszárnak” nevezte a korkedvezményes nyugdíjasokat, a szolgálati nyugdíjban részesülő volt rendvédelmi dolgozókat és rendőröket.

Az egyesület vezetése úgy gondolta, hogy öt év elteltével a nagyhatalmú szájhuszár esetleg megismerkedne velük. De a magasságos a meghívás ellenére nem ment el a konferenciára. Mit is gondoltak ezek az ingyenélők. Egyébiránt Orbán sem vett részt az alapszar módosításának vitáján, amit pedig ő nyújtott be. Mint a kisgyerek, aki becsöngetett, és elszaladt.

Egészen a bajorokig futott, hogy ott mesélje a hülyeségeit biztonságról és megvédésről annak ellenére, hogy az ottani parlament egészen élénken tiltakozott ellene, de azért találtak neki helyet, ahol ötven ember előtt pofázhatott. Az il Ducét is fogadták annak idején.

kosarMáma meg a Vona. Vele vitatja meg a világ folyását, azzal a másik szájhuszárral, aki két héttel ezelőtt lemondásra szólította fel. Igen érdekes dolgok ezek, miközben meg az ország szétrohad, helikoptereznek, lopnak, meg egyéb cukiságok, hogy a Népszabadságról most ne ejtsünk szót.

Idézni fogok, és nem találják ki kitől. Kóka Jánostól, akit megszólítottak a helikofferezés kapcsán, és aki szintén nem egy cukorfalat, de legalább összeszedetten el tudja mondani, amit akar. Mert mégse egy Kósa, ugye. Ezt írta a facebookján:

„Nem mindegy, hogy a versenypiacon megkeresett, vagy a magyar emberektől ellopott pénzen helikopterezünk. Nem mindegy, hogy tehetős emberként politikára adjuk a fejünket, vagy politikusként válunk irdatlanul gazdaggá. Nem mindegy, hogy politikusként felvállaljuk a tisztességesen szerzett vagyonunkat, vagy permanensen hazudunk, amikor kibukik, hogy többszörösét költjük annak, amit hivatalosan keresünk. Nem mindegy, hogy mi bukunk bele a saját hülyeségünkbe, vagy az újság, amelyik meg meri írni.”

És akkor a fecske csak les ki az apró fejéből.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!